Doufukuai

Október 1-jén a kínai nemzeti ünnep (国庆节) szünetében, némileg kurvára meggondolatlanul úgy döntöttem fejest ugrok az azzal járó migrációs hullámba, és a szárazföld belseje felé, egészen pontosan Luoyangba (洛阳) népvándorlok, mivel Beijing , Nanjing , és Xi'an után már csak ez a város hivatott kipipáltatni magát a Kína négy nagy ősi fővárosa (中国四大古都) lajstromomból, meg egyébiránt is izgalmas desztinációnak tűnt.  Az októberi szünetben Kínában hosszabb távra útra kelni ugyanakkor megfontolandó dolog: a jegyirodákban már szeptember 18-án nem kaptam vonatjegyet október 1-re, végül az országos vasútvonali hálózatnál (全国铁路统一电话订票, tel.: 12306) tudtam rendelni egy Shanghai-Luoyang jegyet, a vissza utat viszont nem lehetett megvenni, mivelhogy nem volt. Így visszaérkezésem némi izgalmat rejtett magában, de előbb az odajutás volt a cél. (A legegyszerűbb persze neten rendelni, mondjuk a tieyou -n, csak ott már mindent lefoglaltak.) Végül mégiscsak felpattantam a vonatnak titulált kí

Nemrégiben ismételten a japán fővárosban jártam, egy napot pedig kirándulásra szánhattunk, így esett Kamakurára (鎌倉) a választás, hisz Tokyo közelében található, a városban pedig számos látnivaló. A kis városka valaha Japán politikai fővárosa volt, az elmúlt hétszáz évben viszont sok víz lefolyt a Dunán is, meg a Sumidán is.  Shanghai után mindig elcsodálkozom rajta, mily kék az ég! A templomvadászat első kiszemelt célpontja a Tsurugaoka Hachimangū (鶴岡八幡宮) nevű impozáns sintó szentélyre esett, mely nem pusztán a Hachiman (八幡神) japán mitológiai entitás, a japánok védelmezőjének számára emelt objektum, de a Tendai-buddhista templomként is funkcionált.  Vittem az újabban elmaradhatatlan üveggolyóm.  A templom lencsevégre kapását követően a város igazi nagy kapását, a Daibutsu (大仏 ) Nagy Buddháját szemeltük ki, mely 13 méterével a második legnagyobb Buddha-szobor Japánban, a Tōdai-ji (東大寺) után.  Amitābha Buddha bronzból készült szobrának készítését 1252-re datá

Nagano városában nem túl sok érdemes látnivaló van bár, a Zenkōji templom (善光寺) viszont minden kétség kivül megér egy látogatást - rég jártam hasonlóan érdekes buddhista templom-együttesben! A Zenkōji az egyik legnépszerűbb, mi több a japán buddhizmus számára az egyik legfontosabb templomok egyike, melyet még az i.sz. 7. században alapitottak. Népszerűsége többek között annak is köszönhető, hogy a Zenkōjit még azelőtt alapitották, hogy a buddhizmus Japánban különöbző tanitásokra /iskolákra szegregálódott volna, ezáltal valamennyi szekta számára egyaránt szent helyként tartják számott - nem túl sok ilyen hely van Japánban, ha van még egyáltalán.  Ezért van az is hogy manapság a Tendai és a Jōdo-szekta is egyaránt "osztozik" a templomon, és közösen tartják fenn. A templomban található Amida Buddha ábrázolása, ami  két rivális szamuráj-család hadakozásából adódó zavaros időszak harcainak káoszában egyszer csak egy csatornába került. A legenda szerint egy Hon

Mivel a Fuji környékére mentünk egy hétvégére, nem mulaszthattuk el az alkalmat, hogy tegyünk egy túrát Aokigaharában (青木ヶ原). Igen, a hírhedt Aokigaharában.  A Jukai -nak (樹海), azaz fatengernek is nevezett, mintegy 35  négyzetkilométer kiterjedésű erdő az ország legmagasabb hegyének lábán fekszik, mely hegy kétségkívül a japán lélek és kultúra egyik legkarakterisztikusabb helyének számít.  Az erdő a japán popkultúrától kezdve a pszichológiai esettanulmányokon át rengeteg formában foglalkoztatja az embereket. Mindig is nagyon érdekelt a horror és a történelem összekapcsolódása, Aokigaharának viszont a jelennel való szoros kapcsolata miatt mégis valahogy különösen tragikusa miliője van, hiszen lehet hogy akár e percben valaki ott, a rengeteg közepén készül életének kioltására.  Sokat olvastam korábban az erdőről, van pár érdekes nézet, illetve fejtegetés, hogy vajon miért is társultak a halállal kapcsolatos mitológia képzetek e vadonhoz, mi több, miért is lett Japán legkedvel

A Kōyasanra (高野山) már régóta szerettem volna elmenni, egyrészt azért, mert Peopleimeet Gábor barátom azt mondta jó hely, és ő tudja a jó helyeket széles e világban. Másrészt pedig, még írástudó deák koromban összekörmöltem egy dolgozatot korabeli nagy japán buddhista backpackerekről , akik megannyi viszontagság után eljutottak Kinába, visszajöttek, aztán iskolákat alapítottak. Egyik ilyen iskola volt a Shingon , Kūkai által alapítva, mégpedig pont itt a Kōyasanon. S már a porosodó könyvtárok félhomályában mint vak-őrült zongorista vervre, cibálva a billentyűket a beadványt írva eljátszottam a gondolattal, hogy ide elkéne egyszer jönni. Eljött hát az idő az idei Golden Week során. A Kōyasanra eljutni viszontagságos. Tokyo, shinkansen fel, Osaka, shinkansen le, Nankai Namba metró, s onnan a Nankai Koya vonal még másfél óra, egészen a Gokurakubashi (極楽橋) állomáshoz, ami effektíve a Kōyasan lába, és még onnan felvonó. Szóval ott vagy a Kōyasanon, és... ...és az ugye bazi nag