Doufukuai

Hokkaidō távoli, zord, kietlen szeglete, 1915 decembere. A vadon peremén található Sankebetsu járás egy kis falvát, Rokusensawát (六線沢) véres halálesetek rázzák meg pár nap leforgása alatt, melyben számos család veszíti el szeretteit borzalmas körülmények között. Mi több, a mai napig Japán történetének legkegyetlenebb állattámadásaként tartják számon. Ez volt a Sankebetsu barnamedve-incidens (Sankebetsu higuma jiken, 三毛別羆事件), vagy más elnevezésekben Rokusensawa barnamedve-támadás (Rokusensawa yūgai jiken, 六線沢熊害事件), avagy Tomamae barnamedve-támadás (Tomamae higuma jiken, 苫前羆事件) esete*, 1915 december 9-15 között, a Taishō-korszak kezdetén, mely során egy hím Ezō barnamedve megtámadott több háztartást, hét embert megölt, és további hármat megsebesített. Az előzmények 背景 A helynév, Sankebetsu (三毛別) ainu kifejezésből származik ( Sanke-petsu , サンケ・ペツ), és valami olyasmit jelent hogy a lefelé áramló folyó . Először valamikor 1915 november közepének egy hajnalán egy Ezō barnamedve jelent e

Fekszem a hotel ágyán Hiroshimában, kölök alszik, pörgetem az Instát - azon szoktam vadászni érdemleges fotóhelyszínekre - találok egy jó képet, kicsit utánakeresek hol készült, gyorsan meg is találom.  Hopp, hiszen ez itt van a szomszédban! Kapom is a gépem, kijövök a Hiltonból, és két utcára rá Nyugat-Japán legnagyobb vöröslámpás negyedében találom magam. A Yagenbori (薬研掘) Hiroshima Naka kerületében, viszonylag központi helyen található, mely a város történelmi vára körüli várárokról kapta nevét, mely árok történetesen egy bizonyos (薬研) yagen nevű mozsárról - mellyel hagyományosan kifejezetten gyógyszerek összetevőit morzsolták össze - mivelhogy annak az alakjára hasonlított. Manapság azonban főképp a szexipar malmai őrölnek errefelé, mely napközben egy unalmas közönséges japán város álcáját ölti magára, de ahogy leszáll az éj, felkapcsolódnak azok a bizonyos néha tompa, néha vakító neonreklámok, kiengednek a nyakkendők, kirúzsosodnak az ajkak, lecsavarodnak a piásüvegek, felhork

Olyan közkedvelt japán finomságok, mint a tempura, a konpeitō keménycukorka, a puha castella piskóta szerte az országban elérhető éttermekben, éjjelnappalikban vagy éppen pékségekben. S talán nehéz elképzelni, hogy ezen ételek valaha a japánok számára is kuriózumnak számítottak, holott, az említett dolgok, és megannyi más első japán nyelvű említése egy XVII. századra datálható szakácskönyv kéziratára vezethető vissza, melyet Nanban ryōrishónak (南蛮料理書), vagyis a (Déli) barbárok szakácskönyvének neveznek. Déli barbárok korabeli ábrázolása E szakácskönyv, vagy pontosabban receptgyűjtemény számos szempontból meghaladta korát, és egyedinek mondható a kora újkori Japán kulinisztikai műveihez képest. Egyrészt új - legalábbis jelenlévő, de addig nem alkalmazott -  hozzávalókat mutatott, új elkészítési eljárásokat, és már nem a korszak rituáléinak, illetve ceremóniához igazodik, hanem egyszerűen és lényegre törően mutat be új ételeket.  De kik azok a déli barbárok? A déli barbárok alatt azon el