Bejegyzések

Túrák Tōkyō körül vol. 3 - 払沢の滝

Kép
Tōkyō környéki túrák harmadik epizód, mely során újfent Okutamára vettünk utunk, mégpedig a Hossawa vizesés felkeresésére, mely Hinohara falvában található. Nem túlzottan felkapott hely, az odajutás elég macerás, busz-vonat számos átszállás, ergo módfelett mendokusai. Ahogy megérkeztünk a rövidke túra kiindulópontjához, a feljutás már féllábbal vagy gördeszkával is kivetelezhető, kb. 30-35 perc, szép nyugis környezetben. Az ún. shinrin-yoku (森林浴), vagyis az "erdőfürdőzés" most úgy is felkapott fogalom lett, miszerint a természetben való laza séta jótékony hatással van mind a testre és lélekre. Én igazából csak abban biztam, hogy a vizesés majd elmossa a másnaposságom.  A vizesés maga nagyon szép, és valóban felfrissitő. Rajtunk kivül pedig alig volt 1-1 túrázó, szóval ha valami könnyed és csendes túrára vágyunk, optimális választás lehet. A visszaúton ráadásul kisütött a nap. Ó, és a képek végén találsz egy videót is. Postának álcázott ajándékbolt ...

Az agymosás kínai művészete

Kép
Az imént olvastam Robert B. Cialdini: Influence - The Psychology of Persuasion cimű könyvében egy érdekes fejezetet, melyben a következetesség elvéről van szó, azaz hogy milyen erősen tartunk ki döntéseink illetve elmondottjaink mellett. Pszichológia kutatások alapján ha az ember állást foglal egy bizonyos dologgal kapcsolatban - akkor ezen elv alapján - nagy valószinűséggel akkor is kitart mellette, ha bebizonyosodik a tévedése. Mindezt többek között egy érdekes kinai példával igazolja a szerző. A koreai háborúban (1950-1953) számos amerikai katona találta magát kinai fogolytáborokban. Az már a kezdetektől fogva világos volt, hogy a kommunista kinai vezetés gyökeresen eltérő mód kezeli a foglyokat, mint Észak-Koreai szövetségese, mely utóbbi szigorú megtorlások és büntetések útján vélte hatalma biztositását, valamint a fogva tartottak betörését. A kinaiak egy egészen más, és sokkal hatékonyabb módszert válaszottak. Tudatosan mellőzve a brutalitást, fizikai fenyitéseket egy...

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 8 - A 731-es alakulat nyomában

Kép
A Tōkyō sötét múltja sorozatban esett már szó különböző Edo - kori vidámságokról , évszázadokkal ezelőtti borzalmakkal azonban vélhetően nehezebb együttérezni, mint a közelmúlt kegyetlenségeivel. A sorozat ezen következő epizódjában a XX. századba tekintünk vissza, azon belül is a 731-es alakulat (731 部隊) , illetve az azokhoz köthető emlékekhez. Mindenekelőtt ildomos belőlni a kontextust: második világháború, azon belül is második sino-japán háborúban (1937–1945) járunk. Kina észak-keleti területei - nevezetesen Mandzsúria - japán fennhatóság alatt. A tartomány fővárosa, Harbin (哈尔滨), s annak Pinfang kerülete (平房区) adott helyet a 731-es alakulat működésének, melyen keresztül a japán háborús bűnök legsötétebb bugyraiba nyerhetünk némi betekintést. A Japán birodalmi hadsereg hivatalosan Járványmegelőzési és Víztisztító Osztályának (関東軍防疫給水部本部) nevezett alakulatát a Kenpentai (憲兵隊), a voltaképpeni titkosrendőrség irányitása alatt hozták létre, ám az hamarosan az Északkel...

Zatōichi-mítosz VS. Star Wars

Kép
Mondhatni köztudott, hogy a Star Wars filmek egy nagy kanállal meritettek a japán kultúrából, illetve a jidaigeki (時代劇) azaz a japán kosztümös-történelmi filmekből: Darth Vader külcsínjét illetően mintha szamuráj-páncélba bújt volna (különös tekintttel a kabuto (兜, 冑) harci sisakra) s a lézerkard eredete is talán éppenhogy a katanában fogant.   Jedi és bushido (武士道), a japán szamuráj életmódját meghatározó szigorú normarendszer,  avagy a Sith és rōnin (浪人), a "csavargó", "az elsodrott", kvázi kitaszitott, hűbérúr nélküli szamurájok meglehetősen összecsengenek. De ennél nem áll meg a párhuzamok sora. Példának okáért a történetmesélést komikus karakterek - úgymint R2D2 és 3CPO - bumfordi megpróbáltatásain keresztül végigvezető cselekményszál insprációját az 1958-as Akira Kurosawa rendezte Rejtett Erőd (Hidden Forest, 隠し砦の三悪人) cimű filmjében kereshetjük, mely egyúttal talán Leia-hercegnő alakját is kölcsönözhette. Az alábbi videó igencsak plasztikusan szemlél...

Japán kocsmológia vol. 2. - Yokochō sikátorok - Nonbei Yokochō

Kép
A japán kocsmológia második epizódjaként maradunk a Yokochō sikátorok mentén, azokból is az egyik legismertebb, a Shibuyánál lévő Nonbei Yokocho (のんべい横丁), azaz a " Pityókások sikátora " kerül teritékre.  Mint a  Yokochō  sikátorok úgy általánosságban, ez is állitólag a világháború előtti  Tōkyō hangulatát evokálja, de hát azt ki a fene tudja. Elmodások szerint a környék magas ingatlanárai miatt lett kb. 10-15 miniatűr izakaya egyetlen rövidke sikátor Prokrusztész ágyába gyúrva,  ilymód 4-5-6 embernél több még a legtágasabb kocsmaodúban sem férkezhet be. A csaposok és úgy általában az itt tanyázó helyiek illetve külföldiek jól megszokták egymást, egyből megy a howareyouzás ha meg még japánul is tudsz akkor az ügyes gaijin! verbális simogatásában is részesülhetsz. Azt hiszem a legtöbb helyen már minden fotosabb információt megosztottam Magyarországról de még nagyapám egykori szőlőültetvényeiről is.  Ha egy először Tōkyōban járó baráto...

Shimokitazawa Tengu-fesztivál

Kép
Nagy Tengu (大天狗) Minden év késő Januárjában / Február elején kerül megrendezésre Tokyo Shimokitazawa városrészében a Tengu-fesztivál (しもきた天狗まつり), mely a japán mitológia harcias hegyi entitása, a tengu tisztelében zajlik. A tengu alakja a japán folklórban őrző-védő szerepet tölt be, s köztudott hogy jobb nem packázni velük.  Tengu mester (天狗様) - a hosszú orr a tengu egyik legfőbb ismérve Az évenkéti shimokitazawai tengu-buli a Shinryuji (真龍寺) templom közelében szokott volt megrendezésre kerülni, a környező szűk utcácskák a legkevésbé sem alkalmasak a végighömpölygő tömeg egyenletes eloszlására, ergo mint minden jó japán matsuri esetében, készüljünk egy mérsékelt fokú internálótábort idéző hangulatra. Ő a varjú-tengu (烏天狗) A tengu-matsuri voltaképpen a Setsubun (節分 " évszak választó ") - afféle előtavaszi ünnep (melynek ünneplése minden év Február 3-ra esik) - celebrálása, mely a sprirituális megtisztitásról, az elmúlt esztendő rossz dolgaitól va...