Bejegyzések

2016 top 15

Kép
Először azt gondoltam korai még, bár ha jobban belegondolok tulajdonképpen már nem nagyon fogok kamerával fotózni az idén Japánban, igy voltaképpen akár össze is válogathatom a kedvenc 2016-ban lőtt képeim lajstromát. Idén egy nagyon szerény becsléssel is legalább 10,000 alkalommal sütöttem el az exponálógombot különböző eszközökön. Ebből válogatok ki néhány kedvesebb darabot alábbb: Setagaya Boroichi csendélet - az évenként két alkalommal megrendezendő bolhapiacon ahogy a kép illusztrálja mindenféle kincset érő ócskaságot szerválhatunk magunknak, a yataiok révén pedig pár finom falatkát is.  Ő az Orákulum a Nonbei Yokochóról , Shibuyánál. Egy szaké mellett megjósolja a jövődet. Vicc. Igazából nem jósól, de lehet nála inni.  Ez pusztán egy iphone-os kép, ahogy az utcán sétálva félnézve az égre érdekes perspektivát találtam, kivált az épület ablakiban visszatükröződő felhők tetszettek meg. Gondolkodom egy kompakt gép beszerzésén, amit mindig a táskámban tarthatok h...

Nikkō újratöltve

Kép
Két hete kb. láttam valamit plakátot hogy Nikkōban micsoda kouyou (紅葉) pornó van, ilyképp újfent Napsugár városkájába tettünk egy kitérőt. Komoly dolog ám ez Japánban, imhol egy kouyou térkép csak Nikko városára vonatkozólag, hogy melyik területeken tekinthető még meg s már nem az irizáló őszi abszcisszió. Ami kapásból pozitivum volt, hogy az állomás, valamint a fő attrakciónak számito Sinkyo és Toshogu körül még őszi levél level 999 -en pörög az ősz. Ami szép: Nem is mi lettünk volna, ha az első napunkon nem szakad az eső. De mi voltunk és szakadt. Egyik kezemben esernyő, a másik kezemben gópró, a másik két kezemben a kamerám lett volna egy alkalomhoz adekvát négykezű világban, a hideg valóságban azonban pusztán két kézzel kellett beérnem, ami temérdek sok bénázáshoz vezetett, remélem az alábbi kép esőcseppjei kellően drámaiak ahhoz, hogy érzékeltessék e szituáció kihivását: Toshoguba nem mentünk be mert már egyszer voltunk. Na nem ez volt a legfőbb ellenvetés elle...

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 7 - Hitachi repülőgépgyár áramellátó állomása

Kép
Az eddigi  Tōkyō sötét múltja epizódokban tárgyalt helyek esetében leginkább a fantáziánkra támaszkodhattunk, hogy a sok évszádokkal ezelőtti véres eseményeket elképzelhessük, lévén általában egy Edo-kori karónál vagy egy csempébe rejtett pöttyön kivül más nemigen utal arra, hogy itt valami különös dolog történhetett.  Egészen más a helyzet a jelen bejegyzésben tárgyalt Hitachi repülőgépgyár áramátalakitó állomásával (旧日立飛行機㈱立川工場変電所跡), melynél a turbulens múlt lenyomatai talán a legjobban szemrevételezhetőek az egész város szerte: Mit is kell ezen a rozoga állapotban lévő épületen nézni? Éppen, hogy a falba ütött lyukakat, amiket amerikai vadászrepülők lövegei  szórtak meg a második világháború végén: A képen látható épület az 1938-ban épült Tokyo Elektromos művek nevű haditechnikai ellátógyár áramellátó állomásaként (mely a rákövetkező évben átváltoztatta nevét Hitachi repülőgépgyárra) épült, s összesen három alkalommal támadott meg az amerikai légierő...