Bejegyzések

Kínai kapuőrzők - 门神

Kép
Ősi kínai szokás holdújévkor a taoista és népi folklórból ismert kapuőrző istenségek (门神) képmásainak bejárati ajtóra való aggasztása a különböző ártó démonok és más nem kívánatos rosszakaró entitások távol tartása, illetőleg a család békéjének-védelmének szakszerű ellátása végett (驱邪). A kapuőrzők képei az újévi tekercsek (春联) mellett szintúgy az ajtókra kerültek - illetve kerülnek a kínai újév estéje (大年三十日) vagy az azt megelőző napon, melyeknek dekoratív értéke sem volt elenyésző.  A népi hitvilágból később a taoizmus is panteonjába emelte e védelmező-szerencsét hozó isteneket, egyúttal áldozati felajánlásokat is bemutattak számukra, az istenségekről már a Szertártartások könyvének az Áldozatok rítusai (礼记·祭法) fejezetéből is kitűnik, a nép körében már a Qin-kor előtt egy szélesen elterjedt képzetről kell beszélni. A hegyek és tengerek könyve ( 山海经) hozzávetőlegesen 2300 éve írt mitikus elemekkel megspékelt geográfiai műve, mi több bestiáriumja szerint a...

Nem fordulunk kétszer vol.2

Kép
Számos nép hiedelemvilágában él a világteknős/világkígyó,etc. vagyis a hátán az egész földkerekséget cipelő misztikus kreatúra, mi több Kínában is létezett ilyen teknősnek látszó lény -  Áo (鳌), míg Nǚwā (女娲) le nem zúzta. De ismerjük még Sheshát a védikus hagyományból, vagy éppen Kurmaraját, maradva Indiánál. Sőt, az észak-európai mitológiában is fellelhető a világkígyó képzete Jörmungandr alakjában. Hogy mi köze van ennek Shanghaihoz?  Semmi.  A kínaiaknak viszont egy kontinens elmozdításához mindösszesen három kerékre van szükségük. Egy játékszabály van:  n em fordulunk kétszer !  Asszonkát' felapplikáljuk az árbockosárba, majd jöhet a hipertérugrás Itt Dél-Kína komplett zöldség-gyümölcskészlete látható a Red Bull által szponzorált három kerekű  biciklin

Shanghai Sculpture Space / S.I.T.

Kép
A múlt héten Nanjingban jártam, betértem kedvenc kávéházamba, a Sculp In Time Café , vagy röviden csak S.I.T.-be (雕刻时光咖啡馆), és egy ottani szórólapon lettem figyelmes arra, hogy persze itt Shanghaiban is van képviseletük, mint ahogy számos kínai nagyvárosban. Gondoltam ma leellenőrzöm a helyet, mely gyalog sem volt túl messze tőlem, meglepetésemre viszont egy nagyon trendi kortárs művészetkomplexumban lokalizálódik, mely a Shanghai Sculpture Space (上海城市雕塑艺术中心) névre hallgat. Először is némi képcsokor a S.I.T.-ből, illetve a műtermekről, melyeken keresztül vezet utunk a wc-ig: Maga az alkotó-, és kiállítóközpont eleddig ismeretlen volt számomra, holott már 2005 óta működik, és elég impozáns gyűjteményt halmozott fel a modern kínai szobrászat legkülönbözőbb szegmenseiből. Az avíttnak ható raktárépületek adta testben miriádnyi kreatív kézműves-csoda, lázadó galéria, vérmenő étterem és kávéház légköre által pumpált pulzáló művészvéna egy élettel feszülő v...

Mandarin mondások - 俗语

Kép
Minden nyelvben vannak alapigazságokat taglaló közmondások, ezeket a kínaiban súyǔ-nek ( 俗语 ) nevezzük, miszerint úgy tartja a mondás, hogy…( 俗话说 …)  Pár gyakori és praktikus példa: jīnqián búshì wànnéngde ( 金钱不是万能的 ): a pénz nem mindenható , vagyis pénzzel nem vehetünk mindent. viszont abban is van némi igazság, hogy: yǒuqián néng shǐ guǐ tuīmò ( 有钱能使鬼推磨 ): a pénz meghajtatja az ördöggel a malmot , azaz pénz tartja mozgásban a világot. A mondás mögött az a jelentés rejlik, hogy ha van pénzünk, parancsokat oszthatunk akár az ördögnek is. E két mondást érdemes megjegyezni, majd egy random üveg [általában baijiu] elfogyasztását követően esetlegesen megjelenő pénz vs. boldogság filozofikus emelkedettséget súroló eszmefuttatás alkalmával elsütni s kiélvezni a végtelenül bölcs laowainak járó elismerések tömkelegét. nánzǐhàn dàzhàngfu, nìngsǐ bùqū ( 男子汉大丈夫,宁死不屈 ): egy igazi férfi inkább a halált választja semmint behódol/ (térde) ereszkedik – ergo egy igazi fér...

Hu Jintao külpolitikájának öröksége

Kép
Hu Jintao egyik legfőbb ismertetőjegyének talán unalmasságát lehetne felhozni, tíz éves kormányzása alatt mindössze egy feljegyzés van arról, hogy viccet mesélt volna, az is a hajfestésről szólt. Ugyanakkor a Föld egyik legdinamikusabb, legenergetikusabb, és legházsártosabb helyének volt vezetője egy évtizeden keresztül. Felhőkarcoló-rengeteg és közel tízezer kilométernyi gyorsvasút hálózat lefektetése a semmiből, majd amint 2008-ban a világ szeme Kínára pillantott az olimpiai játékok megnyitása során, Hu szűkszavúan csak annyit mondott:" a 2008-as beijingi olimpiai játékok megkezdődtek ". Hu Jintao látszólagos közönyössége viszont óriási önfegyelemről tesz tanúbizonyságot.  Hu elnöksége alatt ugyanis Kína globális hatalommá nőtte ki magát, így nolens-volens nagyobb külpolitikai szereplésre is kényszerült egyúttal. Hu politikai öröksége mindenekelőtt három fontos kérdést vet fel: mennyire hagyta el Hu Deng Xiaoping alacsony profilú diplomáciáját, illetőleg az újdonsült ...

Xintiandi karácsonyi vásár

Kép
A karácsony Kínában elsősorban csak az itt tanyázó laowaiok honvágyát, illetve a kínai plázacicák vásárlási lázát képes felszítani, mindazáltal Shanghai egy érdekes kezdeményezésként az idén karácsonyi vásárt is rendeztek a Xindiandinél található Taipingqiao parkban.  Természetszerűleg nem érdemes a Vörösmarty térhez , vagy az  Altwiener Christkindlmarkt -hoz hasonlítani, ám a kis kínai karácsonyi vásár mégis megérhet egy kitérőt.  Csajkovszkij sinizáltan - 柴可夫斯基  - Chaikefusiji Sajátos koreográfiával kísérve karácsonyi dalokat dúdoló,  meglehetősen elkalibrált cukiságfaktorral megátkozott,  ismeretlen kilétű entitások.  Kolbász jóllehet van, de ez a tipikus kínai kolbász (hiába írják németnek) ami minden turistalátványosságnál elérhető, mégsem túlzottan kívánatos. Puncsról a suo placito forralt borrol szintén magunknak kell gondoskodnunk, ha inni szeretnénk, ugyanis ezt a fejlettségi szintet a vásár még nem érte el. Tal...

Xi Jinping és a kínai reneszánsz?

Kép
Túl vagyunk már azokon az időkön, mikor a kínai politikai elit generációváltását nem kísérte figyelemmel a világ túlnyomó többsége – ahogy tette azt anno a most leköszönt Hu Jintao illetve Wen Jiabao beiktatásakor. Ma már lényegesen több információ érhető el a kínai politikai folyamatokról, mint valaha, Kínán belül és Kínán kívül egyaránt, s a következő évtized vezetőségcseréjére ezúttal az egész világ odafigyelt.  Xi Jinping két héttel pártfőtitkárrá való beiktatását követően megtette a következő lépést a „valódi vezér” szerepének kinyilvánításaként második nagy jelentőségű nyilvános beszédével a Beijing Museum „Kína újjászületésének útja” kiállítás alkalmával.  A Kínai Központi Televízió által országosan közvetített beszédben november 29-én Xi Jinping a nemzetet megszólítva az új pártvezetőség egyesítése alatt Kína új reneszánszának kitűzéséről beszélt. Magabiztos fellépése tovább eresítette pozitív politikai imázsát, emellett a tíz percig tartó beszédében Xi az ...