Doufukuai

A pú'ěr (普洱) egy különleges, erjesztett teafajta, melynek története több ezer évre nyúlik vissza, és szorosan kapcsolódik Kína déli részének, különösen Yunnan tartománynak a kulturális és gazdasági életéhez. Yunnan különleges éghajlati viszonyai és a terepe lehetővé teszik, hogy ősi teafák – egyeseket több mint ezer évesre becsülnek – természetes módon fejlődjenek, a minőségi pú'ěr teákat pedig éppen öreg fákról szüretelik. A pú'ěr tulajdonképpen az egyik legrégebbi valóban fermentált teafajta, amelyet hagyományosan nemcsak élvezeti célra, hanem gyógyhatásai miatt is fogyasztottak a történelem során. S bár a pú'ěr egy ősi teafajta tehát, széleskörű fogyasztása az utóbbi évtizedekben lett igazán népszerű. A guǎngzhōui, hongkongi és tajvani tea gyűjtők indították el ezt a boomot a 2000-es évek elején. 2006-2007 környékén azonban, amikor a pú'ěr piaci ára meredeken emelkedett, sok rossz minőségű tea került a piacra. Ezt a problémát a kínai kormány 2008 decemberében

A Netflixen futó történelmi dokumentumfilm, az Age of Samurai: Battle for Japan az ország egyesítésért folytatott véres időszakot mutatja be nagyon érdekesen - dióhéjban egyébiránt korábban itt írtunk e korszakról a blogon. Na mármost a sztori egyik kulcsfigurája természetesen Oda Nobunaga (織田信長, i.sz. 1534 –1582) hadúr, kinek alakja e dokumentumfilmben látottak szerint leginkább a pszichopata állat, Trónok Harcából ismert Ramsay Bolton karakterével állítható párhuzamba. Annyit elöljáróban meg kell jegyezni, hogy Nobunaga jóllehet nagyszerű stratéga volt, nemcsak ártatlan tömegeket, templomok szolgálóit, de a saját családtagjait is előszeretettel mészároltatta le, szóval vélhetőleg nem volt alaptalan a későbbiekben ráragadt  Démon Király (魔王) elnevezés. Mindazonáltal, a démoni hadúrnak volt azonban egy másik oldala, amit nem igazán került kibontásra a dokumentum-sorozat által: Nobunaga, a bolond Mielőtt ugyanis ráragadt volna ez a bizonyos Démon Király titulus, jobbára csak mint O

Gondoltam lecsekkolom a Zen Escape (kínaiul 神边-re hallgató) buddhista inspirációjú, némi tibeti felhanggal kacérkodó, egészen idilli, természetszerű enteriőrrel rendelkező teaházát. Shanghaiban sosincs az az érzésem, hogy a távol-keleten lennék, ezért mikor beléptem a különleges aurával bíró helyre, és elérte fülemet az univerzum harmóniáját sugalló halk zene, elégedetten tapsikoltam, na végre, valami emlékeztet arra, hogy a világ másik végletében vagyok .  Maga a belső kialakítás még a fel-felbukkanó, rendkívül élethű - de azért valljuk be undorító - művirágok ellenére is teljesen organikus, kivált, hogy szerencsére nem csak művirágok vannak, ráadásul a három szintes objektum minden egyes szintje füvesített (!), zeg-zugos kis fülkék, vízcsobogás, tág terek, és tökéletesen fényes íráshoz vagy olvasáshoz.  Az itallapot nézve aztán azon meditáltam, hogy mégiscsak jobb lett volna a sarki Starbucksba mennem, egy kis kancsó 雲霧 fantázianevű teácska 129 yuan, kb. 4600 huf jelentet

茶乃出来言曰: "诸人莫闹，听说些些。百草之首，万木之花。贵之取蕊，重之摘芽。呼之茗草，号之作茶。贡五侯宅，奉帝王家。时新献入，一世荣华。自然尊贵，何用论夸!" -  " A Tea előjön és így szól: Hogyha van is mondandótok, most az enyém figyeljétek! A növények növényéről, virágáról szólok néktek. Csipegetik a levelét, sarját szintúgy: kincset érnek. Egyszer hívják teafűnek, máskor illatos nedűnek. Hordják adóba urakhoz, a császárhoz kedvességnek; ha beérik, mindjárt viszik. Nincs nálánál becsre vénebb. Természettől híres-neves, miért dicsérje hát az ének? " - olvashatjuk a Tea és a bor vetélkedésében, Csongor Barnabás és Donga György fordításában. A Tea fenti beszólása , s tradicionális kínai pszichoaktív szerek után ildomos volna a szóban forgó italra vetni egy pillantást. A tea történetét számos legenda és történelmi esemény övezi, viszont a kínaiak szerepe - mint első aktív felhasználók - nemigen vitatott.  Természetesen nem maradhatnak el a kultúrhéroszok, többek között a tea felfedezése is Shén​nónghoz​ (神农) fűződik, ki oly sok min