Doufukuai

A közelgő  Qīngmíng jié ünnepe alapvetően nem a lakmározásról szól, viszont az erre az ünnepre szánt étkekből sincs hiány (hánshíjié shípǐn [寒食节食品] qīngmíng ünnepekor fogyasztott hideg kaják) s valamennyi tartománynak megvan a maga jellegzetes ételkölteménye: Jiāngnán (江南) régió, vagyis a Jangce alsó folyása menti tartományokban  qīngtuán -ként (青团) nevezik a zöld, ragacsos rizsgombócokat, melyet édesbab pasztával töltenek. Zhèjiāng, Jiāngxī és Ānhuī provinciákban terítékre kerülhet még a  qīngmíngguǒ (清明果), ami voltaképpen egy sarló-formájú qīngtuán sült töltelékkel; míg a  qīngmíngluó (清明螺), vagyis a qīngmíng- csigát főképp délen fogyasztják. A  sǎnzi (馓子) északon és délen egyaránt népszerűségnek örvend, mi utóbbinak számos más elnevezése is akad - jùnǚ (粔籹), xìhuánbǐng (细环饼) niǎntou (捻头) -, a vékony csíkokra vágott tésztát olajban ropogósra sütik, közkedvelt csemege.  A felsorolt (és többnyire zöld színű) édeskés harapnivalókon kívül létezik egy színpompásabb is, a wǔs

Xiǎo'érjīng (小儿经 ), vagy  xiǎojīng (arabul شِيَوْ عَر دٍ), "gyermekek írása"/"kis írás", a sinitikus nyelvek  (kivált  兰银官话 ,  中原官话,   东北话 ) illetőleg a dungáni nyelv (东干语) átírására használt arab írásváltozat, melyet elsősorban Kína iszlám hitű nemzetiségei - Huí (回族), Dōngxiāng (东乡族), Salar ( 撒拉族), valamint a dungánok közép-ázsiai leszármazottai használtak.* Az írásnak területenként eltérő elnevezései lehetnek: xiāojīng (消经), xiāozì (消字), xiǎo'érjǐn (小儿锦), Dōngxiāngwén (东乡文), huíhuíwén (回回文), etc. A kínai nyelv fonetikus átírására (拼音文字) való törekvések egyik igencsak régi változatáról van szó a xiǎo'érjīng esetében, melynek története az iszlám Kínába érkezének korába - VII. század közepe, Táng-dinasztia alatt - nyúlik vissza.   Az iszlám Kínában való térnyerésével párhuzamosan ugyanis jelentős számú arab, ill. perzsa ajkú etnikumok települtek az országba, melyek az elkövetkező századok során fokozatosan asszimilálódtak a hanokkal - ilyenek a

Guǎngxī, Guìzhōu és Húnán tartományok határvidékein találhatók nagy számban a mintegy 2.5 millió főt számláló dòng nemzetiség falvai, kiknek építészetének ismertetőjegyeihez tartoznak a falukapuk, dobtornyok, operaszínpadok, valamint a híres fedett, "szél- és esőhidak" mellett a gerendaszerkezetes, cölöpökön, vagy oszlopokon álló lakóházak is. A dòng házak döngölt kavicsos alapra felhúzott faszerkezete igen jól alkalmazható az egyenetlen terepre. A tipikus lakóház meglehetősen tágas, noha két nemzedéknél többen nem laknak benne. Általában három szintesek, s vízszintesen három oszlopközre tagolódnak. A gerendákat tartó oszlopok vagy cölöpök a belső térelválasztóktól függetlenek, csontvázszerű szerkezetet alkotnak. A ház főtömbje közel 2 méteres magasságban áll, s az alatta lévő teret a háziállatok tartására, vagy raktárnak használják.  A külső falakat festetlen, fűrészelt fából készítik, amely az idő előrehaladtával sötét árnyalatot kap. A gerendákat vékony  facsapok

Kína délnyugati Sì​chuān (四川 ), Yún​nán (云南 ) Guì​zhōu (贵州), valamint Guǎng​xī (广西 ) tartományainak rurális területein él elszórtan az yí - nemzetiség ( 彝 族), mintegy nyolc millió fővel. Főképp földműveléssel, illetv e pásztorkodással foglalkoznak, nyelvük - nuòsū yǔ (诺苏语) a sino-tibeti nyelvcsalád tibeto-burmai ágához tartozik, igen közel áll a burmai nyelvhez. Ismertetőjegyeik közé tartozik a tigris-, és tűzkultusz, valamint a fekete szín imádata, s legtöbb ünnepük a felsoroltak köré csoportosul; ezek közé tartozik a fáklyafesztivál - huǒ ​ bǎ jié ( 火把节) is. A huǒ ​ bǎ jié tekinthető valamennyi közül a legfontosabbnak, és legszélesebb körben ápolt tradíciónak, pusztán vallásukban betöltött szerepe miatt is. Az yí hagyományok szerint a fáklyafesztivál a hatodik holdhónap huszonnegyedik napjára esik, a luniszoláris naptárrendszerből adódóan. A fáklya a melegségérzet, illetve a napfény szimbolikájával bír számukra, mely kivezette az ősi embereket a sötét időkből. Számos le

Egyéb rövid dokumentumfilmek az előbbiekben tárgyalt Mósuō -k társadalmáról.

Maradva Yúnnán ​​-nál, egy másik kínai nemzetiség, a 摩梭 Mósuō-k egyedülálló matriarchális társadalmának egy szintén érdekes tradíciójára, a zǒuhūn-ra​ ( 走 婚, egyéb elnevezésben Ā​xiàhūn​ 阿夏婚) vagyis a "gyalogló-házasságra" lesz kitérő. A zǒuhūn voltaképpen egy yī​yè​qíng​ ( 一夜情), " egy éjszakás érzelem ", s arról szól, hogy házasságkötésnél a férfi elgyalogol az ara házába, ott tölti az éjszakát, majd a felkelő nappal együtt távozik, látszólag a promiszkuitás jellegét öltve, ám nem pusztá n erről van szó. Hagyományosan a Mósuō​​ asszonyok tetszőlegesen meginvitálhatták magukhoz egy éjszakára a férfit, ki iránt érdeklődést mutattak, viszont ezen afférok többnyire titokban, s az éj leple alatt zajlottak: a férfi sötétedés után érkezett [a 11-es buszon (十一路车), mely alatt a modern szle ngben lábbusz értendő, ergo a saját lábán, innen a "gyalogló házasság" elnevezés]; és a rózsaujjú hajnal cirógatásával távozott a kora reggeli órákban. Tehát a Mósuō höl

Pō​shuǐ​jié​ 泼水节 - vízöntő fesztivál - Délkelet-Ázsia újévi ünnepe, melyet Burmában, Laoszban, Thaiföldön (- songkran ), valamint Yún​nán​-ban (云南) Kína déli tartományában celebrálnak, április 14-16 közötti napokon. Az ünnep alapvetően a béklyók nélküli vad mulatozásról szólt, akárcsak keresztény kultúrkörben a carne vale, a hús elhagyása, ergo a karnevál (nálunk farsang farka ); s az tradíció nevéhez méltóan igen könnyen csuromvizes lehet az, ki ez idő alatt e vidékek bármelyikére téved. Yún​nán-ban a Pō​shuǐ​jié​ kiváltképp a Dǎi-ok ( 傣 族 ), Dé​'áng-ok​ ( 德昂 族), valamint az Ā​chāng​ ( 阿昌 族) Theravāda buddhista nemzetiségek számára jelentős ünnep, mely egyéb elnevezésében " Buddha megmártózásának " ünnepeként is ismert. A legendát illetően réges-régen élt egy démon, ki nem győzte molesztálni a Dǎi népeket, ráadásul minden évben egy nőt követelt mag ának. S noha e démon a frusztrált Dǎi-ok szemében lángoló gyűlölettől égett, effektíve tehetetlenek voltak vele