Japán folklór vol. 8 - Umibōzu, a tengeri szerzetes

Ha ismeretlen vizeken, furcsa hullámok közt hánykódva találod magad a hajódon, előfordulhat, hogy éppen az umibōzu (海坊主) ergo "tengeri szerzetes" figurájával találkozol a japán mitológia szerint. Folklór sorozat, 8. epizód következik. 

Kuniyoshi:  Tokuso, a tengerész és a tengeri szörny című műve

Az umibōzu, vagy más elnevezésekben umi boshiként (海法師) illetve umi nyudóként (海入道) ismert entitások (a boshi 法師 és nyudō 入道 egyaránt buddhista papra utal, az előbbi a "Buddha taninak mestere/tanítója, míg utóbbi "az Útra lépett" vagyis a szerzetesi hivatást megkezdő személy). Maga az elnevezés közvetlen kapcsolatban van a lény megjelenésével is, hiszen a kerekded formájú Umibōzu fejének alakja éppen egy borotvált fejű szerzetesével mutatott hasonlóságot. Bár ebben ki is merül a buddhizmushoz való kapcsolat (egyes nem megerősített nézetek szerint a umibōzu vízbe fulladt szerzetesek szelleme lehet, ám ez korántsem széles körben osztott nézet. 

A legendák szerint az umibōzu csendes vizekből emelkedik ki, és magát a megjelenést a tengeri viharok hírnökének is tartják, melyet számos furcsa egyéb tengeri jelenség szokott volt kísérni. Legtöbbször félelemet keltenek, így általában a halászok az umibōzut látván nem indulnának addig útra, míg a vizek teljesen le nem nyugszanak. 

A umibōzu leírása a legkülönbözőbb formákat ölti, tulajdonképpen bármi lehet egy szőrös, ámbrás cetre emlékeztető lénytől egy gyönyörű nőig, ki félelmetes szörnyeteggé képes változtatni alakját. Az úgymond klasszikus umibōzu ábrázolások mindenekelőtt az ukiyo-e művekből köszönnek vissza, mely általában egy a tengerből kitüremkedő óriási, sötét fejet, és egy jókora szempárt foglalt magába. Méretét illetően egyaránt lehet gigászi, és vannak beszámolók egészen kicsiny példányokról is, alig méteresekről, melyek utóbbiak egyesek szerint fiatal, míg az óriások a kifejlett umibōzuk. 

A hajókra való támadás során belecsimpaszkodnak a hajótestbe, vagy éppen hosszúra nyúló kezeikkel az árbocba kapaszkodva lehúzzák azt a mélybe. Egyes elmondások szerint támadás során a "kuya kuyát" vonyítanak, a kisebb példányok pedig "oitatát" üvöltik fájdalmukban, mikor a tengerészek az evezőkkel aprítják őket. Van olyan nézet, mely szerint dohányfüsttel lehet a legjobban távol tartani őket. 

A legtöbb kutatás szerint az umibōzu legendája alapvetően a természeti jelenségek félreérésére vezethető vissza. Ilyen lehetett akár egy méretes tengeri teknős páncélja, vagy egy masszív medúza raj a víz felszínére való kerülése, vagy pusztán a sötét viharfelhők képződése a távoli horizonton. Egy további magyarázat egy viszonylag ritka jelenséget tekint a legenda eredetének, mégpedig az ún. elvadult, vagy szörnyeteg hullámokat (rogue waves/巨大波), melyek a kiszámíthatatlan, és az átlagos hullámmagasságnál sokkal nagyobb – azok magasságát 2–3-szor is meghaladó magasságú – irdatlan erejű, szél keltette hullámok. E szörnyeteg hullámok számos hajó eltűnésének lehettek valószínű okai, hiszen a lehető legnagyobb méretű hajókra is komolyt veszélyt jelent, ám létezésükben egészen 1995-ig kételkedtek, mígnem a norvég partok közelében egy német olajfúró a platformon rögzített lézer-altiméteres tengerszint-magassági adatsor be nem bizonyította végleges a jelenséget. Kétség kívül e szörnyeteg hullámok jelensége tökéletesen illik az umibōzu legendájára. 

Egyébiránt nem meglepően nem pusztán Japán az egyetlen nemzet, melynek mitológiájában hasonló lények szerepelnének, szinte megszámlálhatatlan hasonszőrű tengeri szörny szóló beszámoló van a világ tengerparti területeiről. Valamennyi halászfalu saját folklórral rendelkezik, s ahogy az urbanizáció során e kis települések jelentős kikötővárosokká lettek, az elbeszélések és legendák keveredtek, amik mind hozzájárultak e mitológiai lények diverzitásához. 

A japán wikipédia említést tesz a kínai "kikokutanról", ahol szintén gyakori volt a hasonló jelenségek észlelése, kis keresgélés után azt találtam, hogy a Hainan (海南岛) szigetének közelében lévő partszakaszról, guǐkūtānról (鬼哭滩) van szó, amit "szellem-sírás partját" jelent, és a korabeli elgondolások szerint jobb volt elkerülni, hiszen hemzsegett az umibōzu-szerű lényektől. 

A legtöbb japán természetfölötti szörny/démon, vagyis yōkai (妖怪) helyhez kötött, azaz egy adott földrajzi egység kultúrájában születtek - lásd például a nekomata alakját Japán hegyvidéki területeiről - és mindvégig egyazon területhez voltak köthetők. Ezzel ellentétben az umibōzu legendája Japán-szerte ismert, szinte minden partvidéki területen. Éppen ezért alakja az évszázadok során számos egyéb tengeri/vízi lénnyel keveredett, van ahol funayūrei (船幽霊 / 舟幽霊), "hajó kísértetre" (többnyire hajótörésben elhalálozottak maradványai, akik vízzel ömlesztve süllyesztik el a hajókat, hogy így térítsenek át az embereket oldalukra) utaló leírása dominál, más feljegyzések a kappához hasonló érdeklődéssel megáldott, az emberi ánuszban található lélekgolyóbis, a shirikodama megszerzésére törekvő kreatúrákról számolnak be. 

Tōhoku régióban (東北地方) a halászhajók kifutása előtt a hajó kapitánya a Tenger istennőjéhez fohászkodott a biztonságos vitorlázásért, a korabeli képzetek szerint az umibōzu az imádkozást elmulasztó kapitányok büntetéseként volt tudott. 

A mai Okayama prefektúra (岡山県) területén az umibōzu a Nurarihyon/ Nūrihyon (滑瓢) nevű, magas rangú, tiszteletbeli yōkai alakjával kapcsolták össze, a Seto beltenger (瀬戸内海) tengerészei a tengerből kiemelkedő nurarihyon óriási fejétől rettegtek, mely könnyűszerrel borította fej a hajókat. 

Az Aomori prefektúra (青森県) Shimokita járásában (下北郡) található Higashidōri (東通村) falujában - melynek lakosai egyként cápaevésről híresek (valaha a cápaevés tabunak számított Japánban, mivel a cápák hajlamosak az emberevésre, így valamilyen szinten a kannibalizmussal kötötték össze a cápaevést), a hajókísértet egy változatával, a mōjabunével (亡者船) "a holtak hajójával" azonosították az umibōzut, mely szintén semmi jót nem tartogatott az emberek számára. A mōjabune ellen való leghatásosabb ellenszer a a miso paszta vízzel való összekeverése, majd annak tengerbe öntése volt tudvavevőleges. 

Shizuoka tartomány (静岡県) Kamo járásában (賀茂郡) a régi mesék az umikozō (海小僧) - apropó Nezumi Kozō megvan? - vagyis "tengeri kölyök/papnövendék" kísértetéről szóltak, mely lények hátborzongató vihogással rémisztgették a halászokat. 

Miyagi prefektúra (宮城県) Ōshima szigetének (大島) történeti egy alakváltó umibōzuról számolnak be, melyek egy tengerben úszkáló gyönyörű nő alakját öltik. Ugyanaz a sztori amúgy Iwatében (岩手県) is ismert, a szépséges leány képében tengerbe hívogató umibōzu elnyel miden olyan pórul járt lelket, kik nem képesek ellenállni a csábításnak. 

Mivel ilyen széles körben ismert entitásról van szó, így szemtanúk beszámolójából sincs hiány a történelmi feljegyzésekben. A Tokugawa sógunátus vége felé a Kansei érából (1789 – 1801) való Kanso Jigo (閑窓自語) című elbeszélésekben Osaka tartomány Kaizuka (貝塚市) városából tesz említést arra vonatkozólag, hogy a közeli vizeknél megjelent egy umibōzu, és három napig látható volt, mielőtt visszatért volna a tengerbe. 

A Mie tartományból (三重県) való, szintén a kései Edó-kori Usō Kanwa (雨窓閑話) elbeszélésgyűjtemény szerint az umibōzu minden hónap végén kísértett, így ilyenkor általában tilos volt a hajók kifuttatása. Ki ezt megszegte, annak meg is jelent az umibōzu, és nem volt benne köszönet. 

Wakayama tartományban (和歌山県), Meiji 21. évében (1888-ban) a Miyako Shinbun (都新聞), Japán egyik első napilapja számolt be egy kifogott hozzávetőlegesen 2,4 méter hosszú, kb. 225 -263 kiló közötti umibōzuról, melynek teste világosbarna színű volt, narancssárga szemekkel, krokodilszerű szájjal, homáréhoz hasonló farokkal, mi több, tehénre emlékeztető hanggal rendelkezett. 

Az egyik legfrissebb, a közelmúltból származó említés a Mainichi Shinbun (毎日新聞) újság egy 1971-es lapszámából való, miszerint Új-Zéland közelében tonhalra halászók a halászháló felvonása során egy óriási lényt véltek felfedezni a hálóba tekeredve, amitől igencsak megijedtek, és biztosra vették, hogy valami mélytengeri szörnyeteg lehet. A lény barnás színű volt, erősen ráncos bőrrel, a szemének átmérője mintegy tizenöt centi lehetett a beszámoló alapján. Se orra, se szája nem volt viszont, és testének csak egy része kandikált ki a vízből. Az ügyet a japán óceonográfiai hatóság is kivizsgálta, és arra a következtetésre jutott, hogy a tapasztalt halászok vélhetőleg nem tévesztették össze a lényt egy óriás tintahallal, bálnával vagy másegyéb tengeri élőlénnyel. A halászok elmondása szerint a lény vízből kilógó része kb. 1,5 méter hosszú volt, a tengerben maradt teste viszont nagyobb lehetett, mint minden eddigi lénynek, mint amiről tudunk. Lehet hogy éppen az umibōzuról volt szó...

Felhasznált irodalom: 

Zack Davisson - Umibōzu – The Sea Monk

Brent Swancer: Sea Monks, Sea Bishops, and the Mysterious Umibōzu of Japan

http://yokai.com/

Kapcsolódó bejegyzések:

Vízbe fulladt szamurájok lelkei - a Heikegani rákok legendája 

Japán szerzetesek a Tang-kori Kínában - e tanulmányban a korszak tengeri útjainak viszontagságairól is olvashatunk

Hullámsírban az üdvözüléshez - Fudaraku tokai 

A gigantikus tanuki-here - mágikusan flexibilis gigahere

Namazu - a földrengető harcsa, amit néha tanukik püfölnek a heréjükkel

Shirikodama - misztikus lélekgolyóbis az ánuszban

Nekomata - a japán folklór macskadémonja

Japán csáperotika - az ukiyo-e sötét oldala