Huangshan 1.nap - 屯溪

E havi tripsorozatunk Kína egyik legszebb hegye, a Huángshān (山) felé irányult. Hajnalban taxivadászat a kietlen utca-rónákon, majd vasútállomás, vonat.Ha valaki autentikus kínai vonatélményre vágyik, mi több magát Kínát kívánja intimszférájába, az válassza a yìngzuò-s(座), ergo a legótvarabb, mégis klasszikus megoldást, hogy tettük, s tesszük azt valamennyi alkalommal magunk is. Ezeken a vonatokon nincs csalás, ámítás, pusztán a kiterjesztett valóság: nem szükségeltetik bűvészkalap ahhoz, hogy egy nyuszi kerüljön ki az asztalra, Harry Potter-es zsúrkocsik osztanak fāngbiànmiàn (便面)-t, ami az egyik legnagyszerűbb találmány: három féle porból, és némi forróvízből olyan zöldségekben, húsban gazdag ételköltemény bontakozik ki, hogy a jókai bableves farkát behúzva, nyüszítve iszkol lehúzni magát a WC-n, az asztronauták sem esznek különbet! Persze nem mindenki akaródzik a csillagok közé, ekképp nem kelt sajtóvisszhangot egy összekötözött zsákból kikandikáló disznó (vagy másegyéb párosujjú patás kreatúra) lábazata, mellettünk egy tag kétméteres teleobjektívvel fotóz minket, lǎowài-okat, miközben társa walkie-talkie-val tartja a kapcsolatot a földönkívüliekkel. Mintha még Mátyás királyt is felismerni véltem volna a kavalkádban, melyhez egy Lǎo(老) nevezetű sörkészítmény, illetőleg a Tángcháo adta az aláfestést. Négyen vágtunk neki, mi ketten, Katja, valamint Farrukh, a tádzsik terminátor. Kilencórás utunk során megjártuk Dante poklát,ugyanakkor elérkeztünk a hegyhez is.

A Huángshān Ānhuī (安徽), (a történelmi Wǎn 皖 állam) tartományában lokalizálódik, ami Kína egyik legelmaradottabb tartománya, mely elsősorban kultiválásra alkalmatlan, kedvezőtlen földrajzi feltételeiből fakad: a déli területeket hegyvidék borítja, az északiak viszont javarészt terméketlen, meddő földek. Eufemisztikusan nóngshěng​ (农业大省)-ként szokták volt illetni, ami "nagy agrárkulturális tartományt" jelent, utalva az itt vonyító szegénységre. A lokális hatóságok komoly erőfeszítésekkel vannak az infrastruktúra kiépítésén, de egyelőre lassan halad. A kalandvágyóknak viszont nagyszerű terep, északon érdemes Shāng-dinasztiabéli Tāng (湯) császár által állítólag egykor fővárossá tett zhōu (亳)-ba, lán (木) és CáoCāo (操) szülőhelyére, egyébiránt pedig a kínai medicinák évszázados piacára tenni egy kitérőt, majd elkanyarodni dél felé, a misztikus Huángshān irányába, ami az előbbiekben említett báijiǔ​-ban szörföző Bái (李白) a költőóriás egyik kedvenc tartózkodási helye volt (még egy ezüstfácánt is kért a Huáng-hegyen túl lakó Hu úrtól), ami mondjuk érthető: ha itt nem kap el az ihlet, akkor sehol a büdös picsába nem fog.

Tún
(黃山市, avagy Huángshān city) szálltunk meg, a Koala Youth Hostelben (Běi​hǎi路 58). Nos, az eddigi hostelekhez képest - kivált az atom ​'ān-ihoz - kissé lehangoló volt, a szobák persze tiszták, korrektek, azzal semmi para, viszont korántsem volt oly nyüzsgő, pezsgő, mint az északi társa. Dizájnja is disztopikus, tükrökből, illetőleg az itt jártak falra rótt üzeneteiből áll, mi utóbbi jópofa, de nem ebből kellene állnia az egésznek. Van billiárd asztaluk, ami pozitív, van gazdag étlapjuk, ami szintúgy pozitív, az viszont, hogy a rendelhető ételek felét nem tudják elkészíteni az erősen negatív. Rendben, az érthető, hogy este tízkor ne akarjunk huǒguō-zni, és meginterjúvolnak, hogy mit szólnánk a paradicsomos tojáshoz, ámde az, hogy délután nem tudnak egy adott étket elkészíteni, az felettébb gyászos. Olcsónak viszont olcsó.

Megérkezésünket követően a vibráló régi utcákhoz - lǎojiē (老街) - vitettük magunkat, mely az egyetlen érdemre méltó hely a városban, de ezt semmiképp sem lehet kihagyni! Egészen a Sòng-dinasztiáig megy vissza története (960-1279,​ ​Huīzōng (徽宗) császár rendelte el Hángzhōu fővárossá tételét, s az innen származó mesterek hazatérésüket követően az új birodalmi központ architekturális megoldásaival láttak neki saját otthonaik kialakításához. Majdan a Míng-érában (1368-1644) egy Ānhuī-ban élő jómódú kalmár 47 üzletet alapított az utcában, hogy idevonzza a kereskedőket, vagyis kapcsolatot létesítsen az utca és a külvilág között. A Qīng-dinasztia korától (1644-1911) kezdve az utca pediglen Ānhuī disztribúciós központjává avanzsálódott. Az itt található épületek két, vagy három szintesek, cseréptetővel borítottak, elől kap helyet az üzlet, s hátul a lakrész, illetőleg a műhely.
A 6-os és 12-es busszal közelíthetjük meg, de taxi sem ügy (10 yuan a vonatállomástól). Mellesleg a sofőrrel dumálgatva kiderült, hogy huí nemzetiségű volt, ami nem csoda, hiszen a tartomány déli részén igen nagy számban vannak. Itt érdemes bevásárolni a szuvenír okból, különböző műalkotásokból, festményekből, Maó-relikviákból; valamint a híres Huángshān-i teákból, úgymint ahónghóngchá-ból (祁红红茶), avagy a Huángshān máofēng​(黄山毛峰)-teából. A Huángshān-i népek nagy teások, mintegy 1200 éve termesztik, s Kína egyéb régióitól eltérő teakészítési szokásokkal rendelkeznek. Kóstoljuk végig a készleteket, majd alkudjunk, mint az állat.

Este még elzúztunk a Shìguǎngchǎng (世广)-ra, ami a hostel-es csaj szerint megtekintésre méltó (a kivilágítás miatt) de tévedett, nem az. Így vissza is orientálódtunk a hostelbe, hogy másnap reggel hatkor induljunk meghódítani az UNESCO világörökségét képző hegyet, ahol aztán kaland, játék, kockázat, elképedés, rémálom és izomláz, egyszóval minden volt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ギャル文字

A Kék-folyó tényleg kék?

A kínai írásjegyek