Doufukuai: Huangshan 1.nap - 屯溪

E havi tripsorozatunk Kína egyik legszebb hegye, a Huáng​shān (黄山) felé irányult. Hajnalban taxivadászat a kietlen utca-rónákon, majd vasútállomás, vonat.Ha valaki autentikus kínai vonatélményre vágyik, mi több magát Kínát kívánja intimszférájába, az válassza a yìng​zuò-s(硬座), ergo a legótvarabb, mégis klasszikus megoldást, hogy tettük, s tesszük azt valamennyi alkalommal magunk is. Ezeken a vonatokon nincs csalás, ámítás, pusztán a kiterjesztett valóság: nem szükségeltetik bűvészkalap ahhoz, hogy egy nyuszi kerüljön ki az asztalra, Harry Potter-es zsúrkocsik osztanak fāng​biàn​miàn (方便面)-t, ami az egyik legnagyszerűbb találmány: három féle porból, és némi forróvízből olyan zöldségekben, húsban gazdag ételköltemény bontakozik ki, hogy a jókai bableves farkát behúzva, nyüszítve iszkol lehúzni magát a WC-n, az asztronauták sem esznek különbet! Persze nem mindenki akaródzik a csillagok közé, ekképp nem kelt sajtóvisszhangot egy összekötözött zsákból kikandikáló disznó (vagy másegyéb párosujjú patás kreatúra) lábazata, mellettünk egy tag kétméteres teleobjektívvel fotóz minket, lǎo​wài​-okat, miközben társa walkie-talkie-val tartja a kapcsolatot a földönkívüliekkel. Mintha még Mátyás királyt is felismerni véltem volna a kavalkádban, melyhez egy Lǎotè (老特) nevezetű sörkészítmény, illetőleg a Táng​cháo adta az aláfestést. Négyen vágtunk neki, mi ketten, Katja, valamint Farrukh, a tádzsik terminátor. Kilencórás utunk során megjártuk Dante poklát,ugyanakkor elérkeztünk a hegyhez is.

A Huáng​shān Ānhuī (安徽), (a történelmi Wǎn 皖 állam) tartományában lokalizálódik, ami Kína egyik legelmaradottabb tartománya, mely elsősorban kultiválásra alkalmatlan, kedvezőtlen földrajzi feltételeiből fakad: a déli területeket hegyvidék borítja, az északiak viszont javarészt terméketlen, meddő földek. Eufemisztikusan nóng​yè​dà​shěng​ (农业大省)-ként szokták volt illetni, ami "nagy agrárkulturális tartományt" jelent, utalva az itt vonyító szegénységre. A lokális hatóságok komoly erőfeszítésekkel vannak az infrastruktúra kiépítésén, de egyelőre lassan halad. A kalandvágyóknak viszont nagyszerű terep, északon érdemes Shāng​-dinasztiabéli Tāng (湯) császár által állítólag egykor fővárossá tett Bó​zhōu​ (亳州)-ba, Mù​lán (木兰) és Cáo​ Cāo (曹操) szülőhelyére, egyébiránt pedig a kínai medicinák évszázados piacára tenni egy kitérőt, majd elkanyarodni dél felé, a misztikus Huáng​shān irányába, ami az előbbiekben említett báijiǔ​-ban szörföző Lǐ​ Bái (李白) a költőóriás egyik kedvenc tartózkodási helye volt (még egy ezüstfácánt is kért a Huáng​-hegyen túl lakó Hu úrtól), ami mondjuk érthető: ha itt nem kap el az ihlet, akkor sehol a büdös picsába nem fog.

Tún​xī 屯溪 (黃山市, avagy Huáng​shān city) szálltunk meg, a Koala Youth Hostelben (Běi​hǎilù 北海路 58). Nos, az eddigi hostelekhez képest - kivált az atom Xī​'ān​-ihoz - kissé lehangoló volt, a szobák persze tiszták, korrektek, azzal semmi para, viszont korántsem volt oly nyüzsgő, pezsgő, mint az északi társa. Dizájnja is disztopikus, tükrökből, illetőleg az itt jártak falra rótt üzeneteiből áll, mi utóbbi jópofa, de nem ebből kellene állnia az egésznek. Van billiárd asztaluk, ami pozitív, van gazdag étlapjuk, ami szintúgy pozitív, az viszont, hogy a rendelhető ételek felét nem tudják elkészíteni az erősen negatív. Rendben, az érthető, hogy este tízkor ne akarjunk huǒ​guō-zni, és meginterjúvolnak, hogy mit szólnánk a paradicsomos tojáshoz, ámde az, hogy délután nem tudnak egy adott étket elkészíteni, az felettébb gyászos. Olcsónak viszont olcsó.

Megérkezésünket követően a vibráló régi utcákhoz - lǎo​jiē (老街) - vitettük magunkat, mely az egyetlen érdemre méltó hely a városban, de ezt semmiképp sem lehet kihagyni! Egészen a Sòng-dinasztiáig megy vissza története (960-1279,​ ​Huīzōng​ (徽宗) császár rendelte el Háng​zhōu fővárossá tételét, s az innen származó mesterek hazatérésüket követően az új birodalmi központ architekturális megoldásaival láttak neki saját otthonaik kialakításához. Majdan a Míng-érában (1368-1644) egy Ānhuī-ban élő jómódú kalmár 47 üzletet alapított az utcában, hogy idevonzza a kereskedőket, vagyis kapcsolatot létesítsen az utca és a külvilág között. A Qīng​-dinasztia korától (1644-1911) kezdve az utca pediglen Ānhuī disztribúciós központjává avanzsálódott. Az itt található épületek két, vagy három szintesek, cseréptetővel borítottak, elől kap helyet az üzlet, s hátul a lakrész, illetőleg a műhely.
A 6-os és 12-es busszal közelíthetjük meg, de taxi sem ügy (10 yuan a vonatállomástól). Mellesleg a sofőrrel dumálgatva kiderült, hogy huí nemzetiségű volt, ami nem csoda, hiszen a tartomány déli részén igen nagy számban vannak. Itt érdemes bevásárolni a szuvenír okból, különböző műalkotásokból, festményekből, Maó-relikviákból; valamint a híres Huáng​shān-i teákból, úgymint a Qíhóng​hóng​chá-ból (祁红红茶), avagy a Huáng​shān máofēng​(黄山毛峰)-teából. A Huáng​shān-i népek nagy teások, mintegy 1200 éve termesztik, s Kína egyéb régióitól eltérő teakészítési szokásokkal rendelkeznek. Kóstoljuk végig a készleteket, majd alkudjunk, mint az állat.

Este még elzúztunk a Shì​jìguǎng​chǎng (世纪广场)-ra, ami a hostel-es csaj szerint megtekintésre méltó (a kivilágítás miatt) de tévedett, nem az. Így vissza is orientálódtunk a hostelbe, hogy másnap reggel hatkor induljunk meghódítani az UNESCO világörökségét képző hegyet, ahol aztán kaland, játék, kockázat, elképedés, rémálom és izomláz, egyszóval minden volt.