Doufukuai

Zsivány volt a mai idő. Szépen indult kokettáló napsugarakkal s arra ösztönzött minket, hogy piknikezni menjünk a Showa emlékparkba (国営昭和記念公園) Tachikwába, ami egy masszív nemzeti park. Vonatra pattantunk és alig egy órán belül oda is értünk, az idő pedig megmakacsolta magát és olyan szép langyos szürkévé vált, hogy nem győztem HDR-ezni az alábbi képeket, hogy valami színt találjak benne: Ettől függetlenül szép időben még jobb buli lehet, és az őszi falevelek (紅葉) vizuális giga-orgazmusát is átélhetjük itt, de azt mondta  az Internet hogy csak November elején, ezért nem is hoztam csak egy góprót, ám be kellett látnom nem kellett volna hinnem azt Internetnek. Az igaz, hogy pár hét múlva lesz a koyou csimborasszója, azért szívesen lőttem volna vagy 123125 képet amennyiben nálam a gépem meg a lencsém meg a babom (ez tök béna szóvicc volt, mi több még vicc sem de most már mindegy), szóval ímhol a hirós képek: Van itt egy tó, lehet csónakázni. Utoljára asszem' még Nanjingb...

Tōkyō környéki túrák  második felvonás, ezúttal pedig az Odake-hegy (大岳山) került meghódításra, ahonnan jó időben tök jó lenne a kilátás, nekünk közepesen-szar volt, de az elmúlt hetek folyamatos esőzései után már annak is örültünk, ha legalább egy kicsit kimozdulhatunk. Szóval az egész azzal kezdődik, hogy elvonatozunk Tachikawába, onnan pedig az  Ōme- vonalra pattantunk, és Mitake megállónál leszállunk. Itt újfent fel a buszra, ami elvisz a Mitake-felvonóhoz. A Mitake felvonó (御岳登山ケーブル) pediglen felvon a Mitake-hegyre, ímhol e hyperlapse tanúbizonyságul. A kisfiút szívesen deportáltam volna a kép közepéről, én akartam odamenni, de megelőzött, bassza meg: Mitake Cablecar from Tamás Dóczi on Vimeo . A felvonó a Mitake-hegyre kb. 800 méter magasba visz fel, innen kezdődik a kb. 10 km-s túra, ami több mint 400 méter emelkedőt foglal magába.  Itten lakik Dzsáko-shu Birubó-san a Megyéből Az Oshi nevű （御師） hegyi faluban amúgy számos ryokan/panz...

Mivel a Fuji környékére mentünk egy hétvégére, nem mulaszthattuk el az alkalmat, hogy tegyünk egy túrát Aokigaharában (青木ヶ原). Igen, a hírhedt Aokigaharában.  A Jukai -nak (樹海), azaz fatengernek is nevezett, mintegy 35  négyzetkilométer kiterjedésű erdő az ország legmagasabb hegyének lábán fekszik, mely hegy kétségkívül a japán lélek és kultúra egyik legkarakterisztikusabb helyének számít.  Az erdő a japán popkultúrától kezdve a pszichológiai esettanulmányokon át rengeteg formában foglalkoztatja az embereket. Mindig is nagyon érdekelt a horror és a történelem összekapcsolódása, Aokigaharának viszont a jelennel való szoros kapcsolata miatt mégis valahogy különösen tragikusa miliője van, hiszen lehet hogy akár e percben valaki ott, a rengeteg közepén készül életének kioltására.  Sokat olvastam korábban az erdőről, van pár érdekes nézet, illetve fejtegetés, hogy vajon miért is társultak a halállal kapcsolatos mitológia képzetek e vadonhoz, mi több, miért is l...

Én szeretem a yōkaiokat és a japán folklórt . Nemrég láttam egy plakát ot egy Yokai in the Arts of Japan nevű kiállításról az Edo-Tokyo Museumban , ahol mellesleg 2013 óta nem jártam , ergo jelen alkalomból okvetlen újfent el kellett zarándokolnom és szemrevételeznem a szóban forgó kiállítást! A nagyszabású kiállítás komplex képet kísérel meg alkotni a japán mitológia természetfölötti lényeinek a kezdetekből az Edo-korig (1603-1867) ábrázolásáról, Japán legkülönbözőbb múzeumaiból Fukuokától Tōkyōig, valamint magángyűjtemények darabjaiból több mint 120 kortárs mű került terítékre, méghozzá a lehető legtutibbakból.  A yōkai a szellemektől a démonokig, szörnyekig tulajdonképpen bármilyen általában emberekre ártalmas lény lehet. A japán festészetben a XII. században, a késői Heian korban (794 -1185, 平安時代) jelentek meg először e yōkaiok archetípusai. Ezeknek egyik legismertebb gyűjteménye az  Extermination of Evil (辟邪絵 Hekija-e/A gonosz elűzése) nevű m...