Bejegyzések

Túrák Tōkyō körül vol. 2 - 大岳山

Kép
Tōkyō környéki túrák  második felvonás, ezúttal pedig az Odake-hegy (大岳山) került meghódításra, ahonnan jó időben tök jó lenne a kilátás, nekünk közepesen-szar volt, de az elmúlt hetek folyamatos esőzései után már annak is örültünk, ha legalább egy kicsit kimozdulhatunk. Szóval az egész azzal kezdődik, hogy elvonatozunk Tachikawába, onnan pedig az  Ōme- vonalra pattantunk, és Mitake megállónál leszállunk. Itt újfent fel a buszra, ami elvisz a Mitake-felvonóhoz. A Mitake felvonó (御岳登山ケーブル) pediglen felvon a Mitake-hegyre, ímhol e hyperlapse tanúbizonyságul. A kisfiút szívesen deportáltam volna a kép közepéről, én akartam odamenni, de megelőzött, bassza meg: Mitake Cablecar from Tamás Dóczi on Vimeo . A felvonó a Mitake-hegyre kb. 800 méter magasba visz fel, innen kezdődik a kb. 10 km-s túra, ami több mint 400 méter emelkedőt foglal magába.  Itten lakik Dzsáko-shu Birubó-san a Megyéből Az Oshi nevű (御師) hegyi faluban amúgy számos ryokan/panz...

Aokigahara

Kép
Mivel a Fuji környékére mentünk egy hétvégére, nem mulaszthattuk el az alkalmat, hogy tegyünk egy túrát Aokigaharában (青木ヶ原). Igen, a hírhedt Aokigaharában.  A Jukai -nak (樹海), azaz fatengernek is nevezett, mintegy 35  négyzetkilométer kiterjedésű erdő az ország legmagasabb hegyének lábán fekszik, mely hegy kétségkívül a japán lélek és kultúra egyik legkarakterisztikusabb helyének számít.  Az erdő a japán popkultúrától kezdve a pszichológiai esettanulmányokon át rengeteg formában foglalkoztatja az embereket. Mindig is nagyon érdekelt a horror és a történelem összekapcsolódása, Aokigaharának viszont a jelennel való szoros kapcsolata miatt mégis valahogy különösen tragikusa miliője van, hiszen lehet hogy akár e percben valaki ott, a rengeteg közepén készül életének kioltására.  Sokat olvastam korábban az erdőről, van pár érdekes nézet, illetve fejtegetés, hogy vajon miért is társultak a halállal kapcsolatos mitológia képzetek e vadonhoz, mi több, miért is l...

Yokai in the Arts of Japan - kiállítás

Kép
Én szeretem a yōkaiokat és a japán folklórt . Nemrég láttam egy plakát ot egy Yokai in the Arts of Japan nevű kiállításról az Edo-Tokyo Museumban , ahol mellesleg 2013 óta nem jártam , ergo jelen alkalomból okvetlen újfent el kellett zarándokolnom és szemrevételeznem a szóban forgó kiállítást! A nagyszabású kiállítás komplex képet kísérel meg alkotni a japán mitológia természetfölötti lényeinek a kezdetekből az Edo-korig (1603-1867) ábrázolásáról, Japán legkülönbözőbb múzeumaiból Fukuokától Tōkyōig, valamint magángyűjtemények darabjaiból több mint 120 kortárs mű került terítékre, méghozzá a lehető legtutibbakból.  A yōkai a szellemektől a démonokig, szörnyekig tulajdonképpen bármilyen általában emberekre ártalmas lény lehet. A japán festészetben a XII. században, a késői Heian korban (794 -1185, 平安時代) jelentek meg először e yōkaiok archetípusai. Ezeknek egyik legismertebb gyűjteménye az  Extermination of Evil (辟邪絵 Hekija-e/A gonosz elűzése) nevű m...

Urbex vol. 7 - Shiromaru-gát

Kép
Némileg csalóka a cím, hiszen bár Tōkyōhoz tartozik közigazgatásilag, az urban szót bespájzolhatjuk míg az exploration még tartja magát, hiszen egészen a Hatonosu-völgyig (鳩ノ巣渓谷) kell zarándokolnunk, hogy a Shiromaru gát (白丸ダム) sci-fi díszletekbe illő, képzeletbeli űrhangárjához érhessünk. Az olybá szeretett Tama-folyóra 1963-ban emelt gát szabadon látogatható,beleértve a mélyen a föld alatt található, halak átvonulása számára készített halallépcsőt ( gyodo , 魚道) is. Nagyszerű terep fotózásra, Kayo is nagyon boldog volt, hogy a sötét és nyirkos alagútban lehetett modellem. Na de ha képesek vagyunk elmenni idáig, ilyen vagy még ennél is ilyenebb képeket lőhetünk: A gát környéke egyébiránt túrázás szempontjából sem utolsó, sőt. Szívesen visszamennék kicsit alaposabban feltérképezni az erdei csapásokat és rejtett szentélyeket. A gát körül minden erdő és zöld, ebből tündöklik elő a bogarak pulikutyája: Owari. Doufukuai kalauz: klikk ide Kapcsolódó...