Bejegyzések

Őszközép ünnepi szokások

Kép
A tegnap esti telihold is arról tudósított, hogy idén szeptember 19-re esik az őszközép ünnep (中秋节), mely eredetét tekintve a betakarítási ünnepekhez (收获的季节) kapcsolódik, Kínán kívül Vietnamban, valamint a Fülöp-szigeteken is celebrálták az ott élő kínai diaszpóra miatt. Maga a 秋 írásjegy eredetileg megérett termést jelentett (庄稼成熟曰秋). Hasonlóan a hálaadáshoz, az őszközép ünnep is a közösség egyesülése, valamint a köszönetnyilvánítás köré csoportosult, korábban Kínában a Holdnak mutattak be áldozatot (祭祀), bár a holdimádat (赏月)az ország egyes területén kizárólag a nők hatáskörébe tartozott.  A Hold köré csoportosuló koncepció, valamint a holdsütemény feltalálójának Péjì-t (裴寂) tartják (a Sui-dinasztiát kiverő harcok során a 8. holdhónap 15. napján) ki az újonnan hatalomra kerülő Táng-dinasztia első főminisztere volt. A holdsüti a katonai ellátmány, porció (军饷) részét is képezte. Egyébiránt a Táng császárok közül Táng Xuánzōng (唐玄宗) holdkóros volt, és egyik éjszakai turnéja ...

Tōkyō vol.3

Kép
Szóval még júliusban Tokyoban jártam, amiről részletes dokumentációt terveztem írni, ez már kevéssé fog menni, már csak afféle montázs-szerű képek kavarognak bennem sushiról, szakéről, Shibuyáról, Roppongiról; továbbá égető vágyként hajt, hogy mielőbb visszamenjek.  Mi mindent csináltam a 10 nap alatt? Nagyjából mindent, amit 10 nap alatt meg lehet csinálni. A legutóbb valahol a második napnál hagytam abba, a harmadik nap ha jól emlékszem elzúztam a Tsukiji-be (築地市場) kóser sushiért, meg is kaptam. Egyébiránt azt mondják, a Tsukiji-be hajnalba kell menni, mivel nemrégiben már a turistáknak is engedélyezték, hogy részt vegyenek az aukción. Szívesen részt vettem volna, de az elmúlt negyed évszázadban nem volt sok szerencsém a reggeli kelésekkel. A Tsukiji után elmentem Ginza (銀座) negyedébe megnézni, hogy mily cuccokat nem veszek meg vélhetőleg soha. Aztán a Meguro Parazita Múzeumba (目黒寄生虫館)vettem utam - nem akartam kapásból valami mainstream múzeummal kezdeni - a dög melegben lő...

网络空间的中美关系

Kép
信息革命与国家主权 自近代国际关系体系形成以来,技术进步始终对国际关系具有重大影响。从世纪后期至今,信息革命的深入发展对当代国际关系的影响是全面而深刻的 [1] 。网络的发展使各国政府的联系日益密切。信息全球化,国际贸易与市场全球化的发展,使各国之间的军事,经济,环境,社会及文化上的联系更加密切了。 安全问题是国际关系中永恒的主题,而国家安全的内容规定发生变化。既然信息革命强烈的渗透性使人类的生产方式和生活方式都发生了变革 ,在涉及到国家安全问题上, 信息革命也同样对传统的安全观提出了挑战。传统的安全主体主要是民族国家,但在信息化时代, 随着国际互联网络的发展,单个民族国家的安全日益带有国际安全和全球安全的色彩。技术上的挑战也具有同样的破坏性,例如一个国家对某一网站的封锁会级联成多,造成更大规模的国际网络的瘫痪,窃取知识产权会威胁国家的竞争力及其创新推动力。这些挑战跨越了国界 [2] 。 传统安全观主要强调军事与政治安全。随着冷战后两极格局的瓦解,全球信息时代的来临及世界经济一体化趋势的加强,安全的内容越来越多样化,经济,文化,信息等在国家安全中的地位不断上升从文化安全看,信息革命使得文化安全成为国家安全的重要组成部分。国际互联网的资源共享在给人类生活带来便利的同时,也引发了我们对文化安全尤其是落后国家文化安全的担忧 [3] 。 信息霸权 国际关系顾名思义主要是围绕民族国家间的相互交往,但互联网似乎每天都在改变外交的规则 [4] 。网络的发展使国家主权和政府的未来地位受到一定的影响。而信息革命对当代国际关系最本质的影响是对全球权力体系有重要的重塑作用信息革命使能够直接接触到大量信息的人急剧增多一方面是,网络使国家主权与边界“渐渐失去意义” [5] ,对现有的国家法律,国际制度以及政府几乎所有的国家政府都带来挑战 [6] ,由于现代国际关系体系是以主权国家为主构成的。导致国家主权发生变化的因素在国际关系中都十分引人注目 [7] 。信息社会转变成国家社会重要组成部分,此外在国际关系中的网络政治并未超越权力政治,但网络时代的权力分配,权力范畴与权力性质却发生了一定改变 [8] 。传统民族国家作为主要政治忠诚对象的地位出现了弱化的迹象,国家,市场和市民社会的各种行为体在重新平衡。信息网络还对国际制度转制,改制和创制...