Doufukuai

Tōkyō környéki túrák sorozat soron következő túráját inkább csak idézőjellel lehetne "túrának" nevezni, állapodjunk meg a sétafika jelzőnél a Kōbō-yama (弘法山) esetében, amit még Mátra is foggal herél lévén 235 méternél nem terpeszkedik feljebb a tengerszint fölé.  Amennyiben a Takaó-kakaó hegyre , mint bébihegymászásként szoktuk volt aposztrofálni, a Kōbō-yamára kvázi gördeszkázva is feltolhatjuk a babakocsit, de hát ez a túra korántsem nehézségéről hires, és hát nem is feltétlenül kell minden hétvégén meghóditanunk a K2-t. A Kōbō-yamára az ún. shinrin-yoku (森林浴), " erdőfürdőzés " kapcsán jövünk, japán tudosók szerint ugyanis nem a forró vizben , hanem az erdők az emberi szervezetre való jótékony hatásában hisznek.  Erre pedig tökéletes: néha ki kell szabadulni a városból, szerincsére a természet pedig viszonylag könnyen elérhető  Tōkyō körül, az  Ōyama  hegylábától délre található Kōbō-yama sem kivétel ez alól: a Hadano állomástól (秦野駅)

Itt az ősz, irány a hegy ! Ezúttal pedig nem más, mint a Nagy Hegy (大山), ergo az Ōyama . Ami azért a valóságban nem olyan vészesen nagy, a kanagawai csimborasszót 1252 méteren kell keresni.  Kőoroszlán az Afuri-szentély bejáratánál Ragyogó reggeli napsütésben megérkeztünk Iseharához (伊勢原), ahonnan újabb 30 perces út a felvonóig (大山ケーブルカー), azaz a túra kiindulópontjához. A felvonó végállomásától a csúcson található szentélyig kb. másfél órát vesz igénybe a túra az útmutatók alapján, nekünk kicsivel kevesebb, olyan 80 perc alatt sikerült.  Fölszállott a páva vármegye-házra, én meg drónnal az Afuri-szentély fölé Ami optimális körülmények közepette még lehett volna jobb, optimális körülmények alatt értem a minusz 127, 000,000 ember hiányát, akik szintén a mai napot szánták arra, hogy tegyenek egy vizitet a szent hegyen.  Hiszen Ōyamát már régtől fogva vallásos buzgalom és tisztelet övezi. Már a Hōreki-érától (宝暦, 1751-1764) kezdve aszketikus zarándoklatok indulta

Tavaly óta van egy új ünnep Japánban, mégpedig a hegy napja, ergo fogtuk magunkat és elmentünk ünnepelni a vad bércek közé, el távol tova Tōkyō tomboló gőzkamrájától, ahol az elmúlt pár hónapban két lábon járó dim summá sültünk. Nasura (那須) esett ezúttal a választás, már nem is tudom miért. Bár miért ne, hisz Tochigi, kedvenc kis városunktól, Nikkōtól sincs túl messzire, felföld, hegyek, hűvös, zöldellő erdőrengetegek, mi kell még? Shinkansen, ergo Tōkyō eki s felpattanás ama csodás vonatra . Kora reggel, két ásitás és egy bóbiskolás közben meg is érkeztünk Nasushiobarára, gondosan kimunkált útitervvel, amit rögvest kerékbe tört az időjárás, lévén esőt jósoltak mind délutánra, mind a következő napra. Ilyképp felrúgva az eredeti statégiát - mely a hegymászás-túrát a második napra időzitette - a vonatállomásról kapásból a Nasu Ropeway felvonoállomásra mentünk, és miután felvonultunk, meg is kezdtünk a mászást effektive, ergo a  Chaousu dake (茶臼岳, 1915 m) csúcs bevételét. V