Doufukuai

Az előző posztban a középkori kínai lángszóróról esett szó, mely a középkori kínai tűzfegyverek palettájának csupán egy szeletét képviseli, korántsem az egyetlent. Maradva a Sòng​-dinasztiánál (960-1279): tűzbomba (huǒqiú 火球 - tűzgolyó vagy huǒ ​ yào dàn 火药弹 - puskaporos golyó): vasból/papírból/kenderből/ vékony porcelánból gömbölyűre vagy kocka alakúra formázott, kézi erővel is elhajítható közelharci robbanószer. A puskapor mellé időnként mérgező anyagokat kevertek, melyek robbanáskor szabadultak fel. A tűzbombákat elhajítás előtt olajban is megforgatták, így víz nem hatástalaníthatta azokat.  ' isteni tüzet reptető varjú ' (shénhuǒ fēi yā (神火飞鸦) egy varjú alakúra faragott (vagy díszített) bambuszcső, melyet puskaporral töltöttek meg, és több, mint 100 zhàng (丈) [1 zhàng = 1 öl = 1,89 m] messzire kézbesítették az ellenség táboraiba/vagy hajókra, gyakorta többet is egyszerre.      'levegőben repülő eget rengető mennykő ' (fēikōng zhèntiān ​léipáo 飞空震

Taoista szerzetesek és alkimisták századokon át szakadatlan keresték a halhatatlanság elixírét , mindeközben olyan cuccokat sikerült esetenként feltalálniuk, amivel nem éppen meghosszabbították, ám instant kiolthatták felhasználóik életét. Ilyen volt többek között a puskapor - huǒ​yào (火药) is, melyet sokáig csak a tűzijátékok pufogtatására használták, ám a Sòng​-dinasztia (960-1279) korában arra jöttek rá, hogy robbanószerré alakítva nagyszerűen alkalmas az ellenség számának redukálására is. A puskaport alapvetően salétrom, kén il.. faszén keverékéből állították össze, minderről részletesen az 1044-ben írt Wǔjīng Zǒngyào (武经总要) " A legfontosabb harcászati technikák gyűjteménye " számol be. A Zēng Gōngliàng (曾公亮), Dīng Dù (丁度) s Yáng Wéidé (楊惟德) által szerkesztett mű haditechnikai szempontból a kor legfontosabb munkája, gazdag illusztrációi között a katapultoktól a csatahajókon át többek között a kínaiak által használt lángszóró (喷火器具), s másegyéb tűzfegyverek első ismert

A kelet-ázsiai geopolitikai viszonyok átrendeződésének értelmében a korábbi kínai hegemóniát fokozatosan felváltotta az imperialista nagyhatalommá növekedett Japán uralma. Társadalmának működése immáron elválaszthatatlanul összekapc solódott a globális gazdasági, illetve politikai folyamatokkal, s az első világháborút követő konjunkturális időszak alatt felgyorsuló gazdasági, és társadalmi válto zásokkal együtt járó szociális feszültségek új erőket hoztak létre: Japán Kína-politikáját az 1924-1927 közötti időszakban a liberális politikát folyt ató Minszeito-kabinettel szemben 1927-től Szeijúkai-mineszterelnök, valamint Tanaka tábornok Kínával szemben folytatott keményvonalas fellépése váltotta fel. A Japánban fennálló túlnépesedési válságot katonai expanzió, terjeszkedés formájában vélték megoldani, [1] amiről szemléletes képet festenek egy japán ezredes 1930-as évek közepében írt esszéjének sorai: „Japán számára csupán három lehetőség maradt, hogy enyhítsen a fölös népességből fakad