Doufukuai

A Tōkyō sötét múltja sorozatban esett már szó különböző Edo - kori vidámságokról , évszázadokkal ezelőtti borzalmakkal azonban vélhetően nehezebb együttérezni, mint a közelmúlt kegyetlenségeivel. A sorozat ezen következő epizódjában a XX. századba tekintünk vissza, azon belül is a 731-es alakulat (731 部隊) , illetve az azokhoz köthető emlékekhez. Mindenekelőtt ildomos belőlni a kontextust: második világháború, azon belül is második sino-japán háborúban (1937–1945) járunk. Kina észak-keleti területei - nevezetesen Mandzsúria - japán fennhatóság alatt. A tartomány fővárosa, Harbin (哈尔滨), s annak Pinfang kerülete (平房区) adott helyet a 731-es alakulat működésének, melyen keresztül a japán háborús bűnök legsötétebb bugyraiba nyerhetünk némi betekintést. A Japán birodalmi hadsereg hivatalosan Járványmegelőzési és Víztisztító Osztályának (関東軍防疫給水部本部) nevezett alakulatát a Kenpentai (憲兵隊), a voltaképpeni titkosrendőrség irányitása alatt hozták létre, ám az hamarosan az Északkel

Tegnap bicajozás közben, voltaképpen véletlenül keveredtem el a Jindaiji templomhoz (深大寺), aminek megnyerő miliője arra késztetett, hogy kicsit utánanézzek a hely mivoltjának. A legendákról annyit, hogy volt egy vagyonos előkelő, bizonyos Ukon, kinek akadt egy gyönyörű leánya. Egy napon pediglen, egy Fukuman nevű figura érkezett egyazon faluba, s nyomban beleszeretett a lányba. Ukon viszont korántsem akarta lányát a jöttment idegenhez adni, ezért mindent megtett, hogy elzárja egymástól őket, ennek legpompásabb módját saját lányának egy szigetre való deportálásában vélte felfedezni.   Fukuman erre megfogadta Jinja Daiōnak (深沙大王), az ezoterikus buddhista panteon vízistenségének, hogy ha sikerül kiszabadítania a szigetre zárt lányt, hálája kifejezéséül egy templomot emel az istenségnek. Mielőtt befejezhette volna fohászát, a misztikus teknős (reiki  霊亀)  érkezett Fukuman megsegítésére, ami a szigetre transzportálta őt. Mindez annyira elkápráztatta Ukont, hogy végül feleségül adta

Az elhunytak lelkei felett őrködő jizó Tōkyō sötét múltja sorozat , Edo-kor ahogy a sorozat eddigi részeiből megszokhattuk, ezúttal pedig a korabeli Japán egyik legismertebb börtönének,  a  Denma-chō Rōyashiki (伝馬町牢屋敷), vagyis a Denma-chō börtön maradványaiban turkálunk. A közeli állomás neve után Kodenma-chōnak (小伝馬町) is nevezett egykori létesítmény börtön s kivégzőhelyként szolgált egyszerre Nihonbashi (日本橋) környékén, a korabeli Edo külvárosában. A börtön mintegy 200 éves fennállása során 100,000-200,000-re becslik az itt kivégzettek számát, így Kozukappara és Suzugamori után a korszak harmadik híres nagy vesztőhelyeként ismert. Az 1613 - 1875 között működő létesítmény nem csak Edo, de Japán egyik legnagyobb börtöne volt, itt raboskodott többek között a késő Edo-kor nagy gondolkodója  Takano Chōei (高野 長英) is öt évet, amiért fikázni merte a Tokugawa sógunátust beadványában. Vagy éppen  Shoin Yoshida (吉田松陰), szintén a korszak egyik intellektusa, akinek kalandos élete sz

Ismét Tōkyō sötét múltjában barangolunk, s újfent egy Edó-kori vesztőhelyt vettünk célba. Bringára pattantam s egy óra tekerést követően elértem Suzugamorihoz (鈴ヶ森刑場), mely egy igen könnyen megközelíthető shikeijo (死刑所), azaz vesztőhely a mai Shinagawa-negyed területén belül, mely a régi Tōkaidō (東海道) út mentén helyezkedett el, mi utóbbi útvonal kötötte össze Edót Kyōtóva l. És ez pedig nem véletlen, hiszen  Kozukappara  szintúgy közel volt Nikkō Kaidō (日光街道), Ōshū Kaidō (奥州街道), valamint a Mito Kaidō (水戸街道), más szóval a régi nagy Edóba vezető útvonalakhoz, ergo egy igen erős irányjelzőként szolgált a fővárosba érkezőknek: a shógun városába jöttél , s ahogy belépsz, az ő szabályai szerint élsz vagy halsz, vagyis az efféle létesítmények egyúttal gyöngéden indikálták a shógun hatalmát is.  Üdvözöljük községünkben!  A ma megtekinthető emlékmű éppen a kivégzőhely maradékain áll, hol számos buddhista szobor található a kárhozott lelkek emlékezetének. A közelben a Shuto 1-es au

Nincs mit eufemisztizálni, hisz arról van, ami a címben is szerepel. Nem túl mess zire a  Minowa (三ノ輪) megállótól a Hibiya vonalon, van egy kis templom, mely első ránézésre nem sokban különbözik valamennyi fővárosi templomtól. Sőt, második ránézésre sem, hiszen nem is az új templomépület borzolja a kedélyeket, ellenben a régi temető, mely közel 25,000 prostituált maradványait őrzi. Kusakabe Kimbei (日下部 金兵衛, 1841–1934) kézzel színezett albumimpapír fényképe a Yoshiwara lányokról az 1890-es évekből.  Újfent visszatértünk tehát az Edo-korba, s nagyító alá vesszük a korabeli japán szexipar egy sajátos intézményét, Yoshiwarát (吉原). A Tokugawa-érában mai napi Senzoku 4-chome alatt található terület egy legális vörös-lámpás negyedként funkcionált, mely Yoshiwara néven volt ismert. Yoshiwara igazából Nihombashiról költözött át az 1650-es években, a pusztító nagy tűzvész után mely kellőképpen leamortizálta a város részét, és kezdetben Shinyoshiwaraként (新吉原) volt ismert, a shin (新)