Doufukuai

A miso (みそ or 味噌) a használata Japánban mintegy 1300 évre vezethető vissza, s egészen a mai napig is a japán konyha megkerülhetetlen eleme. Sűrű, tápanyag gazdag, paszta állagú alapanyag, melynek készítése során szójababot fermentálnak kōjival és sóval, időnként rizzsel, árpával de akár algával is. Szószok készítéséhez, zöldségek, halak, vagy akár hús savanyításához egyaránt használt, de dashi alaplével összekeverve is a japán konyha slágere, mint miso leves . Magas a protein, vitamin, és ásványi anyag tartalma, ezért is volt kiemelkedő fontosságú alapanyag a japán történelem során, de napjainkban is: a miso széles körben használt mind a hagyományos, mind a modern japán konyhában, sőt azt is mondhatjuk világszerte. A miso eredete Létezik olyan teória, mi szerint már a neolitikus korszaktól kezdve - ez az ún. Jōmon korszak , i.e. 14000–300) a japánok különutas fermentációs eljárásokkal, a szomszéd Kínához hasonlóan készíthettek hal, és szójabab alapú szószokat, pempőket. Ugyanakkor a

Legújabb kedvenc könyvem Sandor Ellix Katz: The Art of Fermentation című munkája, aminek kapcsán a különböző ázsiai erjesztési eljárásokról (发酵技术) is bőven esik szó, ennek kapcsán gondoltam érdekes lesz utána járni a témának és egy kis releváns sorozatot indítani a blogon, ennek pedig első állomása a kínai jiàng (酱) lesz. A fermentálás Kínában már a neolitikumtól kezdve bizonyítható. A kezdetben alkohol-erjesztéshez használt eljárások és technológiákat a későbbiekben a kínai kulinária is elsajátította, ennek az egyik megnyilvánulása a jiàng (酱) mint szósz, öntet, mártás egyszerre (vagyis a történelmi forrásokban elsősorban) jelenthet egy sűrű, pépes, kásás állagú öntetet - többnyire fermentált szójababból / gabonából készítve, viszont e kategória manapság elég szerteágazó: a kínai konyhával kapcsolatos modern szakácskönyvek előszeretettel hivatkoznak a jiàngra mint "szósz", úgymint dòubànjiàng (豆瓣酱) "chiliből és erjesztett szójababból készült szósz, làjiāojiàng (辣椒酱) &