Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2022

Egy Pulitzer-díjas fotó története: Inejiro Asanuma meggyilkolása

Kép
E hónap elején gyilkolták meg a volt japán miniszterelnököt, Abe Shinzót (安倍晋三), és ennek kapcsán említettem, hogy ez azért nem számít egy túlságosan gyakori esetnek a közelmúltból...Mi több a múlt század ismertebb esetei közül már egy korábbi bejegyzésben is tárgyaltuk a japán fővárosi vasútállomásnál történt miniszterelnökök elleni merényleteket . Yasushi Nagao híres fotója Inejiro Asanuma meggyilkolásáról Ismert azonban egy további híres gyilkosság Tōkyōban , mely 1960. október 12-én történt, mely során a Hibiya Hallban rendezett, TV által is közvetített politikai vita forgatásának közepette, a mintegy 2500 néző közül a 17 éves ultranacionalista Otoya Yamaguchi (山口 二矢) felrohant a színpadra, és egy wakizashi (脇差), a szamurájok által használt típusú rövidkarddal ledöfte Inejirō Asanumát , (浅沼 稲次郎), a Japán Szocialista Párt (Nihon Shakai Tō, 日本社会党) vezetőjét. Asanuma kórházba szállítása előtt meghalt, miközben az iskolás egyenruhát viselő Yamaguchit mosolyogva vezették el elfogását...

Doufukuai Kitchen Series Vol. 1 - 豚の角煮

Kép
Július havának posztja rendhagyó módon egy recept videó lesz , mi több az első a maga nemében. Hiszen ha már a blog Facebook oldalán rendszeresen osztok meg gasztro témákat , időnként saját főztjeimet a #doufukuaikaja címke alatt, miért ne videózzam végig a szombat délutánom hogy aztán egész este szerkeszthessek egy kis videót, gondoltam.  Így is lett. Natsubate (夏バテ)  - a nyári hőséggel járó étvágyvesztés - ide, natsubate oda, enni nyáron is kell, és a buta no kakuni (豚の角煮) egy olyan kaja, amit a nyári hőségben is simán be lehet hamikázni, és tápanyagban nem szegény. Tessék, itt a video alább:   Recept: - bonts egy sört , anélkül el se kezdd  - hasaalja szalonnát (buta bara, 豚バラ) nagyobb darabokra vágjuk, és pirítunk rá egy kis kérget - egy lábasba mehet az átpirított hús, gyömbér, póréhagyma, fokhagyma, csili paprika és a hús méretétől függően 2-3 órán, vagy akár még tovább főzzük közepes lángon, otoshibuta fedelet rakunk rá (DIY módon egyszerűen alufóli...