Doufukuai

Az Edo-kori (1603-1868) Japánnal kapcsolatos bejegyzéseimmel kapcsolatosan az olvasó már bizonyára jó előre felhúzott szemöldökkel veselkedik neki, miszerint már megint miféle aberrált téma kerül terítékre...Ezúttal sem lesz másképp persze: a kortárs japán arisztokrácia egyik sajátos munkakört betöltő alkalmazottjáról, a bűnbakról, avagy ez esetben nevezzünk fingbaknak, ergo a fingbakról lesz szó.  Mármost az Edo-korról érdemes tudni, hogy valódi fordulópont volt a Japán történelemben: a több száz évszázados káosz és véres polgárháborúkat követően végre egy erős központi kormány irányítása alá került az ország. Már nem kellett a környező hegyekből lezúduló szomszédos szamuráj-klánok portyáitól tartani, megszűnt az örökös harcok miatti készültség és félelem, s az ezzel felszabaduló energiát a japánok sokkal szofisztikáltabb tevékenységekbe, mintegy kultúrafejlesztésbe invesztálhatták - avantgárd divat, új képzőművészeti irányzatok  megteremtése, vagy éppen annak a láts...

Tang-dinasztia nosztalgia nyomán újfent leferdítettem egy nótát - az utat（ 路）, ímhol:  世上最遥远的地方 Legkiesb vidékin e világnak,  不是天各一方  feleinktől mégsem elválasztván, 是不愿再回忆  képtelen vagyok felidézni 那春悲秋凉的过去  a néhai tavaszi bút s őszi deret.  世上最遥远的地方  Legkiesb vidékin e világnak, 敞开你忧伤的心  tárd ki sebzett szíved! 曾经的往事与现实  Régvolt dolgok s jelen valóságát 却不曾记忆  felidézni nem fogom. 琴声在慢慢地来  komótosan felkelő citera hangja 走入失眠的梦里  tér be éber álmomba, 雨滴在阵阵地打  Pattogó esőcsepp a földön, 敲响心动的涟漪  akárha szapora szívverésem fodrai - 弦在心中淡断  lelkem lazuló húrjai, 未来步履匆匆  s a jövő szapora léptei 就要到达的地方  erre a helyre epekedek, 找回自己  hol önvalóm meglelhetem. 要去最遥远的地方  Legkiesb vidékire vágyom e világnak, 我想再去流浪  hol újfent elmerenghetek,  让轻沙抚平创伤  hagyván homokszemcsét fedni bánatom 冷风习习在身旁 ...