Edo-kori fingbakok

Az Edo-kori (1603-1868) Japánnal kapcsolatos bejegyzéseimmel kapcsolatosan az olvasó már bizonyára jó előre felhúzott szemöldökkel veselkedik neki, miszerint már megint miféle aberrált téma kerül terítékre...Ezúttal sem lesz másképp persze: a kortárs japán arisztokrácia egyik sajátos munkakört betöltő alkalmazottjáról, a bűnbakról, avagy ez esetben nevezzünk fingbaknak, ergo a fingbakról lesz szó. 

Mármost az Edo-korról érdemes tudni, hogy valódi fordulópont volt a Japán történelemben: a több száz évszázados káosz és véres polgárháborúkat követően végre egy erős központi kormány irányítása alá került az ország. Már nem kellett a környező hegyekből lezúduló szomszédos szamuráj-klánok portyáitól tartani, megszűnt az örökös harcok miatti készültség és félelem, s az ezzel felszabaduló energiát a japánok sokkal szofisztikáltabb tevékenységekbe, mintegy kultúrafejlesztésbe invesztálhatták - avantgárd divat, új képzőművészeti irányzatok megteremtése, vagy éppen annak a látszatnak fenntartásába, hogy márpedig ők életükben nem finganak. 

Így született meg a heoibikuni (屁負比丘尼/ vagy 科負い比丘尼) foglalkozása. A heoibukini egy női ajtónálló volt, magas rangú arisztokrata asszonyok s leányaik szolgája, kinek feladata a következőből állt: amennyiben úrnőjük elfingta magát, a fingbak magára vállalta a tettet, s az ezzel járó megszégyenülést, így munkáltatójának hírnevén nem esett csorba. A fingbak szerepe értelem szerűen a társasági élet során mutatkozott meg, példának okáért mikor az úrnő vendégeket fogadott, vagy sétálni indult, hol egy alattomos végbélfütty megannyi galibát okozhatott volna e kifinomult modern emberek számára, amennyiben a hősies heoibukini mintegy Dugovics Titusz-szerűen nem rántotta volna a mélybe azon képzeteket, hogy ez bizony a kisasszony seggéből jött.

Természetesen ezt senki nem vette igazán komolyan, hisz egy ilyen szolga csak akkor nyithatta ki nagy valószínűséggel a száját, mikor az úri puki után beismerő vallomást tett: én voltam! én voltam! - ellenben senki nem akart azon vitázni, hogy most az asszonyság volt-e vagy tényleg a szolga, ergo a fingbakot jól leszidták, az úrnő pedig megmenekült a felelősségre vonás elől. Első blikkre talán nehezen hihető a dolog, (bár tény hogy az arisztokrata kultúra viszont ebben a korszakban igencsak túlburjánzott és nem pusztán Japánban - mielőtt azt hinnénk Európában jobb volt a helyzet, olvassuk el Saint-Simon emlékiratait a versailles-i udvarról), ám szerintem nem nehéz párhuzamot vonni a mai női japán wc-ben található otohime (音姫) s a heoibukini szerepköre között.

Kapcsolódó bejegyzések: 

Fing-tekercsek az Edo-kori Japánból

Shunga-kiállítás 

Gigantikus tanuki-here

Japán csáperotika

Edo-kori ribanctemető

Különleges kínai foglalkozások