Doufukuai

Volt már szó különböző számjegy- í rásjegy variánsokról a blogon, ezúttal viszont egy azoknál is kevésbé ismert rendszerrel lesz szó, mégpedig a Sūzhōu-számokról (Sūzhōu mǎzi, 苏州码子), mi utóbbiak még az arab számok megjelentése előtt voltak használatban Kína egyes területein. Ezen számjegyeket különböző forrásokban mint huāmǎ (花碼), cǎomǎ (草碼), jīngzǐmǎ (菁仔碼), fānzǐmǎ (番仔碼) és shāngmǎ (商碼) elnevezésben kerültek említésre. Eredendően valóban Sūzhōu  városából származó rendszerrel van szó, innnen ered az elnevezése is. A Sūzhōu-számok az ún. számolópálca jelölésrendszer egyik legtovább használatban maradt változata, tulajdonképpen a Déli-Song számlópálcából (ergo az abakusz, vagy kínaiul suànpán 算盘 számlálóeszköz) eredeztethető helyiértékes számábrázolási mód. Az eredendően tehát Sūzhōu illetve Hángzhōu városaiban használt számjelölési rendszert elősosorban a gyors számítási műveleteket igénylő kereskedelmi tevénykenységek, mint elszámolás és könyvelés végzése közben alka

Seouli utunk során a kulinárián  kívül a kocsmakultúrát is igyekeztünk lehetőségek szerint megismernyi valemennyire, valamire való kézműves sörbár pedig a koreai fővárosban is akad, ilyen például a The Booth Brewing . Kelet-ázsia kocsmáit , bárjait , sörgyárait - lepárlóit fáradhatatlanul járva, ezennel belekezdünk a koreai kocsmológia tudományos bejegyzéssorozatba. Eredetileg egy sörös-pizzázónak (ergo " pee-mac " s nem chimac ) indult a hely Seoul egy kis mellékutcájában (ez a The Booth Gyeonglidan az első kocsma), nem is olyan túl rég, 2013-ban. Az alapítók, Heeyoon, Sunghoo, és Daniel korábbi szakmájukat illetően orvos, pénzügyi elemző és gazdasági újságíró voltak, ámde közös szenvedélyük volt a kézműves sör, és mivel Seoulban ez még nem volt akkora divat akkortájt, úgy gondolták létrehoznak egy kézműves sörökben utazó kocsmát. Igazából Dél-Koreában is az volt a helyzet, mint korábban Japánban (vagy a világ bármely más táján), hogy az emberek hozzá volta

Ami Petőfinek a szabadság meg a szerelem, az nekem a sajtos dak galbi és a samgyeopsal:  Sajtos dak galbi, samgyeopsal!  E kettő kell nekem.  Samgyeopsalért föláldozom Az életet, Sajtos dak galbiért föláldozom Samgyeopsalomat.  (Doufukuai, Seoul, 2019. augusztus 2.) Kína és Japán gigantikus kulturális farpofái mélységesen összenyomták érdeklődésem a remetekirályság, Korea irányába, ez a Doufukuai blog bejegyzéseinek Koreát illető csekély száma is hűen tükrözi. Mindazonáltal a koreai kaja az már azóta szívem csücske volt, hogy Nanjingban az egyetem közelében lévő kis, erőteljesen sinizált koreai kajázdában először kóstolóra vettem, s azóta kézenfogva, mi több keblemre ölelve a kimchit szökkelek a koreai kulinisztika megunhatatlan világában. S mivel hogy a kaja volt az, ami igazán elvitt minket Seoulba, gondoltam saját okulásom végett is, hogy megvizsgáljuk a koreai kaja történetét mielőtt rátérnék, hogy miket is burkoltunk infatigábilis. Korea teljes tör

Esik, esik ez a nyomorult eső Tōkyōban, hetek óta infatigábilis, milyen volt a Nap szőkesége, sem tudjuk már. Gondoltuk rászánjuk ezt a délutánt, hogy elzarándokoljunk a Starbucks Roasterybe. A hely maga idén februárban nyílt meg bár Tōkyō Nakameguro negyedében, egy új Starbucks estében azért nem szokott semmilyen hype lenni, lévén minden bokorban van egy, ám a Roastery fajtából pusztán 5 létezik egyelőre széles e világban: Seattle, Shanghai , Milan, NYC és 2019-től Tōkyōban . Ergo a megnyitóról olvasva gondoltuk, hogy elnézünk ide, viszont a különböző horrorisztikus elmondások szerint 3-4-5 órákat kellett várni a bejutás végett... Úgyhogy pár hónapot pihentettük ezt a dolgot, s így lett július a dologból, "csak" 1,5 órába telt, mire sorra kerültünk, de szerencsére nem kell egy helyben várakozni, elég ha lescanneljük a qr-kódot a jegyen s kapunk egy e-mailt ha mehetünk, szóval elszöszmötöltünk a környéken. Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik hogy túl sok ér