Doufukuai

A prostitúcióra mint az egyik legősibb mesterségre volt szokás hivatkozni, és nem pedig a legnemesebbre , holott ha mondjuk a Tang-kori (618-907) Kínába utaznánk vissza, egészen meglepő dolgokat tapasztalnánk az ókori kínai örömlányokkal kapcsolatban.  A régi Kínában meglepően hosszú ideig legálisnak számított a prostitúció, az ókori kínai kurvák emellett igencsak komoly ösztönzéssel bírtak mind az irodalomra, mind a zenére, s mind a politikára. A testét árúba bocsátó nő ókori és mai koncepciója között azonban igen éles ellentét feszül. A prostituáltra használt jì 妓 írásjegyének ugyanis a szexhez nincs túl sok köze , női előadót, fellépőt jelent. Ezek a nők ugyanis kompániájuk szórakoztatására voltak hivatottak, tánccal, énekkel, hangszerekkel, költeményekkel. A szex nem volt bár kizárt, nem az elsődleges szolgáltatások között szerepelt, ahogy azt látni fogjuk.  Addig jó, míg hülye  A Ming-kori (1368-1644), „ Az öregek így szólának ”《安得长者言》című mű szakszerűen meghatároz

A Tang-civilizáció kulturális expanziója             Kína VII.-VIII. századi hódításainak következtében a Tang-civilizáció nagyon erős ázsiai befolyással rendelkezett, s a buddhista kultúra is ekkor érte el fejlődésének csúcsát. Japán számára a Tang-kori Kína könnyebben megközelíthetőbb volt, mint India, egyike volt a buddhizmus legjelentősebb központjainak, továbbá mesterei, legendái, kolostorai s zarándokhelyei éppoly hírnévnek és megbecsülésnek örvendtek, mint a buddhizmus szülőhazája. Mi több, a japán buddhisták számára Kína jelentette a „Szentföldet”. [1] Ekkora tehető a sajátosan kínai buddhizmus föllendülése is a szövegértelmezés és doktrínák területén; továbbá szintén ezen időszak alatt alakultak azok a nagy iskolák, melyek később Japánban éltek tovább. [2]             A buddhizmus Kelet-Ázsiában mindenekelőtt kereskedelmi útvonalak mentén terjedt, élénkítő hatással hatva annak meglévő méreteire, megteremtve az utazások egy új válfaját, a vallási indíttatású utazásokat