Ugrás a fő tartalomra

精选博文

Omotesandō illumináció

Huangshan 2. nap - 九龙瀑,翡翠谷,白鹅岭,etc.

A Huáng​shān Kína fő attrakcióinak egyike, a klasszikus kínai irodalom és festészet, valamint a modern fotográfia kedvelt témája, mindemellett az UNESCO világörökségének része is egyszersmind. (Csak érdekességképpen jegyezném meg, hogy az Avatar egyes jeleneteit is itt forgatták, illetve nyújtott inspirációt Cameron-nak, ami nem meglepő: ha valakinek nem nyújt, az nem képes gondolkodni).

Mai elnevezését - Sárga hegy - i.sz. 747-ben kapta császári elrendelésből, talán a hírhedt Huáng​-re, vagyis a Sárga-császárra - a Hàn-ok misztikus ősére - való emlékezésül, ugyanis egy legenda szerint innen távozott az Égbe. Egy másik alapján itt csiszolta lelkét nemes karakterré, s ugyancsak itt jutott el a halhatatlanságig, így ő maga adta nevét a hegységnek. Először Lǐ Bái illette verseiben a hegyet Huáng​shān-ként, s a nagyivó poéta mestert gyakorta állítják párhuzamba vele. (Egyébiránt pont, hogy ő tette híressé is). A Huáng​shān híres végtelen lépcsőiről, melyből becslések szerint több, mint 60.000 van, saját kalkulációim alapján viszont 72893472946246984587234 darab.

Reggel hatkor start a szokásos scoobydoo-s furgonnal Tāngkǒu (汤口) irányába, miként Tún​xī 70 km-re délkeletre fekszik Huáng​shān-tól, mintegy egy órás út. Amint odaértünk, pedzegette a sofőr, hogy 120 ropiért elvisznek minket a híres vízesésekhez, úgymint a Jiǔlóng-hoz (九龙瀑), a Kilenc Sárkány vízeséshez, mely Kína hét legszebb vízesésének egyike. Rendben mondom,úgy véltem ugyanis,hogy ebbe benne foglaltatik a Huáng​shān belépője is egyszersmind, de persze nem, mint utóbb kiderült. Elkezdtünk tehát felfele araszolni a vízesések mentén, megéri beiktatnunk egy túrát maga hegymászás előtt: több, mint 6 km felfelé, lépcsőkőn, ami fárasztó, ám a táj kárpótol mindenért. A Jiǔlóngpù mentén elértünk a Fěicuì-ba (翡谷)-ba, a "Gyémánt völgybe" ami szintúgy gyönyörű a maga nemében.Az felfelé tartó út Farrukh levegőért kapkodott és a Katyusát énekelte oroszul, barátnőm  a benne lévő szamurájvirtussal a bushidót járta szótlanul, Katja meg egy állat, mint én, ergo magabiztosan araszoltunk felfele. A problémát mindösszesen az jelentette, hogy még a Huáng​shān segglyukában voltunk, vagyis maga a hegymászás pusztán az első túra végeztével következhetett. Kiértünk végül a Yún-kolostorhoz (云谷寺), [a Huáng​shān seggéhez], mondom akkor tekintsük már meg a kolostort, kérdezősködni kezdek, merre van, azt mondja egy tag: hát itt. Hol itt?! Ez az egész a Yún-kolostor. Mi van?! Ja, maga a kolostor már nincs meg, már a régmúlt időkben lebontották, viszont a neve megmaradt, így hát ez egy kolostor nélküli kolostor. (Oda se neki, magunk is voltunk király nélküli királyság.)

Némi szusszanás, és jöhet a hegymászás, amihez problémák csatlakoztak. A xuéshengzhèng [diáki] esszenciáját csak akkor értékeljük, ha nincs. Nekünk persze volt, de Katjának és Farrukh-nak nem. Én persze ugathatok napestig, direkt küldtem nekik egy sms-t indulás előtt: útlevélt, diákit ne feledjétek! Feledték. Mindez azért jelentett nehézséget, mert felvonó felnőtt jegye 300 yuan, diákival 190 yuan volt, a hegymászásé 230 yuan, diákival 115. Momentán nem volt náluk ennyi pénz, a kolostor nélküli kolostorban pedig ATM-ről még senki sem hallott. Ekkor kezdődött a morfondírozás, mitévők legyenek. Mi ketten a hegy felé vettük az irányt, nekem eszemben sem volt felvonózni, hegyet mászni jöttem. Megpróbáltuk, hogy megvettük a hegymászás jegyeit, majd odaadtuk a xuéshengzhèng-et Katjáéknak, persze az ellenőrzésnél lebuktak: a fotók valahogy nem hasonlítottak rájuk. Mi elkezdtünk hegyet mászni, ők meg taxit keresni, hogy lejussanak a legközelebbi városba, Tāngkǒu-ba, hogy bankautamat leljenek, s majdan felvonóval érjenek fel a hegyre.

Lépcsők. Pontosabban húsz centiméterenkénti purgatóriumok. Végtelenbe vesző, fölfelé ívelő pokoli tornácok, hideg eónok zuhatagain átívelő, kérlelhetetlen lépcsők. Életembe nem lépcsőztem még ennyit felfelé, nem lehet felkészületlenül nekivágni. Egy hónapja már elkezdtem futni esténként, s noha van valami izomszakadás a térdemben, nem azért jöttem Kínába, hogy a seggemen üljek. Barátnőm is tréningeztem, esténként Eye of the Tiger, aztán irány futni. Így is kissé lebecsültem a hegyet, és lépcsőnkét próbáltam elvágni a torkom, de nem sikerült. Az utolsó fokokon már én toltam fel őt, engem meg a jóakarat.

Olvastam róla, hogy mindenképp vigyünk meleg ruházatot, mert a hegyben hideg lehet, de mivel az utóbbi hetekben Nanjing-ban már a bőrömet is lenyúztam melegemben, úgy véltem nem lehet nagy gáz a Huáng​shān-on sem, hisz mindössze 1860 m a legmagasabb csúcsa. Én hülye vittem két pulcsit, majdan elég lészen. Nos, ahogy felértünk a Báiélǐng (白鹅岭)-re -ergo magára a magashegyi övezetre, eléggé kiizzadtam, fent meg vasfogú szél vicsorgott, döglött farkasok, törött csonthalmok, fagyott sikolyok szurkálták dobhártyánk, evoé.

Felértünk tehát, megmásztuk a Huáng​shān-t, dobtam Katjának egy telefont, hogy merre vagytok, kiscsillag? Mindjárt jönnek, okézs, odaoldalaztunk a felvonó állomásához, csakhogy zárva volt. Furcsállottam ugyan kissé, majd kijönnek, gondoltam. Egy tíz perc múlva jön a telefon, hogy ők itt vannak, mi hol vagyunk? Kisvártatva fény derült: kurvára más csúcsokon voltunk, és noha csak 2-3 km-e egymástól, picsa fáradtak voltunk, így mondtam Katjának, hogy nézzenek szállást. Néztek. A legolcsóbb hostel a hegyen fent 600 yuan/éjszaka/fő. (Több, mint tizennyolc ezer forint, mikor Tún​xī-ban 80 yuanért játszottunk meg három éjszakát.) Faszányos, akkor irány lefele, ennyi pénzt nem fogunk fizetni, és nem is lett volna módunkban, tehát lefelé gyalogolás. Katjáék kis híján lekésték az utolsó felvonót, de aztán nagy szerencséjükre mégsem, persze percek alatt leértek így, nekünk meg - lefele ugyan gyorsabb - de így is több, mint másfél órába telt, mire leértünk. Itt kezdődtek bajok.

A Sárkánygerinc-rizsföldeken már tapasztaltuk, hogy 6 óra után nincs nemhogy tömeg, semmilyen közlekedés. Akkor szerencsénk volt, ám ezúttal viszont erőteljesen rábasztunk,ugyanis itt nemhogy 6 után, 5 után nincs busz a legközelebbi városba. Mivel Katjáék jóval előttünk leértek, bajtársiasságból leléptek a picsába, mert akkor még volt taxi, persze, evidens, menjenek csak, mi meg majd a jószerencse felhőibe kapaszkodva suhanunk vissza Túnxī-ba, de az még a jövő zenéje volt.

Végül leértünk magunk is, sehol senki, kihalt az egész placc, kezdett sötétedni. Közben Katja telefonál, hogy sikeresen elérkeztek a legközelebbi városkáig, csakhogy a sofőr kettejüket nem hajlandó az onnan 70 km-re lévő Tún​xī-ba visszavinni, ellenben ha csatlakoznánk még mi ketten, meg lehetne bizniszelni a dolgot. Ez jól hangzik mondom, és mennyibe fájna? 200 yuan. Kedvem lett volna Katja tudomására adni,hogy te hülye vagy bazdmeg, de társaságomban ennyit már megtanult magyarul, így csak annyit mondtam, hogy oké, add a sofőrt. Katja és Farrukh nagyon aranyosak, imádom őket, csak kínaiul nem tudnak, meg alkudni. Kereshettek volna sokkal olcsóbb sofőrt, másrészről egy kis kurázsi és rámenősség útján alapból revideálhatták volna a hiéna nézeteit, de az ügyesen felmérve a helyzetet szépen feltornázta az árakat, így telefonon nem maradt sok mozgásterem, nem mondhattam, hogy bàibài keresünk mást, ráadásul mi még a hegyen, illetve annak lábainál voltunk, és onnan még valahogy le kellett jutnunk a városba. Elkezdtem pedzegetni, hogy jöjjenek fel értünk, és onnan menjünk vissza Tún​xī-ba, mire a sofőr megrészegedett a lehetőségtől, és a csillagos égig kezdett felfele licitálni, én meg kezdtem kicsit neheztelni. Abban maradtunk aztán, hogy mi lejutunk, csak várjanak meg. Először is embert kezdtünk el keresni, találtunk egyet. A tag tudott volna hívni taxit, kérdezte mennyit adok, mondom 30-at. Röhög. 50-et, hogy a meteor árnyéka nőjön körülötted. Mivel barátnőmmel ketten voltunk a kietlen semmi kellős közepén az immáron korom sötétben, a fogatlan forma sátáni vigyorral csak annyit felelt rekedt hangon: száz. Ökölbe szorult a kezem, teljesen tehetetlenek voltunk, mert a hegyi utakon - kivált mint utóbb kiderült - veszélyes lett volna legyalogolnunk, miképp úgy eltévedtünk volna a hideg, sötét, homályos éjszakában, mint az állat. Ekkor telefonáltam Katjának, beszéltem a sofőrrel, rendben, jöjjenek - ő még mindig olcsóbb volt. Elindulnak. Várunk, éhesen, fáradtan, kimerülten. Mellettünk keselyűk tipegnek esetlenül a földön, egyre közelebb osonva. Pár perc múlva csörög a telefon: lerobbantak... Ilyen nincs bazdmeg. Vagy van?

Van.

Közben egy félszemű király szemének sugara hasította ketté az éjszakát, legalábbis így örültem annak a motornak, ami felénk közeledett, megállítottuk, nagy nehezen sikerült rávenni, hogy vigyen le minket a városba, de az sem volt ám egyszerű, már eléggé készek voltunk, de megdumáltuk végül. A motoron szarrá fagytunk, és szerencse, hogy nem indultunk el gyalog, mert így volt több, mint fél óra az út Katjáékhoz, egész egyszerűen eltévedtünk volna, ha pedig ott esteledik ránk, nekünk többé nem kel fel a nap. Megtaláltuk Katjáékat, és azt pöcs sofőrt, aki mindezek után további harminc yuan-t követelt tőlem, arra hivatkozván, hogy ők bizony elindultak, csak lerobbantak, és a hegyre nem tudtak felmenni, de a szándék megvolt benne. Az átélt élmények után e ponton szakadt el a cérna, és emelt hangerővel csillogtattam meg tudásom legjavát, amire a sofőr szemei kikerekedtek, habzani kezdett a szája, majd méregetett, de én voltam az erősebb, így szó nélkül beszállt a kocsiba, vele együtt mi is, és síri kussban indultunk vissza Tún​xī-ba. Persze volt egy taxicsere, mert az elromlott miànbāochē-vel nem tudtunk volna egészen odáig eljutni, de ez már semmit nem osztott a mai napra nézve. Visszaértünk a hostelba, dobtunk egy zuhanyt,lemásztunk a hallba, kivettem két sört, majd rezignáltam vettem tudomásul saját felkészületlenségemet, voltaképpen az én hibám volt, hogy nem néztem jobban utána a hegyre irányuló túrák hosszának, nehézségi fokának, nem foglaltam előre szállást fent - ez kardinális hiba volt,hiszen a hostelból meg lehetett volna oldani, igaz, a 600 yuan-es ár meg sem fordult a fejemben. Este egyedül azon járt az agyam, hogy legközelebb kizárólag magammal, velem, és önmagammal megyek utazni, mert Katjáék mindenben rám hagyatkoznak, és ha én kifelejtek valamit, akkor pontosan akkora szarban találjuk magunkat, mint amekkorában találtuk. Félelmetes volt, ahogy ott álltunk egyedül a ránk szállt estében, és sehol senki, majd az elkövetkező kálvária mélyen emlékezetembe vésődött, de tanultam is ugyanakkor belőle, a hegy nem bizony játék, tökölésnek nem ad teret.

Maguk a túrák elképesztőek voltak, hihetetlen tájakon gázoltunk át, sosem feledem, az ominózus este ugyan eléggé elrontotta a napot, ám a negatív tapasztalat is tapasztalat, a tripnek mindazáltal még nem volt vége, hiszen a harmadik nap egy igazán bájos kis hegyi falucskába, Xidi-be tévedtünk, ami helyrebillentette lelki harmóniánkat, és igencsak hozzájárult ahhoz, hogy korántsem keserű szájízzel hagyjuk el a Sárga-hegyet.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

A japán vonatokról

"Japánban a vonatok olyan elbaszottul fejlettek, hogy hangsebességgel közlekednek és androidok irányítják őket, soha a büdös életbe nem késnek. Optimusz fővezérben tótágast áll a genitális szerelem a japán csodát szemlélve: hejj de high-tech vagy bébi" - hallhatjuk a Blikk tudósítóját Tokióból. 
Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat. Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera.

Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy felejtsük el…

Japán kocsmológia vol. 1. - Yokochō sikátorok - Omoide Yokocho

A kínai kocsmológia tudományos blogsorozat után belekezdünk a japán kocsmológiába is, mely szintúgy hasonló komolysággal fogja végigjárni a témát itt Tōkyōban. Ma Shinjukuban jártam, akadt a zsebemben egy gopro ezért gondoltam végigjárok az Omoide Yokochón (思い出横丁) "emlékek sikátora'. a sorozat nyitányaként. Mi is az a yokocho?  A yokocho effektíve sikátor, szűk kis utcácska, mely egy totális más Tōkyōba vezethet el bennünket, mint amit a széles sugárutak és felhőkarcolók dicsfényében megszokhattunk. Az Omoide Yokocho - vagy a Shinjuku állomás nyugati kijáratánál található, az évtizedek számos tűzesetét és szerencsétlenségeit számos épület átvészelte, s valódi romkocsma labirintust találhatunk itt, melyekben yakitoritól a motsu-nabén át a soba tésztásig számos falatot szerezhetünk a sör és szaké mellé.   A nevezetes szűkös utcácskákat "pisás sikátorként" (ションベン横丁) is szokták volt emlegetni, mivelhogy az 1999-es tűzvész előtt nemigen voltak mosdók a kis krimókban. A …

Az agymosás kínai művészete

Az imént olvastam Robert B. Cialdini: Influence - The Psychology of Persuasion cimű könyvében egy érdekes fejezetet, melyben a következetesség elvéről van szó, azaz hogy milyen erősen tartunk ki döntéseink illetve elmondottjaink mellett. Pszichológia kutatások alapján ha az ember állást foglal egy bizonyos dologgal kapcsolatban - akkor ezen elv alapján - nagy valószinűséggel akkor is kitart mellette, ha bebizonyosodik a tévedése. Mindezt többek között egy érdekes kinai példával igazolja a szerző. A koreai háborúban (1950-1953) számos amerikai katona találta magát kinai fogolytáborokban. Az már a kezdetektől fogva világos volt, hogy a kommunista kinai vezetés gyökeresen eltérő mód kezeli a foglyokat, mint Észak-Koreai szövetségese, mely utóbbi szigorú megtorlások és büntetések útján vélte hatalma biztositását, valamint a fogva tartottak betörését. A kinaiak egy egészen más, és sokkal hatékonyabb módszert válaszottak.
Tudatosan mellőzve a brutalitást, fizikai fenyitéseket egy szofiszti…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 8 - A 731-es alakulat nyomában

A Tōkyō sötét múltja sorozatban esett már szó különböző Edo-korividámságokról, évszázadokkal ezelőtti borzalmakkal azonban vélhetően nehezebb együttérezni, mint a közelmúlt kegyetlenségeivel. A sorozat ezen következő epizódjában a XX. századba tekintünk vissza, azon belül is a 731-es alakulat (731 部隊), illetve az azokhoz köthető emlékekhez. Mindenekelőtt ildomos belőlni a kontextust: második világháború, azon belül is második sino-japán háborúban (1937–1945) járunk. Kina észak-keleti területei - nevezetesen Mandzsúria - japán fennhatóság alatt. A tartomány fővárosa, Harbin (哈尔滨), s annak Pinfang kerülete (平房区) adott helyet a 731-es alakulat működésének, melyen keresztül a japán háborús bűnök legsötétebb bugyraiba nyerhetünk némi betekintést. A Japán birodalmi hadsereg hivatalosan Járványmegelőzési és Víztisztító Osztályának (関東軍防疫給水部本部) nevezett alakulatát a Kenpentai (憲兵隊), a voltaképpeni titkosrendőrség irányitása alatt hozták létre, ám az hamarosan az Északkelet-Kinában és Oroszor…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara vesztőhelye

Minami senju (南千住) számos jelentős történelmi esemény emlékét őrzi, talán több olyat is, amire nem szívesen szoktak volt visszaemlékezni. Ilyen példának okáért a Kozukappara vesztőhelye (小塚原刑場), mely egyike volt az Edo-kori Tōkyō három nagy kivégzőhelyének - Nishikigamori - a mai Shinagawa közelében, valamint Odawa mellett - utóbbi Hachioji külvárosában. A vesztőhelyre a Edo-korszak legsúlyosabb halálnemeinek elszenvedői - fővesztés (斬首刑), keresztre feszítés (磔), máglyán elégetés (火罪) nyertek belépőt, de itt voltak közszemlére téve a gokumon 獄門 - 'börtönkapu' a testtől megválasztott koponyák (mint Masakado fejének esete) is. A hagyományos geomanciai képzetek alapján a rontás/negatív energiák a város északkeleti sarkából érkeztek, s mivel a város ezen kerülte Edo várától (江戸城) pontosan északkeleti irányban helyezkedett el, valamennyi kelletlen de szükséges intézmény - mint a kivégzőhely, vágóhidak, vagy éppen Yoshiwara vöröslámpás negyede is ezen a területen kapott helyet. Ara…