Ugrás a fő tartalomra

精选博文

Omotesandō illumináció

长征 - A hosszú menetelés

Így örült mindenki, aki részt vehetett 1934-35 során a "hosszú menetelés" wellness akción, mezítláb a tibeti-fennsíkon, víz és élelem nélkül egyfajta méregtelenítő túra keretében. Annak ellenére, hogy kedvem lett volna lehúzni szakdolgozatom a rötyin, egyelőre elég pozitív kritikát kapott. Megosztok hát belőle még egy érdekes szeletet, mely a Chángzhēng-et, vagyis a hosszú menetelést tárgyalja. Mármost az előzményekről csak annyit, hogy 1927-ben felbomlott a kínai komancsok és a nemzeti párt, a Guomindang egységfrontja, melyet követően Jiang Jieshi (Csang Kaj-sek) rendre szadomazo jellegű büntetőhadjáratokat folytatott a KKP ellen, és ez odáig fajult, hogy koncentrikus erődrendszerek formájában akarták bekeríteni a tanácskörzeteket; ami olyannyira jól sikerült nekik, hogy Maóéknak menniük kellett. Ha már elindultak, hát kocogtak tizenkétezer kilométert hátborzongató körülmények közepette, mely egy metaforikus dimenzión a hatalom egyelőre távoli mezsgyéjére vezette őket. Szóval a GMD szorító gyűrűjében egyre inkább nyilvánvalóvá vált az erődítmények rendszere ellen indított frontális ellentámadás képtelensége, így megkezdődtek a kivonulás előkészületei. A Komintern VB a sanghaji irodáján keresztül nagy összegű pénztámogatást küldött a Központi Tanácskörzetnek só és lőszergyártáshoz szükséges nyersanyagok beszerzésére.[1]

1934 tavaszán Jiang Jieshi csapatai gyakorlatilag teljesen körbevették a Központi Tanácskörzetet, a katonai és gazdasági blokád mellett megkezdték a fokozatost benyomulást a körzet belsejébe. Mao kétszer is javaslatot tett a komplett Vörös Hadsereg északi vagy nyugati irányba – Zhejiang vagy Hunan tartományok felé – indítandó kitörésére, ahol az erődrendszerek hatósugarán kívül, és a számukra kedvező terepviszonyok következtében jóval nagyobb eséllyel alkalmazhatták volna az elmúlt évek során a gerilla hadviselésben felhalmozott tapasztalataikat. Kezdetben Mao alternatíváját elvetették, ám amint a párt vezetői, látván, hogy ilyen túlerő ellenében nem képesek tovább fenntartani a központi bázisterületet, az ostromgyűrűből való kitörés mellett döntöttek.[2] „Egy egész éven át, ameddig az ötödik ellenhadjárat tartott, a legcsekélyebb kezdeményezést sem mutattuk, végül kénytelenek voltunk elhagyni a Jiangxi támaszpontot.[3]

1934 júliusában a KKP 6. és 7. hadteste frontáttörést kísérelt meg a keleti fujiani, illetőleg a nyugati hunani fronton. A hadtestek elterelő hadmozdulatainak köszönhetően 1934 augusztusában és szeptemberében nem indult komoly hadművelet a Központi Tanácskörzet ellen, ezáltal lehetővé vált a Vörös Hadsereg kitörésének előkészítése.[4] Az 1934 őszén Moszkvából érkezett rádiótávirat is jóváhagyta a Központi Tanácskörzet elhagyását, amit Mao hevesen ellenzett, s a korábbi partizán-hadviselést alkalmazva akarta útját állni a Guomindang előrenyomulásának. Nézetei azonban nem kerültek elfogadásra, s ez további elszigetelődéséhez vezetett. A hosszú menetelés előkészületei titokban zajlottak. Mindenki tudta a Tanácskörzetek fővárosában, Riujinben, hogy a Vörös Hadsereg összevonta csapatait, az úti cél azonban néhány felső vezető kivételével mindenki előtt titokban maradt, az áttörés sikerének érdekében az információk kiszivárgását elkerülendő. Az evakuálást Zhou Enlai, Bo Gu és Otto Braun vezette, Mao az említett ok miatt nem játszott meghatározó szerepet benne.[5] Hét év telt el a háború kezdete óta, amiből hármat a Kínai Szovjet Tanácsköztársaság elnökeként töltött el, jövője azonban még sosem volt oly bizonytalan, mint ekkor. Csakúgy, mint a Kínai Kommunista Pártnak, melynek a Jiangxi bázisterületről való kitöréséről csak egy-egy jegyzet jelent meg az újságok hasábján, eltörpülve a világ egyéb eseményeinek szalagcímei mellett.

Ruijin elhagyása már napokkal azelőtt elkezdődött, mielőtt a Guomindang ráeszmélhetett volna: a főerőket, mintegy 80–85.000 embert már mozgósították, igaz csak az éjszaka folyamán került sor e műveletekre. A hivatásos katonák helyét parasztokból verbuválódott partizánegységekkel pótolták, melyeket hátrahagytak a tartomány fontosabb vörös városainak védelmére. Mikor 1934. október 16-án gyakorlatilag a komplett Vörös Hadsereg Jiangxi tartomány déli részén, Yudu városának közelében összegyűlt , csak ekkor adtak parancsot a hosszú menetelésre,[6] több okból is: az előzetes információszerzés alapján Jiang Jieshi október végét–november elejét határozta el egy nagy erejű koncentrikus offenzíva megindítására, melyet a KKP hadereje már képtelen lett volna kivédeni. Másodsorban Dél-Kína földrajzi helyzete és éghajlata ezen időszak során volt leginkább alkalmas a menetelésre.[7]

A Központi Hadseregcsoport Zhou Enlai evakuálási tervének értelmében öt hadtestből (tizenkét hadosztályból) és a nem harcolók két menetoszlopából állott: a hadsereg főereje mellett parasztok ezrei tartottak a Vörös Hadsereggel. A gyárak és üzemek s azok gépezetei alkatrészeire lebontva, öszvérekre és szamarakra pakolva hagyták el a tanácskörzetet valamennyi mozdítható értékkel egyetemben. A terhek nagy részétől az embert próbáló menetelés során kénytelenek voltak megválni.[8] Miután a vörösök elhagyták a Központi Tanácskörzetet, Jiang Jieshinek csak hetekkel később sikerült bevennie a fontosabb városokat, bár még 1937 során is voltak egynémely kommunista partizánok által (tíz–tizenkétezer fő által) kézben tartott kevésbé jelentős területek Jiangxi, Fujian és Guizhou tartományában.[9]

A Központi Hadseregcsoport Délnyugat-Jiangxi irányába masírozott, ahol Xinfeng térségében kellett áttörnie az első erődzónán, melyet a kantoni hadsereg védelmezett. Az éjszaki felvonulást követően, a kiinduló állásokat elfoglalva összpontosító nehéztüzérségi támogatással sikerült áttörniük a frontszakaszt, majd elérniük Jiangxi tartomány határvonalát. A második erődöv ellen intézett kirohanás a nehezen megközelíthető hegyeken és hágókon emelt blokkházak ellen kudarccal végződött, s egyhétnyi időveszteséget vont magával az üldöző Guomindang-csapatok ellenében. Ezt az alkalmat kihasználva Mao támadást indított Bo Gu és Zhou Enlai, illetve Otto Braun ellen, azonban nem sikerült hadseregbeli frakcióharcot szítania, kísérlete eredménytelenül végződött. Ennek ellenére a későbbiek során minden operatív döntést heves bírálat alá vett.[10] A második erődzónában elszenvedett időveszteség következében kénytelenek voltak erőltetett menetre váltani, s a viszonylag gyéren védett harmadik erővonalon a Wuhan–Kanton vasútvonal szakaszánál került sor a következő frontáttörésre, utat nyitva ezzel a negyedik és egyben utolsó blokkházrendszer irányába. A negyedik védelmi vonal Hunan tartomány Xiang-folyójának partján feküdt, amely ideális helyszín lehetett volna a Vörös Hadsereg bekerítésére: hidak hiányában a folyón való átkeléshez kellett folyamodniuk, mely mintegy négy napot vett igénybe, könnyű célpontot jelentve ezzel a Guomindang légi és szárazföldi támadásának egyaránt. December 1-jére Mao, a vezérkar és a Vörös Hadsereg negyvenezres főereje mégis háborítatlanul kelt át a folyamon. Jiang Jieshi erői csak ezt követően zárták le a folyót, s kezdték meg a bombázást, a sereg utóvédjét ezzel a keleti parton marasztalva.

A Guomindang az események megítélése alapján mintegy szándékosan hagyta a Vörös Hadsereg főerejének elvonulását, saját céljainak előremozdítása érdekében: mivel a nankingi rezsim szupremáciája csupán a várost övező területekre terjedt ki, Jiang szerette volna fennhatóságát további tartományokra – kivált Sichuanra – kiterjeszteni, ami egyedül a hadsereg útján volt lehetséges. E tartományok s az azokat uraló hadurak ellen nem kívánt nyílt háborúba bocsátkozni; viszont az odairányított kommunistáktól való félelem következtében számított azok segítségkérésére: „most, hogy a kommunisták bevonultak Guizhouba, követhetjük őket. Jobb ez nekünk, mintha háborút indítanánk Guizhou elfoglalására. Sichuan és Yunnan örömmel fogad majd, hogy megmeneküljenek… Mostantól, ha jól kijátsszuk a lapjainkat, (…) egyesíthetjük az országot.”[11] Mindennek koncepciója a „Határozat a hatalom megosztásáról a Központi Kormány és a tartományok között” címet viseli, mely a generalisszimusz haláláig titokban maradt. A Guomindang és a KKP történetírásában sem kapott helyet; eltérő megítéléssel, de mindkét oldal historiográfiája a haduraknak tulajdonítja a Vörös Hadsereg nyugodt átkelését a Xiang-folyón.[12]

A hadseregcsoport menetoszlopai immáron ötszáz kilométert tettek meg az indulást követő két hónap elteltével, s folytatták útjukat kissé északabbra, Guizhou és Hunan tartományok irányában. Az év végére át is lépték Guizhou határát, majd a tartományi csapatok ellenállását legyűrve bevették annak tartományi központját, Lipinget, ahol a Központi Hadseregcsoportnak némi pihenőre adódott lehetősége. Mao Zedong javaslatot tett egy tanácskozás összehívására, s mindeközben elkezdte szélesíteni jövőbeli támogatóinak körét. A KKP KB vezetősége egyetértett a Politikai Bizottság ülésének összehívására Zunyiban, a kialakult helyzet, illetve a további útvonal megvitatásának céljából. Itt került sor a Mao életében és a KKP történetében oly meghatározó jelentőségű tanácskozásra.[13)

Az értekezletre 1935. január 15–17-e között került sor, melynek során Mao Zedong ténylegesen domináns pozícióba került a pártvezetésben és a hadseregben egyaránt. Ennek oka az volt, hogy tulajdonképpen komplett ellenzéke, a Vörös Hadsereg vezetősége – főképp Bo Gu, Zhou Enlai és Otto Braun triásza – támadható taktikát követett a Központi Tanácskörzet elhagyásával, ami súlyos veszteségeket okozott. Ezt kihasználva, személyük diszkreditálása útján megnyílt a lehetőség Maónak és körének a hatalom megragadására. Mao támogatóinak köre a téves stratégia kiindulópontjának a Mao által preferált partizánháború bevált taktikájának elvetését látta a GMD ötödik hadjárata során.[1] Mao éles bírálatnak vette alá Bo Gu és Zhou Enlai elhangzott korreferátumát, s a „passzív védekezéssel”, illetőleg a pozícióháborúba való bonyolódással, a döntő megütközés elkerülésével vádolta meg őket.[2] Ezt követően kezdett el emelkedni Mao és a vörös csillag Kína fölött, hogy Edgar Snow művére utaljak, a menetelés története ezennel nem ért véget, e keretek között azonban elegendő lesz belőle ennyi, miként innentől némi politikatörténeti vetületet vesz a dolog, ami egy átlag felhasználó számára keserű szájízt von maga után, azt pedig nem szeretném. Mao summázásában „a hosszú menetelés a történelemben egyedülálló menetelés volt, hírnök volt, agitátor volt, magvető volt. (…) Tizenkét hónapon át naponta bombáztak bennünket a magasból, és mi haladtunk előre, egyre előre; ha bekerítettek bennünket, kivágtuk magunkat, szétzúztuk az ellenség előretolt osztagait, és elszakadtunk egy majdnem milliós üldöző hadseregtől; megszámlálhatatlan nehézséggel és akadállyal küzdöttünk meg, saját lábunkkal mértünk le több, mint húszezer lit, keresztülszeltünk tizenegy tartományt. Mondják meg, hogy volt-e a történelemben még egy ilyen menetelés. Nem volt, sohasem volt. A hosszú menetelés hírnök volt, mely tudtul adta az egész világnak, hogy a Vörös Hadsereg hősök, vitézek hadserege”. Az mindenesetre bizonyos, hogy valóban nem volt még egy ilyen menetelés. S bár az útra kelt vörös hadsereg alig tizede ért el Xi'anba, az a tized már a jövőbeli "nagy kormányos" irányítása alatt szerepelt. Óriási veszteségeik ellenére a KKP mégis győztesen tudott kijönni a hosszú menetelésből, hiszen a Guomindangnak nem sikerült felszámolnia a pártot, mely így az elkövetkező tíz év során olyannyira megerősödik, hogy még napjainkban is a hatalom kizárólagos birtokosának mondhatja magát.



Kortárs felvételeket tartalmazó dokumentumfilmek:





Könnyfakasztó kínai kommunista melódiák:







[1] Polonyi Péter: Kína története. Bp., 1994. 199. p.

[2] A kínai kommunista párt története 1921–1969. Bp., 1974. 184. p.

[1] Uo. 180. p.

[2] Philip Short: Mao. A life. New York, 2000. 314. p.

[3] „A forradalmi háború stratégiai kérdései.” In: Mao Ce-Tung válogatott művei. I. köt. 421. p.

[4] A kínai kommunista párt története 1921–1969. Bp., 1974. 181. p.

[5] Robert C. North:Moscow and Chinese Communist. Stanford, California, 1963.

[6] Edgar Snow: Red Star Over China. New York, 1944. 194. p.

[7] Otto Braun:Menetelés Kínában 1932-1939. Bp., 1975. 119. p.

[8] Edgar Snow: i. m., 194. p.

[9] Uo. 195. p.

[10] Otto Braun: i. m., 133. p.

[11] Jung Chang – Jon Halliday: Mao. Az ismeretlen történet. Bp., 2006. 147. p.

[12] Uo. 148. p.

[13] Edward E. Rice: Mao's Way. London, 1972. 84. p.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

A japán vonatokról

"Japánban a vonatok olyan elbaszottul fejlettek, hogy hangsebességgel közlekednek és androidok irányítják őket, soha a büdös életbe nem késnek. Optimusz fővezérben tótágast áll a genitális szerelem a japán csodát szemlélve: hejj de high-tech vagy bébi" - hallhatjuk a Blikk tudósítóját Tokióból. 
Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat. Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera.

Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy felejtsük el…

Japán kocsmológia vol. 1. - Yokochō sikátorok - Omoide Yokocho

A kínai kocsmológia tudományos blogsorozat után belekezdünk a japán kocsmológiába is, mely szintúgy hasonló komolysággal fogja végigjárni a témát itt Tōkyōban. Ma Shinjukuban jártam, akadt a zsebemben egy gopro ezért gondoltam végigjárok az Omoide Yokochón (思い出横丁) "emlékek sikátora'. a sorozat nyitányaként. Mi is az a yokocho?  A yokocho effektíve sikátor, szűk kis utcácska, mely egy totális más Tōkyōba vezethet el bennünket, mint amit a széles sugárutak és felhőkarcolók dicsfényében megszokhattunk. Az Omoide Yokocho - vagy a Shinjuku állomás nyugati kijáratánál található, az évtizedek számos tűzesetét és szerencsétlenségeit számos épület átvészelte, s valódi romkocsma labirintust találhatunk itt, melyekben yakitoritól a motsu-nabén át a soba tésztásig számos falatot szerezhetünk a sör és szaké mellé.   A nevezetes szűkös utcácskákat "pisás sikátorként" (ションベン横丁) is szokták volt emlegetni, mivelhogy az 1999-es tűzvész előtt nemigen voltak mosdók a kis krimókban. A …

Az agymosás kínai művészete

Az imént olvastam Robert B. Cialdini: Influence - The Psychology of Persuasion cimű könyvében egy érdekes fejezetet, melyben a következetesség elvéről van szó, azaz hogy milyen erősen tartunk ki döntéseink illetve elmondottjaink mellett. Pszichológia kutatások alapján ha az ember állást foglal egy bizonyos dologgal kapcsolatban - akkor ezen elv alapján - nagy valószinűséggel akkor is kitart mellette, ha bebizonyosodik a tévedése. Mindezt többek között egy érdekes kinai példával igazolja a szerző. A koreai háborúban (1950-1953) számos amerikai katona találta magát kinai fogolytáborokban. Az már a kezdetektől fogva világos volt, hogy a kommunista kinai vezetés gyökeresen eltérő mód kezeli a foglyokat, mint Észak-Koreai szövetségese, mely utóbbi szigorú megtorlások és büntetések útján vélte hatalma biztositását, valamint a fogva tartottak betörését. A kinaiak egy egészen más, és sokkal hatékonyabb módszert válaszottak.
Tudatosan mellőzve a brutalitást, fizikai fenyitéseket egy szofiszti…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 8 - A 731-es alakulat nyomában

A Tōkyō sötét múltja sorozatban esett már szó különböző Edo-korividámságokról, évszázadokkal ezelőtti borzalmakkal azonban vélhetően nehezebb együttérezni, mint a közelmúlt kegyetlenségeivel. A sorozat ezen következő epizódjában a XX. századba tekintünk vissza, azon belül is a 731-es alakulat (731 部隊), illetve az azokhoz köthető emlékekhez. Mindenekelőtt ildomos belőlni a kontextust: második világháború, azon belül is második sino-japán háborúban (1937–1945) járunk. Kina észak-keleti területei - nevezetesen Mandzsúria - japán fennhatóság alatt. A tartomány fővárosa, Harbin (哈尔滨), s annak Pinfang kerülete (平房区) adott helyet a 731-es alakulat működésének, melyen keresztül a japán háborús bűnök legsötétebb bugyraiba nyerhetünk némi betekintést. A Japán birodalmi hadsereg hivatalosan Járványmegelőzési és Víztisztító Osztályának (関東軍防疫給水部本部) nevezett alakulatát a Kenpentai (憲兵隊), a voltaképpeni titkosrendőrség irányitása alatt hozták létre, ám az hamarosan az Északkelet-Kinában és Oroszor…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara vesztőhelye

Minami senju (南千住) számos jelentős történelmi esemény emlékét őrzi, talán több olyat is, amire nem szívesen szoktak volt visszaemlékezni. Ilyen példának okáért a Kozukappara vesztőhelye (小塚原刑場), mely egyike volt az Edo-kori Tōkyō három nagy kivégzőhelyének - Nishikigamori - a mai Shinagawa közelében, valamint Odawa mellett - utóbbi Hachioji külvárosában. A vesztőhelyre a Edo-korszak legsúlyosabb halálnemeinek elszenvedői - fővesztés (斬首刑), keresztre feszítés (磔), máglyán elégetés (火罪) nyertek belépőt, de itt voltak közszemlére téve a gokumon 獄門 - 'börtönkapu' a testtől megválasztott koponyák (mint Masakado fejének esete) is. A hagyományos geomanciai képzetek alapján a rontás/negatív energiák a város északkeleti sarkából érkeztek, s mivel a város ezen kerülte Edo várától (江戸城) pontosan északkeleti irányban helyezkedett el, valamennyi kelletlen de szükséges intézmény - mint a kivégzőhely, vágóhidak, vagy éppen Yoshiwara vöröslámpás negyede is ezen a területen kapott helyet. Ara…