Doufukuai

A Tang-civilizáció kulturális expanziója             Kína VII.-VIII. századi hódításainak következtében a Tang-civilizáció nagyon erős ázsiai befolyással rendelkezett, s a buddhista kultúra is ekkor érte el fejlődésének csúcsát. Japán számára a Tang-kori Kína könnyebben megközelíthetőbb volt, mint India, egyike volt a buddhizmus legjelentősebb központjainak, továbbá mesterei, legendái, kolostorai s zarándokhelyei éppoly hírnévnek és megbecsülésnek örvendtek, mint a buddhizmus szülőhazája. Mi több, a japán buddhisták számára Kína jelentette a „Szentföldet”. [1] Ekkora tehető a sajátosan kínai buddhizmus föllendülése is a szövegértelmezés és doktrínák területén; továbbá szintén ezen időszak alatt alakultak azok a nagy iskolák, melyek később Japánban éltek tovább. [2]             A buddhizmus Kelet-Ázsiában mindenekelőtt kereskedelmi útvonalak mentén terjedt, élénkítő hatással hatva annak meglévő méreteire, megteremtve az utazások egy új válfaját, a vallási indíttatású utazásokat

Október 1-jén a kínai nemzeti ünnep (国庆节) szünetében, némileg kurvára meggondolatlanul úgy döntöttem fejest ugrok az azzal járó migrációs hullámba, és a szárazföld belseje felé, egészen pontosan Luoyangba (洛阳) népvándorlok, mivel Beijing , Nanjing , és Xi'an után már csak ez a város hivatott kipipáltatni magát a Kína négy nagy ősi fővárosa (中国四大古都) lajstromomból, meg egyébiránt is izgalmas desztinációnak tűnt.  Az októberi szünetben Kínában hosszabb távra útra kelni ugyanakkor megfontolandó dolog: a jegyirodákban már szeptember 18-án nem kaptam vonatjegyet október 1-re, végül az országos vasútvonali hálózatnál (全国铁路统一电话订票, tel.: 12306) tudtam rendelni egy Shanghai-Luoyang jegyet, a vissza utat viszont nem lehetett megvenni, mivelhogy nem volt. Így visszaérkezésem némi izgalmat rejtett magában, de előbb az odajutás volt a cél. (A legegyszerűbb persze neten rendelni, mondjuk a tieyou -n, csak ott már mindent lefoglaltak.) Végül mégiscsak felpattantam a vonatnak titulált kí