Doufukuai

Nikkōból visszaérve az Azuya Inn nevű hostelban szállásoltuk el magunkat, a hostel maga nem rossz, de módfelett lehúzósak, fingani is csak kaucióra lehet, 150¥/nap, és minden más tevékenység hasonló alapon működik. Ahogy jöttünk vissza az Art Aquarium kiállításról, hirtelen elkezdett szakadni az eső, Kayoko yukatában nem nagyon tudott még futni sem, ekkor egy japán forma meglátott minket, és odaadta az esernyőjét, hogy ne ázzunk meg, ő meg úgyis a közelben lakik. Én ezen lesokkoltam. Az emberszabásúak társadalmából átmenni az emberek társadalmába mindig furcsa rácsodálkozással tölt el. Shanghaiban már akkor is meghatódom, ha nem szarják le a lábam, ha pediglen valaki 'kedves', legalábbis annak látszó gesztust tesz irányomban, csak morgok és kaffogok mint valami állatok közt felnőtt, kibaszott Maugli. Kínában ugyanis a kamat nélküli kedvesség fogalma nem létezik. Szóval az esernyőjét nekünk adományozó tagra is csak morogtam és kaffogtam, nehezemre esett megérteni, hogy n...

Kanmangafuchi misztikus jizō szobrai után tettünk egy pihenőt a ryokan-ban, és az anhui tartománybeli kínai lakos köpésének hatótávolságában található " Istenek hídját " (Shinkyō, 神橋) vettük célba, mely a Futarasan szentély (二荒山神社) részét képzi, s nem mellesleg Japán egyik leghíresebb s legszebb hídja is egyszersmind. A legenda szerint egy Shōdō (勝道) nevű pap spanjaival i.sz. 766-ban megmászta a Nantai hegyet (男体山, a " férfiú test hegyet ", amiben a neolitikum utáni ősjapánok egy jókora farkat véltek felfedezni - innen is az elnevezés talán - na de hogy Shōdōék miért nem a guizhou-i cickó-hegyen próbáltak szerencsét , nincs megmondója), hogy az ország üdvéért és gazdagságáért fohászkodjanak, viszont nem tudtak átkelni a Daiya-folyón. Shōdō addig imádkozott, míg egy Jinja-Daiou (深沙大将) nevű istenség meg nem jelent előtte, akinek különös ismertetőjegyét két, kezére tekeredett kígyó adta. Jinja-Daiou a kezére tekeredett kék és vörös kígyót szabadjára bocsát...

A Tōshō-gū után a következő érdemleges célpont a Kanmangafuchi zúgójának (憾満ヶ淵) felfedezése volt, amiről Tokyo Reloaded posztjában olvastam és elhatároztam, hogy ezt mindenképp meg kell nézni, ha erre járunk. " Valahol arra...abban az irányban jobbra-jobbra-jobbra majd balra, aztán ha odaértek kérdezzetek még meg valakit " - adta az útbaigazítást egy japán bácsi  Térképen beikszeltük, meg persze útmutatást is kértünk hozzá, de mindenki csak egy nagyjából tudta, hogy arra van, de egészen addig mentünk arra Kayokoval, míg rá nem leltünk egy kis ösvényre majd útra, mely a zúgó Daiya-folyó mellett egészen elvezetett a Narabi Jizō  (並び地蔵) ergo "felsorakozott Jizō" szoboregyütteséhez.   A Jizōk nagy népszerűségnek örvendő védőszentek a szigetországban, főképp utak mentén vagy temetőkben fordulnak elő, a hagyomány szerint az utazók, illetve a mizuko (水子) "vízi gyermek" védőszentje, akikhez meglehetősen szomorú képzetek társulnak; a kifejezé...

A reggeli Égfa és a Kakiobjektum Valahol ott fejeztem be a legutóbbi beszámolót, hogy másnap Nikkō (日光) felé vettünk utunk. Úgy tartja a mondás, hogy "日光見ずして結構と言うなかれ" - ne mondd, hogy kekkó, míg nem láttad Nikkót ", magyar fordításban ez a ne mondd hogy király, míg nem láttad a Tiszát szintű intelem volna, ha lenne, de nincs . Szóval kora reggel szedtük sátorfánkat, szerencsére pont Asakusából indult a vonat Nikkōba. Nem shinkansen-nel mentünk, mert időben csak fél óra eltérés volt a sima gyorsvonat (快速) és a szuper-expressz között, árban viszont utóbbi közel duplája volt.  Az út során úgy éreztem Miyazaki valamelyik meséjébe csöppentem a tájat nézve, megérkezve pedig könnyedén magával ragadott Napsugár városkájának légköre, hol könnyebb a NEM világörökségi hagyatékokat kiszortírozni a világörökségi hagyatékoknál, mert kb. az egész hely minden porcikája világörökségi hagyaték. Japánban mondjuk már a kaja is az, remélem azért a 変態 koncepciója nem fog felkerü...