Doufukuai

Írtunk már korábban az Obonról többször is, lásd itt vagy itt, gyorstalpalóként annyit kell tudni, hogy az ősök illetve az eltávozott családtagok kapnak három nap szabadságot évente, hogy az alvilágból feljöjjenek az emberekhez, legfőképpen saját családjukhoz. Ennek kapcsán pedig az emberek igyekeznek felvidítani a szellemeket hol tánccal (bon odori), és persze némi áldozati hamikával is, mielőtt lampionok segítségével visszavezetnék őket a túlvilágra - lásd toro nagashi . S mint minden családi összejövetel alkalmával, az Obont is nagy sütés-főzés, takarítás előzi meg. Jóllehet az Obon hagyománya a teljes országra kiterjed, az ünnepi ízek azonban régiókként, sőt akár családonként is eltérőek. Shikokuban a hakozushi (箱寿司) dobozos sushija a nyári étkezések egyik gyakori eleme, míg Kyushúban a bondara (盆鱈) vagyis az aszalt ponty képzi e hőséghez adekvát csemegék egyikét.  De amit itt az utcánkban is házról-házra meg lehet figyelni, az az uborka és padlizsán állatokká - ló és

Július végétől kezdve kezdődik Japánban az Obon (お盆) ünneplése, mely a voltaképpeni japán halottak napja , pontosabban ünnepségsorozata, mely során a az emberek meglátogatják s rendbe rakják elhunyt családtagjaik sirját ( ohakamairi , 御墓参り) avagy tiszteletüket róják le eltávozott hozzátartozóiknak. Itt Tōkyōban az ünnepléssorozat főként Augusztus hónapjára esik. Gaki zoushi (餓鬼草紙) - gaki tekercsek a Heian-korból Ezzel egyidejűleg az obon ideje egy félhivatalos nyáriszünet is, a legtöbb japán cégnél ilyenkor szabadságra mennek, sokan használják fel ezt az időt arra, hogy hazalátogassanak. Az obon hagyományának története igencsak hosszú és szerteágazó gyökerekre vezethető vissza. A korabeli Edo-korban használatos holdnaptár eredetileg júlis 15-re tette az ünnep napját  (kinai példa nyomán, amiről a kinai szellemünnep és túlvilági képzetek  bejegyzésben irtunk már korábban) a modern naptár pedig augusztus 15-re updatelte. (Egyébiránt ugyanerre a napra esik Hirohito császár

A tōrō nagashi  (灯籠流し) " lampion folyam " az Obon (お盆) japán ünnepségsorozat része, pontosabban annak utolsó estéjének mintegy záró eseménye, melynek során chōchin (提灯), ergo lampionokkal navigálják vissza a kimenőt kapott szellemeket az alvilágba .  Asakusára vettük az irányt, hiszen a Sumida-folyón került megrendezésre a dolog, hivatalosan este 6:30-kor kezdődött a ceremónia, az érkezés is nagyjából erre ez időre esett esetünkben, csak éppen megelőzött bennünket kb. 120,000,000 másik ember, s abból mintegy 119,000,000 ugyancsak fotózni jött.  Égfa Szóval felgyülemlett a piros hídtól (leánykori nevén Azumabashi, 吾妻橋) lefelé kilométernyi hosszan az emberáradat, várván a szelíd hullámokon suhanó lampionhadat, mely azonban nem nagyon akarózott jönni. S majdan mint a nyúlbogyók el-elkezdtek potyogni, mire kamerák ezrei vad-kegyetlen hiénaként csaptak le.  Irizáló fényekkel kokettáló "Feleségem hídja' (egyes nézetek szerint az Edo-korban az eredetileg Kel