Doufukuai

Folytatólagosan következik Mao Zedong és a Kínai Kommunista Párt története, a shaanxi-incidenst követően járunk, hol a japán invázió kapcsán láts zólag felfüggesztődött a KKP-GMD antagonisztikus összekülönbözése, elsősorban a közhangulat nyomására. Mint láthatjuk azonban, egyik fél sem gondolta ezt igazán komolyan, viszo nt a komcsik reme kül kihasználták a kvázi-fegyverszünet, a suo pl acito pszeudo-egységfront nyújtotta legitim kereteket: igencsak kiheverték a hosszú menetelés vérveszteségét... Az ultimátumot követően a japán haderő bevonult Pe kingbe és Tianjin - be, a nyomasztó technikai fölény ellenében fellépni k éptelen kínai csapato k kénytelenek vo ltak visszavonulni. Ezt követően a jap ánok Sanghajba tették át h adszínterüket, feltételezve, hog y ezzel k apitulációra kényszeríthetik Kínát. November 12.-én Sanghaj elesett, Decemberben 12.-én Nanking is, hol irtózatos mészárlást végzett a japán haderő. Noha a japánok által l erohant közép-kínai or szágrészen számos nyug

A kelet-ázsiai geopolitikai viszonyok átrendeződésének értelmében a korábbi kínai hegemóniát fokozatosan felváltotta az imperialista nagyhatalommá növekedett Japán uralma. Társadalmának működése immáron elválaszthatatlanul összekapc solódott a globális gazdasági, illetve politikai folyamatokkal, s az első világháborút követő konjunkturális időszak alatt felgyorsuló gazdasági, és társadalmi válto zásokkal együtt járó szociális feszültségek új erőket hoztak létre: Japán Kína-politikáját az 1924-1927 közötti időszakban a liberális politikát folyt ató Minszeito-kabinettel szemben 1927-től Szeijúkai-mineszterelnök, valamint Tanaka tábornok Kínával szemben folytatott keményvonalas fellépése váltotta fel. A Japánban fennálló túlnépesedési válságot katonai expanzió, terjeszkedés formájában vélték megoldani, [1] amiről szemléletes képet festenek egy japán ezredes 1930-as évek közepében írt esszéjének sorai: „Japán számára csupán három lehetőség maradt, hogy enyhítsen a fölös népességből fakad