Doufukuai

Valamikor i.sz. 1000 környékén, egy Sanuki no Sanmi (讃岐の三位) nevezetű fiatalember aggódni kezdett lelke üdve miatt. Biztosra szeretett volna menni, hogy következő újjászületése sikeres lesz, s megkezdte a szükséges előkészületeket.Első gondolat az volt, hogy elégeti magát . Testének ily mód való feláldozása megfelelő opciónak tűnt a derűs reinkarnációhoz, de aztán mégis revízió alá vonta elhatározását. Miként a halál pillanatának tudatállapota meghatározó volt a következő újjászületésre nézve, tökéletes koncentráció hiányában a siker nem lehetett garantált. Sanukinak jobb ötlete támadt: volt egy hely, ahol úgymond biztosabbra mehetett testének prezentálásával, nevezetesen a Potalaka hegye n (Fudoroku 補陀落, kínaiul Bǔtuóluò 补陀落).  Sanuki tudta, hogy a Potalaka valahol a Japántól délre eső szigeteken található, így a korabeli Tosa (土佐国) tartományból, a mai Kōchi prefektúrából hajóra szállt, s a megfelelő északi szeleket kihasználva csónakra szállt, s lassan eltűnt a horizonton. S

A Tōshō-gū után a következő érdemleges célpont a Kanmangafuchi zúgójának (憾満ヶ淵) felfedezése volt, amiről Tokyo Reloaded posztjában olvastam és elhatároztam, hogy ezt mindenképp meg kell nézni, ha erre járunk. " Valahol arra...abban az irányban jobbra-jobbra-jobbra majd balra, aztán ha odaértek kérdezzetek még meg valakit " - adta az útbaigazítást egy japán bácsi  Térképen beikszeltük, meg persze útmutatást is kértünk hozzá, de mindenki csak egy nagyjából tudta, hogy arra van, de egészen addig mentünk arra Kayokoval, míg rá nem leltünk egy kis ösvényre majd útra, mely a zúgó Daiya-folyó mellett egészen elvezetett a Narabi Jizō  (並び地蔵) ergo "felsorakozott Jizō" szoboregyütteséhez.   A Jizōk nagy népszerűségnek örvendő védőszentek a szigetországban, főképp utak mentén vagy temetőkben fordulnak elő, a hagyomány szerint az utazók, illetve a mizuko (水子) "vízi gyermek" védőszentje, akikhez meglehetősen szomorú képzetek társulnak; a kifejezé

A Tang-civilizáció kulturális expanziója             Kína VII.-VIII. századi hódításainak következtében a Tang-civilizáció nagyon erős ázsiai befolyással rendelkezett, s a buddhista kultúra is ekkor érte el fejlődésének csúcsát. Japán számára a Tang-kori Kína könnyebben megközelíthetőbb volt, mint India, egyike volt a buddhizmus legjelentősebb központjainak, továbbá mesterei, legendái, kolostorai s zarándokhelyei éppoly hírnévnek és megbecsülésnek örvendtek, mint a buddhizmus szülőhazája. Mi több, a japán buddhisták számára Kína jelentette a „Szentföldet”. [1] Ekkora tehető a sajátosan kínai buddhizmus föllendülése is a szövegértelmezés és doktrínák területén; továbbá szintén ezen időszak alatt alakultak azok a nagy iskolák, melyek később Japánban éltek tovább. [2]             A buddhizmus Kelet-Ázsiában mindenekelőtt kereskedelmi útvonalak mentén terjedt, élénkítő hatással hatva annak meglévő méreteire, megteremtve az utazások egy új válfaját, a vallási indíttatású utazásokat