Doufukuai

Zhōu ​Xuán​ (1918-1957) népszerű kínai énekes és színésznő volt, ki az 1940-es évekre egyike Kína hét énekes sztárjának( 七大歌星), mi több talán a legismertebb volt mind közül, elsősorban filmes karrierjéből kifolyólag. 1935-ben forgatta első filmjét, de csak az 1937 Mǎlù tiānshǐ (Az utca angyala) című alkotással emelkedett a sztárok körébe. Egy Shanghai-i énekesversenyen elért második helyezését követően aggasztották rá a 金嗓子 aranytorok/arany-hang becenevet, és kisvártatva a XX. század első felének legnépszerűbb énekese lett Kínában, hol is millióknak ejtette rabul szívét. Magánélete korántsem volt viharoktól mentes, sikertelen házasságok és öngyilkossági kísérletek kísérték végig 1957-ben bekövetkezett haláláig. Összesen 43 filmben szerepelt, személyes kedvence a már említett Mǎlù tiānshǐ volt, melynek híres betétdala az alábbi videón látható Tiān​yá​ gē​nǚ​ 天涯歌女, (mit " bolyongó énekesnőnek " szoktak volt fordítani, a tiān​yá egyébiránt a világ végét, távoli tájat takar​)

Folytatólagosan következik Mao Zedong és a Kínai Kommunista Párt története, a shaanxi-incidenst követően járunk, hol a japán invázió kapcsán láts zólag felfüggesztődött a KKP-GMD antagonisztikus összekülönbözése, elsősorban a közhangulat nyomására. Mint láthatjuk azonban, egyik fél sem gondolta ezt igazán komolyan, viszo nt a komcsik reme kül kihasználták a kvázi-fegyverszünet, a suo pl acito pszeudo-egységfront nyújtotta legitim kereteket: igencsak kiheverték a hosszú menetelés vérveszteségét... Az ultimátumot követően a japán haderő bevonult Pe kingbe és Tianjin - be, a nyomasztó technikai fölény ellenében fellépni k éptelen kínai csapato k kénytelenek vo ltak visszavonulni. Ezt követően a jap ánok Sanghajba tették át h adszínterüket, feltételezve, hog y ezzel k apitulációra kényszeríthetik Kínát. November 12.-én Sanghaj elesett, Decemberben 12.-én Nanking is, hol irtózatos mészárlást végzett a japán haderő. Noha a japánok által l erohant közép-kínai or szágrészen számos nyug

Újabb szemelvény a KKP és Mao Zedong történetéből, amit érdemes lett volna kronológiai sorrendben közölnöm, hiszen úgy alkotna értelmes egységet, ám ezt már elszalasztottam. (Végtére is önmagukban is érthető momentumok...) Ergo a hosszú menetelést követően járunk, a nagy kormány os első jelentős sikerén túl, mikor is Mao Shaanxiban, azon belül 1936–1937 telén Yan’anban rendezte be bázisát az elkövetkező egy évtizedre. A küzdelem immáron az oroszok fennhatósága alatt álló területekhez való korridor megnyitásáért folyt, hogy a Kreml támogatása által a kínai komunisták hozzájuthassanak mindahhoz az ellátmányhoz, mely a Jiang Jieshi elleni harc további fo lytatásához szü kséges volt. Jiang szá ndéka az volt, hogy Mandzsúria korábbi hadurának, Zhang Xueliangnak a segítségével körbezárja a vörösöket. Ám Zhang, az „ Ifjú Marsall ” épp ellenkezőleg, az oroszokkal folytatott tárgyalásokat, s kész volt szövetségre lépni a kommunistákkal, és hadat üzenni a japánoknak, amennyiben a Kreml se

1946. március 5-én hangzott el Winston Churcill fultoni beszéde, ebben szerepelt a „vasfüggöny” politikai metaforája, amely az USA és a Szovjetunió közötti feszültség növekedésére utalt. Amint a szovjetek megkezdték visszavonulásukat Mandzsúriából, a területeket a K KP -nak adták át. Jiang Jieshi (Csang Kaj-shek) figyelmeztette az Egyesült Államoka t, hogy amennyiben nem a Guomindang hadereje állítja helyre Kína egységét, Északkelet-Kína a KKP fennhatósága alatt marad. 1946. június 26-án amerikai támogatással a Guomindang hadsereg megindította offenzíváját. A már Jiangxiban, majd a ja pánok ellen alkalmazott meghátrálási taktikával élve a Vörös Hadsereg – melyet ekkorra Népi Felszabadító Hadsereggé ke reszteltek át – visszavonult. Man dzsúriában, ahol Jiang erőinek számottevő ré sze felvonult, több támaszukat elvesztették, a nagyobb városok közül csupán Harbinban tartottak ki, amely a legközelebb feküdt az orosz határhoz. A nemzeti hadsereg átvette az irányítást Shanxi, Hebei, Sha

A XX. század első felében Kínában egyfajta széthullási folyamat figyelhető meg. A politikai és gazdasági hatalomátvétel nyomán kialakuló új csoportok heterogén összetételűek voltak, és egymást nem ismerő, gyakorta ellenséges szekciókból állták. Az újonnan létrejövő kínai polgárságot pusztán egyéni érdekei mozg atták. Az ipari proletariátus helyzete kiábrándító volt: átlagosan tizenkét órás munkaidő, az elbocsátás folyamatosan fennálló réme, beteg- és baleset-biztosítás nemléte, asszony- és gyermekmunka. A szakszerveződést legfeljebb önsegítő csoportosulások jelentethették, kik az azonos faluból vagy régióból származó emberek tömörülését jelentette. A munkásszervezetek csak 1919-1921-ben tűntek fel, ám 1927-ben Jiang J ieshi (Csang Kaj-sek) szétverte őket. A nacionalista kormány által létr ehozott új, hivatalos szakszervezetek, amelyeket a bűnözők és a rendőrség tartottak ellenőrzésük alatt, megakadályozták, hogy 1928 és 1949 között a gyenge kínai munkásosztály szerepet játsszon a p