Automaták 自動販売機

ily üdítő-automatából mindenhol van, de Asakusában a külföldiek örömére ilyen szépen kipingáltak is

Akár Tōkyō nyüzsgő utcáin sétálsz, akár Japán eldugott vidéki útjain az isten háta mögött, vagy épp a Fuji hegy tetején jársz, nem kerülheted el a jidō hanbaikit (自動販売機), vagyis az automatákat. A konbinikhez hasonlóan ezek az árusító gépek a japán társadalom alapvető részei lettek, és elég változatos palettában kínálnak dolgokat.

Az első japán automata 1888-ban jelent meg, Tawaraya Koshichi (俵谷高七, 1854–1912) alkotása, amely szentélyekben árult dohányt. Elsősorban nyugati minták inspirálták: a korai gépek főként cigarettát, postai levelezőlapokat és bélyegeket árultak.

Tawaraya cigiautomatája (nem saját fotó)

A II. világháború után a gazdasági növekedés és a gyors városiasodás kedvezett az automaták terjedésének, majd 1964-ben, a tōkyōi olimpia évében ugrásszerűen nőtt a számuk, főként ital-automaták formájában.

Az 1960–70-es években pedig a Coca-Cola és japán cégek (Asahi, Suntory etc.) masszívan befektettek a hálózatba, aminek köszönhetően szerte az országban elterjedtek. Az abszolút aranykor valamikor a 70-es 90-es években lehetett, mikorra is a japán automaták a mindennapok szimbólumává váltak: italok, cigaretta, instant ramen, magazinok, játékok, sőt friss virág és alkohol is elérhető lett rajtuk keresztül. Az 1980-as évekre Japánban becslések szerint már több mint 5 millió automata működött.

ital-automaták Shibuyánál

Manapság a gépek száma csökkent (elvileg kb. 4 millió körül), mert a konbini (a szintén minden sarokban felbukkanó éjjelnappali boltok) és az online vásárlás átvette egy részük szerepét. Jóllehet valamennyire haladtak is a korral, par example vannak már napelemmel működő automaták, vészhelyzeti ivóvíz-kiadás földrengéskor ingyenesen használható ivóvíz-automaták, érintésmentes fizetési funkcióval rendelkező szerkezetek is. Valahogy a praktikum és a megbízhatóság szimbólumai is, hiszen mindenhol van belőlük, és mindig működnek, egyszerűen részei a mindennapi életnek. 

A sikerük egyik kulcsa a kényelem. A rohanó nagyvárosi embereknek hatalmas könnyebbséget jelent, hogy egyetlen gombnyomással hozzájuthatnak egy italhoz vagy aprósághoz. Másrészt az önkiszolgáló működés másik nagy előnye, hogy nincs szükség személyzetre, felesleges interakcióra, és egy stratégiailag elhelyezett automata komoly bevételt képes generálni: évente több tízmilliárd dolláros piac. 

Az itt eltöltött tíz évem alatt persze számtalan automatát láttam, nézzük hogy például milyeneket:

Rizs-automata, 10 kilós kiszerelésben

Klasszikus retró sör-automata, amiben még üveges sör is kapható. Ilyenből egyre kevesebbet látni

És ha már itt tartunk, szintén egy kihalófélben lévő, de helyenként még előforduló cigi-automata:

Ez meg afféle klasszik shit, ún. torecha (トレチャ)　vagy torehagi (トレハギ) automaták a treasure challenge vagy treasure hunting szavakból eredeztethetően, magyarul nyerőgépek...A baloldaliban anime figurákat, míg a jobboldaliban műszaki cikkeket lehet gombok nyomogatásával (vagy más esetben kar mozgatásával) megszerezni, nyilván ezek is kimentek a divatból:

Osztriga-automata Miyajima szigetéről

Bálnahús automata. Ilyenből persze nagyon kevés van, de van. 

Yakitori-automata:

Sajttorta-automata:

Mellette marhahús-automata:

Jegy-automata, na jó ez kicsit talán más kategória, de a mai napig számos oldschool rámenezőben ilyen kis automatán keresztül választhatunk magunkat menüt, toppingot, etc., a jegyet a személyzetnek adjuk és várjuk a rendelésünk:

Medvehús-automata Akitából (ez nem saját fotó)

Azt hittem több fotóm van, azaz hogy van, de ami nincs Google fotókban vagy az iCloud mappában, arra sajnos nem tudok könnyen rákeresni, de igyekszem még bővíteni a listát. 

Kapcsolódó bejegyzések: 

Meishi-memoár: a névjegykártya szerepe Japánban