Korea bejegyzésnyi erejű története vol.1.

Ma megbirkóztam Kim Ir Szennel, illetve hogy vele pont nem, sem az oldalt szemrevételezhető szépséggel, csupán Korea törijével úgy egészében, és elég rendesen legyűrtem, na. Eredetmítoszokat húztam, amik a következőképp szólnak: 1., az első, samanisztikus-totemisztikus hagyományokhoz köthető eredetmítosz szerint Hvánun égistennek már a töke tele volt azzal, ami a földön folyik, ezért leküldte fiát, hogy rendet vágjon maga helyett is. Mikor a fiú leszállt a földre, színe elé járult egy medve és egy tigris azzal a feltett szándékkal, hogy ők emberré szeretnének válni. Az istenfiú szerint megoldható volt, egy barlangba kellett vonulniuk száz napra, s csak fokhagymát ehettek. A tigris pár nap elteltével elkezdett kiabálni, hogy gyurcsányorbánmonnyonle, és elhagyta a barlangot. Ám a medve állhatatos maradt, és ennek jutalmául egy gyönyörűséges emberleány lett belőle, mely igencsak felkeltette Hvánun isten fiának figyelmét. Így kettejük nászából született Tangun Vanggom, aki i.e. 2333 október 7-én megalapította Kó-Csoszon birodalmat a mai Korea helyén. (Tangun Vanggom egyébként a Teachong'gyo koreai vallás főistene) 2., a másik alternatíva, a konfuciánus történetírás szerint a kínai Jin-dinasztia bukásakor (i.e. XII. század) egy Kija (Kidzsa)nevű magas rangú hivatalnok menekült valahova a mai Észak-Korea, vagy Liaotung területére, és ott hozta létre i.e. 1121-ben Kó-Csoszont. Nehéz eldönteni, melyiknek lehet több hitelt adni, ám ez csak nekünk lehet nehéz, hiszen Észak-Koreában a kilencvenes évek elején egy víztározó építése folytán megtalálták a legendabeli Tangun földi maradványait állításuk szerint...(Kim Ir Szen - koreaiul Kim Il-sung- utasítására fehér gránittömbökből piramisszerű építményt emeltek fölé, mely azóta egyfajta zarándokhellyé vált, ám politikai üzenete egyértelmű: a koreai civilizáció a félsziget északi feléről származik, így a koreai nép igazi képviselője csakis egy északi állam lehet.) No de akárhogy is történt, az mindenesetre tény, hogy Kó-Csoszon emelkedett ki az első évezredben a különböző törzsszövetségek közül, és volt uralmon egészen i.e. 109-108-ig valahogy, mikor is Kína agresszívoskodása következtében felbomlott. Rövid ideig Kína kezén volt a terület, ám csakhamar három államalakulat jött létre hozzávetőlegesen egy időintervallumban: i.e. 18-ban Pekcse, 37-ben Kogurjó, 57-ben pedig Silla, és ők hárman garázdálkodnak végig évszázadokon keresztül. Ami közös volt a három államban, hogy átvették a kínai intézményrendszerek modelljét, már az i.sz. első században elkezdődött a kínai kultúra, a konfucianizmus, és a klasszikusok tanulmányozása. Valamint ugye a buddhizmus is szintúgy Kínán keresztül érkezett el ide, s lett államvallássá mindhárom államban. Ezen államok furtonfurt rivalizáltak egymással, és néha bizony a nagy testvér, Kína is beszállt a ringbe. Különösen a Sui-dinasztia idején váltak erőteljessé a hódítási törekvések, 598-ban és 612-ben voltak nagy erejű attakok, ám a legendás hős, Vülcsi Mundok szétvágott élőt s holtat, meg úgy az egész Sui-kompániát; így visszavettek időlegesen. Egészen 660-ig, (de ekkortól már a Tangokról kell beszélnünk, igen, a Tang-dinasztiáról, a mára klasszikusnak mondható, híres kínai heavy-metál banda névadó dinasztiájáról, mely Kína aranykorának számít.) szóval 660-ban Silla-val szövetségre léptek a kínaiak, és szépen leverték Pekcsét valamint Kogúrjót, így egyesült először 668-ban Korea. Silláról annyit kell tudnunk, hogy itt szintetizálódott a három királyság korának kulturális fejlődése, a rokon nyelvű-etnikumú törzsek asszimilációjának fontos állomását jelentette az egységesítés. Ja, és 670-ben Munmu vang (vang = király) amondó volt, hogy Kínára effektíve nincs is szükségük, így az egyesült államok erejével sikerült egy húsz év alatt kicsapni őket, 735-ben Kína is elismerte a határokat. Gazdasági, kulturális fejlődés két évszázadon keresztül, majd ahogy lenni szokott jött a földbirtok nagyfokú koncentrációja, mely a nagyhatalmú, óriási kiterjedésű földbirtokkal rendelkező arisztokraták vetélkedőjét is magával vonta, romlásba taszítva ezzel Sillat. A hadurak közül 918-ban Van Gon, Thebongból elégelte meg a káoszt, és egyesítette újfent az ország területét, ez lett a Korjó királyság, melynek neve portugál közvetítéssel Koreaként vált ismertté. 1392-ig tuti volt minden, ami azért elég nagy túlzás, sőt egyeneset hazugság. Elsőként is ugye az államszervezet átalakítása, új adminisztratív körzetek létrehozása nyolc tartomány formájában (melyek a mai napig alig változtak), földek királyi tulajdonba vétele, miegymás. Ám nem örülhettek sokáig, hiszen 1010-ben és 1011-ben a Kínát meghódító kitajok kopogtattak, ám a rettenthetetlen William Wallacenál is rettenthetetlenebb Kan Gám Cshan kiverte őket. A XI.-XII. század a koreai buddhizmus fénypontja, ekkor már javában nyomtatták kifele a Tripitaka Koreana és egyéb buddhista kánonokat fadúcos eljárással, Gutenberg meg 1453-ban verte a nyálát, hogy ezt nézzétek, mit csináltam. (Noha Kelet-Ázsiában már a IX. század óta nyomtattak...) A XII. század vége azonban már Korjó hanyatlásának kezdetét is jelentette egyúttal, a tipikus földkoncentráció, éhínségek majd a parasztlázadások okozta központi hatalom legyengülése után már egészen üdítőleg hatott az 1231-es mongol invázió, melyet a mai napig nemzeti sérelemként tartanak számon a koreaiak. Így első bejegyzésként ennyi, a folytatásban további érdekességek derülnek ki a "koreai Mátyás királyról", az age of empiresben is fellelhető páncélos teknősbéka hajókról, a "remetekirályságról" és Japán "bársonyos karmairól".