Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2010

Korea bejegyzésnyi erejű története vol.3.

Kép
Na tehát a Koreai-félszigeten, immáron a XIX. században járunk. Tárgyalt királyságunk abban a hitemben él, hogy örökre fenn tudják tartani ezt a vak dióhéjba zárt status quót, kivált, hogy 1866-ban a Tedong folyón felvonuló amerikai Shermann cirkálót - mellyel egészen Phenjanig jutottak, majd ott a hajó legénysége királysírok fosztogatásába kezdett - még a helyőrség gond nélkül felgyújthatta. (Az Észak-Koreai agitáció szerint persze Kim Ir Szen dédfaterja vezette a hazafias akciót.) Egyébként pedig ez a már-már hermetikus izoláció nem sok jó hozott sem az ország külpolitikájának, sem belpolitikájának. Az ország gazdasága tönkrement, nincstelenek egész tömegei menekültek a kínai határvidék felé, mindeközben az udvar horribilis összegeket szánt nagyszabású, reprezentatív építkezésekre, melyek az állam hatalmát voltak hivatottak demonstrálni. 1872-ben, a már pattanásig feszülő helyzetben lemondásra kényszerítették az uralmon lévő Tevongunt , ki régensként uralkodott fia, Kodzsong f...

Korea bejegyzésnyi erejű története vol.2.

Kép
Korea történetét valahol a XIII. században hagytuk abba, szóval 1231-ben a mongol invázió a Korjói Királyságot is elérte, egy mai napig élő legenda szerint megbecstelenített koreai nők tízezrei lettek öngyilkosok. És még mindig nem tértek napirendre Koreában az eset fölött. A királyság uralkodó osztálya meghunyászkodott [amúgy ez egy tipikus marxista történetírói kifejezés - amiket imádok - ám mégis mi a fenét mást csinálhattak volna egy világhódító mongol invázió előtt] a Kínában hatalomra került Kubiláj kán alapította Yuan dinasztia előtt. A külső fenyegetések ezzel azonban még nem értek véget, hiszen a Yuan dinasztiát megbuktató kínai seregek, az ún. "vörösfejűek" 1359-ben a Koreai-félszigetre is ellátogattak, és évtizedekig tartó háborúskodás tört ki: az időközben hatalomra jutó Ming dinasztia is igény tartott a Korjóval való hűbérviszony fenntartására. A kínaiak kiűzésére egy Li Szong Ge (Lee Song-ye) nevű hadvezért neveztek ki, ő ehelyett a jószomszédi viszony...

Korea bejegyzésnyi erejű története vol.1.

Kép
Ma megbirkóztam Kim Ir Szennel , illetve hogy vele pont nem, sem az oldalt szemrevételezhető szépséggel, csupán Korea törijével úgy egészében, és elég rendesen legyűrtem, na. Eredetmítoszokat húztam, amik a következőképp szólnak: 1., az első, samanisztikus-totemisztikus hagyományokhoz köthető eredetmítosz szerint Hvánun égistennek már a töke tele volt azzal, ami a földön folyik, ezért leküldte fiát, hogy rendet vágjon maga helyett is. Mikor a fiú leszállt a földre, színe elé járult egy medve és egy tigris azzal a feltett szándékkal, hogy ők emberré szeretnének válni. Az istenfiú szerint megoldható volt, egy barlangba kellett vonulniuk száz napra, s csak fokhagymát ehettek. A tigris pár nap elteltével elkezdett kiabálni, hogy gyurcsányorbánmonnyonle , és elhagyta a barlangot. Ám a medve állhatatos maradt, és ennek jutalmául egy gyönyörűséges emberleány lett belőle, mely igencsak felkeltette Hvánun isten fiának figyelmét. Így kettejük nászából született Tangun Vanggom, aki i.e. 2333 ...