Bejegyzések

GMD címkéjű bejegyzések megjelenítése

Urbex vol. 3 - A Kuomintang Shanghai nyomában

Kép
Miután tegnap ismételten megnéztük az Ellenséges vágyakat (色, 戒), gondoltam egy kicsit utánajárhatnánk a 30’-as évekbeli Shanghai Kuomintang-maradványainak . Rövid kutakodás után egy érdekes dologra bukkantam, miszerint a 30-as évek Kuomintang reformhullámokban egy várostervezési koncepció (大上海计划, „ a nagy Shanghai tervezet ”) is felütötte fejét, egészen konkrétan Csang Kaj-sek-ék (Jiang Jieshi) egy új városközpontot kívántak létrehozni távol a város közepén tanyázó külföldi koncesszióktól. Ennek lenyomatát pediglen még manapság is számos épület őrzi. Elsőként is érdemes metróra pattannunk, és a 8-as vonal Xiangyin-úti ( 翔殷 ) megállójához kell zarándokolnunk, majd a 4-es kijáraton a Changhai-út ( 长海路 ) majmok-bolygójában elindulva a Changhai kórházat kell keresnünk.  Ha megtaláltuk, a Changhai út felőli bejáraton egyenesen haladunk a kórház komplexumán belül az első kereszteződésig, ahol jobbra térünk, és útközben már megpillanthatjuk a manapság a kórház egyik effektíve várót

Mao Zedong és a KKP útja a hatalomig, 1927-1949

Kép
Szakdolgozatom tárgya Mao Zedong, [1] a kínai kommunizmus emblematikus kulcsfiguráj a és a Kínai Kommunista Párt hatalomra jutásának története a polgárháború 1927-es kezdetétől a Kínai Népköztársaság 1949. október 1-jei kikiáltásáig. Ez a huszonkét év Kína XX. századi történelmének leginkább meghatározó periódusa. 192 7 és 1949 között Kína mintegy tíz önálló részre fragmentálódott , [2] s e területi szeparálódást hatalmi és ideológiai megoszlás övezte. A Sun Yixian (Szun Jat-szen) által alapított, majd bolsevik segítséggel újjászervezett Guomindang, a Kínai Nemzeti Párt képtelen volt stabil irányítási rendszerének kiépítésére, elsősorban intézményi gyengeségéből fakadóan; a militarista hadurak gátat szabtak a nemzet egységesítési törekvéseinek, s e két erő árnyékában egy harmadik, az 1921-ben létrehozott Kínai Kommunista Párt fog felemelkedni. 1927-től az ország e három erő harcainak színterévé válik. A Kínai Népköztársaság majdani első elnöke is ez évben kezdi meg a maga har