Doufukuai

Brian G. Martin, a Hong Kong University Ázsiai kutatóközpontjának tudományos munkatársa az első nyugati szerző, ki monografikus igénnyel és kritikával  vizsgálja   a shangha i-i Zöld Banda összetett történetét, karizmatikus vezetőjének, Du Yuesheng alakján keresztül. A helyenként darabos s egymásnak ellentmondó forrásokból – diplomáciai beszámolók, memoárok, rendőrségi jelentések – kísérli meg a város történetének igencsak kaotikus periódusáról egységes képet adni; széleskörű betekintést engedve a Zöld Banda működésébe, felemelkedésébe, majd a Guomindang korporatív államszervezetébe való sajátos beilleszkedésébe. A könyv bevezetőjében a XX. század első harmada Kína átmeneti időszakának bemutatása kap helyet, mely éra a hagyományos politika széthullásával, s új alternatívák, válaszok keresésével járt. E folyamat az előzőleg meghatározó értékrendekkel való szakítást, forradalmi változásokat foglalt magában, mely a nemzet valamennyi aspektusára – politikai, gazdasági, társadalmi – ki

Három évtizeddel azelőtt, hogy a nacionalisták hatalma csúcsára jutott Shàng​hǎi -ban, Kína legnagyobb városa a modern ipari szórakozás fellegvárává vált. A korai elektromosság nyújtotta új élvezetek, teaházak és kurtizán negyedek, valamint az irizáló éjszakai élet fényei kocsmákban, táncházakban, bordélyházakban jellemezték az egykori Kelet Párizsát .  Ennek megfelelően lakosságának szabadidős tevékenysége az elit társalgóktól a tömegszínházakig, szerencsejátékokig, fogadásokig (lóverseny, kaszinózás), hagyományos regionális időtöltésekig ( helyi dialektusban énekelt operák hallgatása), kínai-külföldi társasági érintkezésekig, prostituáltak és kurtizánok látogatásáig terjedt. Az új, nemzetet irányító Guó​mín​dǎng egyes vezetői nagyszerű lehetőséget láttak a Shàng​hǎi-i szórakoztatóipar magukhoz ragadásában, egyrészről bevételeik növelése érdekében, másrészről mintegy bizonyításul a franciák, japánok, és egyéb nemzetek által ellenőrzött városrészeknek, hogy a kínaiak ma

Ma van október 1-je, a legfontosabb nemzeti ünnep Kínában, a Népköztársaság kikiáltása, erről szól az alábbi poszt. 1949. szeptember 21-én Pekingben megkezdte ülésezését Kína Népi Politikai Tanácskozó Tes tülete (a pártok, a tömegszervezetek, a hadsereg, és a nemzetiségek képviselőiből) ahol elfogadásra került a Kínai Népköztársaság programja, mely az 1954-es alkotmány elkészültéig az állam alaptörvényeként funkcionált. A program a szocializmus bevezetésével kapcsolatban [1] fokozatosságra törekedett, s az egységfrontot hangsúlyozta. A Tanácskozó Testület szeptember 30-án megválasztotta Mao Zedongot a központi népi kormány élére, s Mao 1949. október 1-jén a Pekingben (melyet az új program fővárossá nyilvánított), a Tian Anmen téren kikiáltotta a Kínai Népköztársaság megalakulását, s felvonta az ország zászlaját, az ötcsillagos vörös lobogót. [2] E napon vált Mao Zedong ötszázötvenmillió ember tejhatalmú urává. Jóllehet a harcok ezzel nem fejeződtek be, csak október közepére sikerült K

Folytatólagosan következik Mao Zedong és a Kínai Kommunista Párt története, a shaanxi-incidenst követően járunk, hol a japán invázió kapcsán láts zólag felfüggesztődött a KKP-GMD antagonisztikus összekülönbözése, elsősorban a közhangulat nyomására. Mint láthatjuk azonban, egyik fél sem gondolta ezt igazán komolyan, viszo nt a komcsik reme kül kihasználták a kvázi-fegyverszünet, a suo pl acito pszeudo-egységfront nyújtotta legitim kereteket: igencsak kiheverték a hosszú menetelés vérveszteségét... Az ultimátumot követően a japán haderő bevonult Pe kingbe és Tianjin - be, a nyomasztó technikai fölény ellenében fellépni k éptelen kínai csapato k kénytelenek vo ltak visszavonulni. Ezt követően a jap ánok Sanghajba tették át h adszínterüket, feltételezve, hog y ezzel k apitulációra kényszeríthetik Kínát. November 12.-én Sanghaj elesett, Decemberben 12.-én Nanking is, hol irtózatos mészárlást végzett a japán haderő. Noha a japánok által l erohant közép-kínai or szágrészen számos nyug