Doufukuai

Fuji látkép a Takao-hegyről Mintegy 1400 éven keresztül, sok száz évvel azelőtt, hogy a shinrin-yoku (森林浴), az "erdőfürdőzés", vagyis az erdő illetve a természet gyógyító hatásaira rácsodálkozott volna mind a japán, mind külföldi közönség, a yamabushi (山伏) szerzetesek már rég többek között Dewa Sanzan (出羽三山, Dewa történelmi tartomány három szent hegye) vagy éppen bérceit Ōmine (大峰山) járták szerte az országban. Jóllehet korántsem hobbiból vagy terápiás célból, ellenben szigorú önfegyelem, aszkéta életmód útján a természettel való szoros kötelékben kerestek spirituális megtisztulást és újjászületést. Tōhoku szent hegyeitől Kansaibeli ormokig    Számos korábbi bejegyzésemben említettem már Tōhoku régióját, ami Japán északkeleti térsége, meglehetősen izolált, hegyvidékes terület, rengeteg hóval és kemény telekkel, mely mezőgazdasági művelésre alkalmatlan , talán ezért is maradt fenn a medvevadászát hagyománya évszázadokon keresztül, és ezért volt olyan nehéz beolvasztani a hely

Ha továbbmész egy kicsit Miyagikyón , akkor a Yamadera állomáson találhatod magad, ahova már régóta szerettem volna elmenni, ugyanis a templom-komplexum egy nagyon is festői környezetben foglal helyet. Yamadera (山寺) nem zsákbamacska, a templom fordítása annyit tesz: hegyi templom , és hát az is. Leánykori, pontosabban a Tendai buddhista szekta (天台宗) szerinti hivatalos elnevezése ugyanakkor sokkal buddhista templomosabb: Risshakuji (立石寺).  Nevezzük akárhogy is, ez hely volt legutóbbi utunk fő célpontja, hiszen még így november vége felé is mámorító az irizáló őszi-levél pigment pornó, és a japán kormány GoToTravel kampánya végett még kedvezményesen lehetett shinkansen + hotel kombót is foglalni (aztán egy hétre rá Koike-san meg Suga daddy újfent magára húzta a szopóálarcot, miszerint mengo-mengo, mégse kéne utazgatni kérem szépen, holott Japánban egyelőre egy hónap alatt továbbra is többen halnak meg öngyilkosságban , mint koronavírusban az egész év alatt ...).  Na de kanyarodjunk

A Kōyasanra (高野山) már régóta szerettem volna elmenni, egyrészt azért, mert Peopleimeet Gábor barátom azt mondta jó hely, és ő tudja a jó helyeket széles e világban. Másrészt pedig, még írástudó deák koromban összekörmöltem egy dolgozatot korabeli nagy japán buddhista backpackerekről , akik megannyi viszontagság után eljutottak Kinába, visszajöttek, aztán iskolákat alapítottak. Egyik ilyen iskola volt a Shingon , Kūkai által alapítva, mégpedig pont itt a Kōyasanon. S már a porosodó könyvtárok félhomályában mint vak-őrült zongorista vervre, cibálva a billentyűket a beadványt írva eljátszottam a gondolattal, hogy ide elkéne egyszer jönni. Eljött hát az idő az idei Golden Week során. A Kōyasanra eljutni viszontagságos. Tokyo, shinkansen fel, Osaka, shinkansen le, Nankai Namba metró, s onnan a Nankai Koya vonal még másfél óra, egészen a Gokurakubashi (極楽橋) állomáshoz, ami effektíve a Kōyasan lába, és még onnan felvonó. Szóval ott vagy a Kōyasanon, és... ...és az ugye bazi nag