Ugrás a fő tartalomra

精选博文

I ♥ 侬

A xi’ani incidenstől az egységfrontig, 1936–1937

Újabb szemelvény a KKP és Mao Zedong történetéből, amit érdemes lett volna kronológiai sorrendben közölnöm, hiszen úgy alkotna értelmes egységet, ám ezt már elszalasztottam. (Végtére is önmagukban is érthető momentumok...) Ergo a hosszú menetelést követően járunk, a nagy kormányos első jelentős sikerén túl, mikor is Mao Shaanxiban, azon belül 1936–1937 telén Yan’anban rendezte be bázisát az elkövetkező egy évtizedre. A küzdelem immáron az oroszok fennhatósága alatt álló területekhez való korridor megnyitásáért folyt, hogy a Kreml támogatása által a kínai komunisták hozzájuthassanak mindahhoz az ellátmányhoz, mely a Jiang Jieshi elleni harc további folytatásához szükséges volt. Jiang szándéka az volt, hogy Mandzsúria korábbi hadurának, Zhang Xueliangnak a segítségével körbezárja a vörösöket. Ám Zhang, azIfjú Marsall” épp ellenkezőleg, az oroszokkal folytatott tárgyalásokat, s kész volt szövetségre lépni a kommunistákkal, és hadat üzenni a japánoknak, amennyiben a Kreml segítséget nyújtott volna számára a Guomindanggal folytatott harcban. Sztálin számára a japánoknak küldött kínai hadüzenet előnyös lett volna, s ezért látszólag megfontolták a fiatal hadúr kérését, és a KKP-val való kapcsolatfelvételét sürgették, amelyre 1936. január 20-án került sor. Érdekeiket mégsem tudták egybehangolni: az év júniusában, az ország déli tartományaiban Guangdongban és Guangxiben a Guomindang-rezsim ellen indított felkelések idején Mao megpróbálta rávenni Zhang Xueliangot, hogy az alkalmat kihasználva hozza létre északnyugaton önálló államalakulatát, ám az ötletet sem Zhang, sem a Kreml nem támogatta. Zhang ugyanis az egész ország fölött kívánta átvenni a hatalmat, Moszkvának pedig egy egységes Kínára volt szüksége a japánok elleni harcban.[1]
Ennek kapcsán Moszkvában titkos tárgyalásokat folytattak Wang Minggel, továbbá követet küldtek Nankingba, ahol Chen Lifuval, a Jiang Jieshi utáni második számú GMD-vezetővel létesítettek kapcsolatot. Ahogy a tárgyalások haladtak előre, Mao Jianggal szembeni hozzáállása is látszólag változáson ment keresztül, s immáron a Japán-ellenes harcot tekintette – legalábbis ezt színlelte – elsődlegesnek egy Edgar Snow-val (Mao első életrajzírója volt, kinek nyomán alkotott a nyugati világ egy viszonylagosan pozitív képet a Népköztársaságot kikiáltó parasztvezérről) folytatott interjúban: „Akik azt képzelik, hogy a további kínai áldozatok majd – legyenek azok gazdasági, politikai avagy területi engedmények – megállíthatják a japán előrenyomulást, csak illúziókat kergetnek. (…) De most már eleget tudunk, nem csupán Észak-Kínában, de a Jangce alsóbb folyásának völgyében is, valamint déli kikötővárosaink is a japán kontinentális programban szerepelnek. Továbbá világosan látszik, hogy a japán flotta a kínai vizek blokád alá vonására, valamint a Fülöp-szigetek, Indokína, Malajzia és Holland Kelet-India megszerzésére törekszik. Háború esetén stratégiai bázisukká kísérlik meg tenni azokat. Sokan úgy gondolják, hogy lehetetlen lesz Kína számára tovább folytatni a harcot Japán ellen, amint az egyes stratégiai pontokat megszerez a partvidéken, és megerősíti blokádját. Ez badarság. (…) Kína hatalmas nemzet, nem lehet meghódítottnak mondani, míg nincs minden hüvelyknyi területe az ellenség birtokában. Még ha Japánnak egy nagyobb részt sikerült is meghódítania Kínából, száz vagy kétszázmillió emberrel, még akkor is távol állnánk a vereségtől. A kínai emberek készek az élvonalban harcolni szabadságukért, jóval az után is, hogy a japán imperializmus zátonyra fut a kínai ellenálláson.[2] Továbbá „a Kína és Japán közötti ellentétek most a fő ellentétekké váltak, a belső ellentétek pedig másodrangú, alárendelt helyre szorultak.”[3]
1936 nyara és ősze folyamán a KKP megsokszorozta a Guomindanggal kötendő fegyverszünetre való felhívások számát. Jiang Jieshi mégsem mutatkozott hajlandónak az egységfrontra, s ultimátumot adott Zhang Xueliangnak, miszerint vagy felveszi a harcot a vörösök ellen, vagy átáll dél oldalára. Decemberben felerősödtek a Japán-ellenes tüntetések, melyek több helyütt rendőrökkel való összecsapásokba torkollottak. December 10-én Mao táviratot intézett Zhangnak, miszerint a nemzetiekkel folytatott tárgyalásoknak vége szakadt, Jiang Jieshi túlzott követeléseiből adódóan (három népi elv magukévá tétele, a Vörös Hadsereg felszámolása, szovjetek felszámolása). Huszonnégy órával később érkezett Zhang Xueliang válasza, mely Jiang Jieshi letartóztatásáról és a xi’ani főhadiszálláson való fogva tartásáról számolt be. Zhang rendelte el elfogatását, és követelte tőle politikájának megváltoztatását, vagyis a Japánnal való nyílt szembehelyezkedést. A kommunisták kiváló lehetőséget láttak a szituációban. Mao szerint Jiangot „népítélet” alá kellett vonni, s feltárni elkövetett bűneit, Zhang és Sztálin azonban ezt határozottan elvetette. Ugyanakkor egyidejűleg a nankingi kormány baloldali és centrumfrakciójának támogatását is próbálták megnyerni a japánellenes egységfronthoz. Nankingban heves viták kísérték az eseményeket a generalisszimusz támogatói és ellenzéke között. December 24-én Jiang elhagyhatta fogságát, és visszatérhetett Nankingba. A nyilvánosság előtt tagadta, hogy bármit is aláírt volna, de Maót biztosították afelől, hogy tartja magát a megállapodáshoz.[4]Jóllehet 1937 nyaráig a fegyverszünetet indikáló jelek nem voltak egyértelműek egyik oldalról sem, a július 7-ét követő nagy erejű japán offenzíva megváltoztatta a helyzetet: július 28-án Mao ultimátumot nyújtott be, miszerint a Vörös Hadsereg augusztus 20-án a frontra vonul a Guomindang hozzájárulása nélkül is. Végül szeptember 22-én született meg a Guomindang deklarációja a KKP-val való második egységfront létrejöttéről. Otto Braun visszaemlékezése alapján viszont „valahogy az volt a benyomásom, hogy a két fél, a két nagy játékos, Jiang Jieshi és Mao Zedong kettős politikát folytatott. Tudták, hogy a japán elleni háború elkerülhetetlen, s hogy csak egyesült erővel vívhatják meg; de a háború költségeit mindegyik a másikra akarta hárítani. Az elkövetkező évek csak megerősítették ezt az érzésemet.”[5]



[1] Jung Chang – Jon Halliday: Mao. Az ismeretlen történet. Bp., 2006. 192.; 195. p.

[2] Edgar Snow: Red Star Over China. New York, 1944. 93.;94. p.

[3] „A Kínai Kommunista Párt feladatai a japánellenes háború időszakában.” In: Mao Ce-Tung válogatott művei. Bp., 1952. 483. p.

[4] Philip Short: Mao. A life. New York, 2000. 346; 350. p.

[5] Otto Braun: Menetelés Kínában 1932-1939. Bp., 1975. 288. p.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

Edo-kori fingbakok

Az Edo-kori (1603-1868) Japánnal kapcsolatos bejegyzéseimmel kapcsolatosan az olvasó már bizonyára jó előre felhúzott szemöldökkel veselkedik neki, miszerint már megint miféle aberrált téma kerül terítékre...Ezúttal sem lesz másképp persze: a kortárs japán arisztokrácia egyik sajátos munkakört betöltő alkalmazottjáról, a bűnbakról, avagy ez esetben nevezzünk fingbaknak, ergo a fingbakról lesz szó.  Mármost az Edo-korról érdemes tudni, hogy valódi fordulópont volt a Japán történelemben: a több száz évszázados káosz és véres polgárháborúkat követően végre egy erős központi kormány irányítása alá került az ország. Már nem kellett a környező hegyekből lezúduló szomszédos szamuráj-klánok portyáitól tartani, megszűnt az örökös harcok miatti készültség és félelem, s az ezzel felszabaduló energiát a japánok sokkal szofisztikáltabb tevékenységekbe, mintegy kultúrafejlesztésbe invesztálhatták - avantgárd divat, új képzőművészeti irányzatok megteremtése, vagy éppen annak a látszatnak fenntartás…

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A japán kocsmológia áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt, amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból, és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban.  1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba. Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást. És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl nagy kiterjedésű maga a cimben szereplő yokochō, mindössze pár szűk utcác…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara vesztőhelye

Minami senju (南千住) számos jelentős történelmi esemény emlékét őrzi, talán több olyat is, amire nem szívesen szoktak volt visszaemlékezni. Ilyen példának okáért a Kozukappara vesztőhelye (小塚原刑場), mely egyike volt az Edo-kori Tōkyō három nagy kivégzőhelyének - Nishikigamori - a mai Shinagawa közelében, valamint Odawa mellett - utóbbi Hachioji külvárosában. A vesztőhelyre a Edo-korszak legsúlyosabb halálnemeinek elszenvedői - fővesztés (斬首刑), keresztre feszítés (磔), máglyán elégetés (火罪) nyertek belépőt, de itt voltak közszemlére téve a gokumon 獄門 - 'börtönkapu' a testtől megválasztott koponyák (mint Masakado fejének esete) is. A hagyományos geomanciai képzetek alapján a rontás/negatív energiák a város északkeleti sarkából érkeztek, s mivel a város ezen kerülte Edo várától (江戸城) pontosan északkeleti irányban helyezkedett el, valamennyi kelletlen de szükséges intézmény - mint a kivégzőhely, vágóhidak, vagy éppen Yoshiwara vöröslámpás negyede is ezen a területen kapott helyet. Ara…

A japán vonatokról

"Japánban a vonatok olyan elbaszottul fejlettek, hogy hangsebességgel közlekednek és androidok irányítják őket, soha a büdös életbe nem késnek. Optimusz fővezérben tótágast áll a genitális szerelem a japán csodát szemlélve: hejj de high-tech vagy bébi" - hallhatjuk a Blikk tudósítóját Tokióból. 
Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat. Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera.

Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy felejtsük el…

Obon お盆 és a japán túlvilági képzetek

Július végétől kezdve kezdődik Japánban az Obon (お盆) ünneplése, mely a voltaképpeni japán halottak napja, pontosabban ünnepségsorozata, mely során a az emberek meglátogatják s rendbe rakják elhunyt családtagjaik sirját (ohakamairi, 御墓参り) avagy tiszteletüket róják le eltávozott hozzátartozóiknak. Itt Tōkyōban az ünnepléssorozat főként Augusztus hónapjára esik. Ezzel egyidejűleg az obon ideje egy félhivatalos nyáriszünet is, a legtöbb japán cégnél ilyenkor szabadságra mennek, sokan használják fel ezt az időt arra, hogy hazalátogassanak.


Az obon hagyományának története igencsak hosszú és szerteágazó gyökerekre vezethető vissza. A korabeli Edo-korban használatos holdnaptár eredetileg júlis 15-re tette az ünnep napját  (kinai példa nyomán, amiről a kinai szellemünnep és túlvilági képzetek bejegyzésben irtunk már korábban) a modern naptár pedig augusztus 15-re updatelte. (Egyébiránt ugyanerre a napra esik Hirohito császár beszéde is, melyben bejelentette Japán fegyverletételét a második vi…