Ugrás a fő tartalomra

精选博文

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 9 - San'ya népszállói

Luoyang 3. nap - 少林寺,嵩山

Luoyang harmadik napjának reggelén a gongfu híres-neves, túlmisztifikált és leginkább túlárazott szülőhelyére, a Shaolin kolostorba tettünk egy kitérőt. Először is érdemes a luoyangi távolsági buszpályaudvarra menni, majd onnan számos busszal egyaránt megközelíthetjük a Song-hegyet (嵩山), s annak látványosságait. 

Maga a Shaolin kolostor igazából saját sikerének áldozata, mi több háborúk kedvelt célpontja volt a történelem során - ahogy látni fogjuk - valahogy mindig sikerült lerombolódnia, legutóbb a kulturális forradalom alatt szenvedett el szakszerű kínzásokat, a megmaradt s renovált templomrészeket pedig a felspanolt turisták légiói ostromolják tovább szüntelen.

A Shaolin kolostor igazság szerint főképp a világ nyugati féltekének hypejában fetreng, mint a legismertebb mahájana kolostor egyike (na nem mintha Kínában, vagy máshol nem ismernék), 2010-ben az UNESCO is felfirkantotta abba a bizonyos világörökségi listájába. 

Az elnevezés Shaolin - 少林 - összetételből a shao 少 voltaképpen a Shaoshi-hegyre (少室山) utal, mely egyike a Song-hegylánc hét hegyének. A lin 林 pedig erdőt jelent. A nagy taiji mester, Zhang Zuoyao (張祖堯) fordította tévesen "kis erdőnek/fiatal erdőnek", és ez is csontosodott meg a későbbiekben. Egyéb kínai elnevezésben Shengrensi-nek (僧人寺), "buddhista szentek templomának" is ismert. Egyébiránt Sui Wendi (隋文帝) császár nevezte át első éveiben az akkoriban még Zhihu-ként (陟岵寺) ismert templomot Shaolin templommá. 

A legendák szerint a Shaolin templomot az i.sz. V. században alapították a 465-ben Kínába érkezett indiai szerzetes, Batuo (跋陀), Buddhabhadra dhyna mester tiszteletére Északi Wei Xiawei császárának (魏孝文帝) jóvoltából. Néhány évszázaddal később egy másik indiai szerzetes, Bodhidharma járt pont erre, de pont nem engedték be a templomba, ezért egy közelben lévő barlangba húzta meg magát, s kilenc éven keresztül meditált a barlang fala felé fordulva - hol a templom  legendái szerint megmaradt az árnyéka távozása után is. Ez az "árnyékkő" a későbbiekben a templomba került. Bodhidharmának kisvártatva követői is lettek, akik a hosszú meditációk közötti szünetekben mintegy felüdülésül a madarak és állatok természetes mozgásait kezdték imitálni, melyből az elkövetkezőkben egy lelki és fizikai harcművészetben, a shaolin ökölben (少林拳) tökéletesedett. Mellesleg Bodhidharma (Damo, 達摩) közvetítette Kínába a chan buddhizmust (禅, Japánba jóllehet csak a XIII. századba került át, zen-ként talán mégis jobban ismert), melyet a szanszkrit dhyāna ध्यान szóból származtatnak, mi utóbbi meditációt jelent. A templom a Tang-, és a Song-dinasztiák közötti korszakban volt a legmenőbb, több mint kétezer szerzetessel.  A Yuan-korban még nem voltak nagy bajok, sőt, újjáépítették, mi több bővítették is a kolostort. 

A Shaolin kolostor bejárata
Mindazonáltal Shaolin szerzetesei feltételezhetően részt vettek a kínai történelem számos háborújában és felkelésében (persze mindig a jók oldalán, még a japán kalózokat [wokou 倭寇] is shaolin szerzetesek püfölték) talán ennek is eredménye, hogy a kolostort állandóan leamortizálták (elsőként már 574-ben!). Ezt követően, pusztán csak a híresebb pusztítások közül mazsolázva: a XIV. században a vörös turbánosok felkelésekor (紅巾起義) banditák rohanták meg zsákmány reményében, majd pusztán kedvtelésből pusztították el a templom nagy részét, 1351 és 1356 között a templom szerzetesei kényszerszabadságot vettek ki. Később, a XVI. században ez a sztori némileg megszépült a templom védőszentjének, Vajrapāṇinak legendája kapcsán, és inkább a szerzetesek győzelmével egyengették tovább a kollektív emlékezetet. 1641-ben a lázadó Li Zecheng (李自成) kopogtatott hadaival a Shaolin templom kapuján, és interjúvolta meg a szerzeteseket, hogy komolyan gondolták-e a Ming-dinasztia támogatását. Igenlő válasz, sok vér, s a templom harcképes szerzeteseinek eleste lett mindennek vége. A kolostort pedig újfent lezúzták. A XVIII. századig alig pár szerzetes lakta a romokat, a Qing-dinasztia végül pártfogásába vette, és renoválta a kolostort. Pedig korábban a szerzetesek feltételezett Qing-ellenes aknamunkája miatt maga a Qing-kormányzat is többször szétrombolta (Sunzhi 1647-ben, 1674-ben Kangxi, 1732-ben pedig Yonghe határozta el, hogy nem szégyenkedik tovább a "még nem romboltam le Shaolint" titulussal) a jobb sorsa érdemes Shaolin templomot. Mivelhogy hogy ennyiszer elpusztult a templom, majd ismételten képes volt újjáépülni, egyes nézetek, vagy inkább hiedelmek szerint nem is egy, hanem öt Shaolin kolostor létezett szerte Kínában, noha nem egy időben voltak aktívak. Ezek közül az egyik ismertebbet, a déli Shaolin kolostort Fujian tartományban tudták, bár léte nem bizonyított. Amennyiben ez valós lenne, parodox módon a Qing-kori pusztítások segíthették a harcművészetek elterjedését Kínában, az öt shaolini ős (少林五祖) elsősorban dél-kínai folklórban megőrződött alakján keresztül, kiket a Shaolin templom Qing-korban történt támadásainak utolsó túlélőinek tart a hagyomány. Mellesleg az öt személyben a dél-kínai harcművészetek öt ágának ősét tartják számon. 

Az újkori kolostor-bontó brigád prominens képviselőihez közé tartozik Shi Yousan (石友三), egy helyi hadúr 1928-ból, az 1970-es években pedig a Vörös Őrségnek jutott eszébe, hogy ők még nem pusztították szét Shaolint. A kulturális forradalmat követő években még egyszer újjászületett, s azóta folyamatos fejlődésen megy keresztül. Már amennyiben ez fejlődés. 

A kolostort Anastasya nagyon élvezte, Katjával meg már láttunk ilyesmit párszor, iszonyatosan a turizmusra van kiépítve, különböző méregdrága, képzelt spirituális nagysággal felruházott gongfu-csecsebecséket újíthatunk méregdrága árakon, a szerzetesnövendékek ráadásul nem hajlandóak alkudni. (Ezért mondjuk nem akartam harcba bocsátkozni velük...) 

A kolostor után megtekintettük még az annak szomszédságában lokalizálódó pagoda erdőt (少林塔林), melynek 246 kis téglapagodája nagyon érdekes látvány. Ezt követően véletlenül megmásztuk a Song-hegyet, pontosabban magát a Shaoshi-hegyet, aminek csúcsa 1512 méterrel emelkedik a tengerszint felé, csak akkor ezt még nem tudtuk

Az egész azzal kezdődött, hogy láttunk egy szép képet egy függőhídról a hegyek között, meg egy nyilat. útmutatásul. Katjának és nekem ennyi általában elég, így a megadott irány felé vettük léptünk, Anastasya meg csak némán tűrve jött utánunk. Először is egy háromkerékmeghajtású gongfu-trike-taxira pattanva   mit sem sejtve, tökéletes tudatlanságunkban felvitettük magunkat a már kéjelegve vonagló lépcsőpokol legelsői fokaihoz, ergo a Shaoshi-hegy lábához. 

Elkezdtünk lépcsőzni. 

Az első csitrillió lépcsőfok után kezdtünk el gyanakodni, hogy magasabban van ez a függőhíd, mint ahogy azt naivan elképzeltük. 

Lépcsők = tortúra = Huangshananimus meminisse horret

Lidércesen kacagó, sőt hahotázó, véget nem érő, szűnni nem akaró, kíméletlen lépcsőfergeteg lesz sorsa azon flótásoknak, kik egy festői képecskén elcsábulva, balgán a hegy megmászására kötelezik el magukat. Még mindig elszédülök, ha belegondolok, mennyi lépcsőt másztunk meg. Sőt, tegnap álmomban lépcsők jöttek értem, hogy másszam meg őket. Kuncogtak, mint a hiénák.  

copyrights by Katja
Igaz, ami igaz, van felvonó is, de természetesen az csak a gyengék és elesettek segítő jobbjául szolgálhat. Ellenben mi kurva kemények voltunk, és az utolsó fokokon úgy kúsztunk előre egy kézzel, mint a szarrá lőtt Bruce Willis a Die Hard 8-ban, ámbár 3-3,5 óra mászás után végre láttuk a kínpanoráma fölé kerekedő megváltó fényt, legalábbis azt hallucináltuk. Felérve, az alattunk tátongó mélységre vetve pillantásunk eszméltünk csak rá, voltaképpen mekkora királyok is vagyunk, én már ki akartam tűzni a magyar zászlót, és élő adásba kapcsolni magam az otthoni híradóba, hogy megmásztam a Shaoshi-hegyet és ezáltal magamba szippantottam gongfu kvintesszenciáját, de a függőhíd maga még igencsak messze volt, így inkább folytattuk tovább utunk. 

A függőhidat mintegy egy óra után el is értük, a táj döbbenetes volt a szar idő ellenére is, sőt még a tériszonyom ellenére is. Ekkor történt az, hogy a távolban, a hegyek ormán egy újabb kolostort pillantottunk meg. Katjával összenéztünk, aztán pedig az óránkra. Már délután 4-óra volt, lassan kezdett sötétedni. Anastasya okos lány, így önként felajánlotta, hogy meg se próbálkozik vele, inkább itt helyben megvár minket, magunknak pedig adtunk egy órát, ha addig nem érjük el, visszafordulunk, máskülönben nem érünk le sötétedésig, a tömegközlekedésről meg, ami majd esetlegesen visszaszolgáltat minket Luoyangnak már rég lemondtunk. Felváltottunk turbó fokozatba, majd wubuquan-ben likvidáltuk az előttünk lassan araszolókat, egy óra erőltetett menet után is csak a kolostor közelébe értünk, a kínaiak elmondása szerint még háromnegyed óra kellett volna az eléréséhez, arra pedig nem vállalkozhattunk. Megelégedtünk az alábbi látvánnyal:

pedig már nem volt túl messze...

Háttal oldalaztam végig, mintha ablakpárkányon másztam volna, bár elég széles volt az  út

Végül kénytelenek voltunk visszafordulni, és lefelé venni az irányt. Olyan 7 fele le is értünk, meglehetősen kimerülten, onnan még visszafuvaroztattuk magunkat a Shaolin kolostorhoz, onnan buszra pattanva vissza a főbejárathoz. Persze, hogy nincs már busz vissza Luoyangba, egyedüli megoldás Dengfeng maradt, így busszal előbb odaérkeztünk, majd kiválasztottunk egy szimpatikusabb hiénataxist, harci meditációs-alkudozási technikával rákényszerítettük, hogy csak félig húzzon le minket, de legalább vigyen vissza Luoyangba. Csodálatos egy órát töltöttünk el a taxiban, ahogy a taxis artikulátlanul ordibálva a zhongyuanhua (中原话) mintegy 20 szubdialektusának valamelyikében tartott szimpóziumot a vonal másik felén tartózkodó felebarátjának, de csak visszaértünk. A hostelban bekkeltük ki éjjel kettőig, majd kimentünk az állomásra, háromkor érkezett meg komótosan a vonatnak látszó tárgy, mindeközben az állomáson várakozók egyetlen óriási szempárrá kerekedett értetlen, tompa csodálkozásában láthattuk vissza önmagunkat, hogy mégis miféle különös teremtmények furakodtak be a luoyangi pályaudvarra, így nem volt más választásunk felfedni valódi kilétünket, minthogy idegen planéták képviselői vagyunk (外星人). 

Az a vonat, te jó ég! Egy vágóhídra marhákat szállító szerelvényben több szabadság van, mint október első hetében a kínai vonatokban. Ráadásul, szuper-exkluzív állójegyünk birtokában az előbbiekben emlegetett kínai alvilág tizennyolcadik szintjéről kezdtük 1122 kilométeres visszafele tartó pályafutásunkat. Miután végül  a lelkiismeretünkben megszólaló Lei Feng útmutatására meghosszabbítottuk állójegyünket Zhengzhouból (1000 km bliccelve kicsit sok lett volna) Nanjingig, illetve nekem Shanghai-ig - nem minden nehézségek nélkül -  az étkező kocsiba vettük az irányt eltökélt szándékkal, hogy majd ott szerzünk ülőhelyet, csak éppenséggel kb. háromszáz, fejében hasonló tervet fontolgató elvtársunk már megelőzött minket, és kábultan aludta Csipkerózsika álmát. 

Hajnali fél négykor azért bejelentkeztünk, hogy reggelizni szeretnénk (ergo tessenek kiküldeni pár mélyálomban szunnyadó egyedet).  Ez legalább annyira nevetségesen hangzott, mint a pincér válasza: nem lehet, mert most teáznak

Ja, teáznak. Egyik a másik hátán, más az asztal alatt (!), újabb a hátán fekve kidőlve horkolva. De teáznak

Hát baszod, mi meg reggelizni szeretnénk! 

Nem, akkor sem lehet, majd csak hat órakor. Így másfél órát osztoztunk a legszerencsétlenebbek sorsában, majd beültünk reggelizni, délután 4-ig, noha minden második órában venni kellett valamit, hogy ne tessékeljenek ki bennünket, de legalább ültünk. Yingzuo (硬座) hosszútávra még egyszer valaha: erősen kizárt. 

Délután egy fele elértük Nanjingot, búcsút vettem Katjáéktól, még repetáztam egy három órát, mire elértük Shanghait, Subway, City Shop, Sukiya, úristen de jó volt visszajönni... 

Összességében egész jó kis trip volt, érdemes tenni egy kitérőt Henanba, ha Kínában járunk, de semmiképp sem az októberi nemzeti ünnep (国庆节) idején

Megjegyzések

  1. Nagyon szép hely, de úgy néz ki, hatalmas tömeg van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen sajnos, valóban rengetegen voltak. Ráadásul kínai viszonylatban is RENGETEGEN. Ezért nem is érdemes október elején arra ténykedni! :)

      Törlés
  2. Kemény lehetett az a lépcsősor :)))) Meg persze a többórás vonatút is :)

    A 達摩-t Kínában használják / használták más jelentésben is? A 日国 szerint Japánban rengeteg dolgot jelent(ett), a kurvától kezdve a sáskáig :) És még a hóembert is 雪達磨(ゆきだるま)-nak mondják :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, ez érdekes! Kínaiban ahogy nézem a dharmán kívül az utóbbiakban csak az internetes nyelvhasználatban kapott plusz jelentést, mint kitörő erőben lévő, nagy, vad, heves személy leírására használva.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

Edo-kori fingbakok

Az Edo-kori (1603-1868) Japánnal kapcsolatos bejegyzéseimmel kapcsolatosan az olvasó már bizonyára jó előre felhúzott szemöldökkel veselkedik neki, miszerint már megint miféle aberrált téma kerül terítékre...Ezúttal sem lesz másképp persze: a kortárs japán arisztokrácia egyik sajátos munkakört betöltő alkalmazottjáról, a bűnbakról, avagy ez esetben nevezzünk fingbaknak, ergo a fingbakról lesz szó.  Mármost az Edo-korról érdemes tudni, hogy valódi fordulópont volt a Japán történelemben: a több száz évszázados káosz és véres polgárháborúkat követően végre egy erős központi kormány irányítása alá került az ország. Már nem kellett a környező hegyekből lezúduló szomszédos szamuráj-klánok portyáitól tartani, megszűnt az örökös harcok miatti készültség és félelem, s az ezzel felszabaduló energiát a japánok sokkal szofisztikáltabb tevékenységekbe, mintegy kultúrafejlesztésbe invesztálhatták - avantgárd divat, új képzőművészeti irányzatok megteremtése, vagy éppen annak a látszatnak fenntartás…

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A japán kocsmológia áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt, amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból, és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban.  1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba. Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást. És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl nagy kiterjedésű maga a cimben szereplő yokochō, mindössze pár szűk utcác…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara vesztőhelye

Minami senju (南千住) számos jelentős történelmi esemény emlékét őrzi, talán több olyat is, amire nem szívesen szoktak volt visszaemlékezni. Ilyen példának okáért a Kozukappara vesztőhelye (小塚原刑場), mely egyike volt az Edo-kori Tōkyō három nagy kivégzőhelyének - Nishikigamori - a mai Shinagawa közelében, valamint Odawa mellett - utóbbi Hachioji külvárosában. A vesztőhelyre a Edo-korszak legsúlyosabb halálnemeinek elszenvedői - fővesztés (斬首刑), keresztre feszítés (磔), máglyán elégetés (火罪) nyertek belépőt, de itt voltak közszemlére téve a gokumon 獄門 - 'börtönkapu' a testtől megválasztott koponyák (mint Masakado fejének esete) is. A hagyományos geomanciai képzetek alapján a rontás/negatív energiák a város északkeleti sarkából érkeztek, s mivel a város ezen kerülte Edo várától (江戸城) pontosan északkeleti irányban helyezkedett el, valamennyi kelletlen de szükséges intézmény - mint a kivégzőhely, vágóhidak, vagy éppen Yoshiwara vöröslámpás negyede is ezen a területen kapott helyet. Ara…

A japán vonatokról

"Japánban a vonatok olyan elbaszottul fejlettek, hogy hangsebességgel közlekednek és androidok irányítják őket, soha a büdös életbe nem késnek. Optimusz fővezérben tótágast áll a genitális szerelem a japán csodát szemlélve: hejj de high-tech vagy bébi" - hallhatjuk a Blikk tudósítóját Tokióból. 
Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat. Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera.

Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy felejtsük el…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 8 - A 731-es alakulat nyomában

A Tōkyō sötét múltja sorozatban esett már szó különböző Edo-korividámságokról, évszázadokkal ezelőtti borzalmakkal azonban vélhetően nehezebb együttérezni, mint a közelmúlt kegyetlenségeivel. A sorozat ezen következő epizódjában a XX. századba tekintünk vissza, azon belül is a 731-es alakulat (731 部隊), illetve az azokhoz köthető emlékekhez. Mindenekelőtt ildomos belőlni a kontextust: második világháború, azon belül is második sino-japán háborúban (1937–1945) járunk. Kina észak-keleti területei - nevezetesen Mandzsúria - japán fennhatóság alatt. A tartomány fővárosa, Harbin (哈尔滨), s annak Pinfang kerülete (平房区) adott helyet a 731-es alakulat működésének, melyen keresztül a japán háborús bűnök legsötétebb bugyraiba nyerhetünk némi betekintést. A Japán birodalmi hadsereg hivatalosan Járványmegelőzési és Víztisztító Osztályának (関東軍防疫給水部本部) nevezett alakulatát a Kenpentai (憲兵隊), a voltaképpeni titkosrendőrség irányitása alatt hozták létre, ám az hamarosan az Északkelet-Kinában és Oroszor…