Doufukuai

Luoyang harmadik napjának reggelén a gongfu híres-neves, túlmisztifikált és leginkább túlárazott szülőhelyére, a Shaolin kolostorba tettünk egy kitérőt. Először is érdemes a luoyangi távolsági buszpályaudvarra menni, majd onnan számos busszal egyaránt megközelíthetjük a Song-hegyet (嵩山), s annak látványosságait.  Maga a Shaolin kolostor igazából saját sikerének áldozata, mi több háborúk kedvelt célpontja volt a történelem során - ahogy látni fogjuk - valahogy mindig sikerült lerombolódnia, legutóbb a kulturális forradalom alatt szenvedett el szakszerű kínzásokat, a megmaradt s renovált templomrészeket pedig a felspanolt turisták légiói ostromolják tovább szüntelen. A Shaolin kolostor igazság szerint főképp a világ nyugati féltekének hypejában fetreng, mint a legismertebb mahájana kolostor egyike (na nem mintha Kínában, vagy máshol nem ismernék), 2010-ben az UNESCO is felfirkantotta abba a bizonyos világörökségi listájába.  Az elnevezés Shaolin - 少林 - összetételből a shao 少

Nézd már, halandók, hihi!  Első városnézéses napom után késő estig vártam barátaimra, akik szintén hozzám hasonló körülmények között futottak be, addig is a hostel utazóival eszme-cseréltem, megtudakoltam mivel, merre, hogy érdemes másnap menni a Sárkánykapu barlangszobrászatának levadászásához. Első hallásra talán nem hangzik túl izgalmasnak, barlangszobrászat ?! De elöljáróban annyit elmondhatok, hogy nem véletlenül szerepel a placc az Unesco világörökségi listáján.  Tang-kori kő-catwalk Másnap reggel Katjáéknak is szereztünk az enyémhez hasonló vip vonatjegyeket, aztán felszálltunk a 81-es buszra (de az 53-asra is lehet), melynek a végállomása Longmen. Az embertömeg csak úgy tódult, hömpölygött előre, egészen a jegyirodáig, az egész világon nem vártak annyian az iphone 5-re, mint a longmeni jegypénztárnál belépőre. (Főleg, hogy az előbbi Kínában már rég megjelent 笑.) A legrövidebb sor a rokkantak és idősek kedvezményes pénztárához vezetett, így oda soroztunk be mi is, am

Október 1-jén a kínai nemzeti ünnep (国庆节) szünetében, némileg kurvára meggondolatlanul úgy döntöttem fejest ugrok az azzal járó migrációs hullámba, és a szárazföld belseje felé, egészen pontosan Luoyangba (洛阳) népvándorlok, mivel Beijing , Nanjing , és Xi'an után már csak ez a város hivatott kipipáltatni magát a Kína négy nagy ősi fővárosa (中国四大古都) lajstromomból, meg egyébiránt is izgalmas desztinációnak tűnt.  Az októberi szünetben Kínában hosszabb távra útra kelni ugyanakkor megfontolandó dolog: a jegyirodákban már szeptember 18-án nem kaptam vonatjegyet október 1-re, végül az országos vasútvonali hálózatnál (全国铁路统一电话订票, tel.: 12306) tudtam rendelni egy Shanghai-Luoyang jegyet, a vissza utat viszont nem lehetett megvenni, mivelhogy nem volt. Így visszaérkezésem némi izgalmat rejtett magában, de előbb az odajutás volt a cél. (A legegyszerűbb persze neten rendelni, mondjuk a tieyou -n, csak ott már mindent lefoglaltak.) Végül mégiscsak felpattantam a vonatnak titulált kí