Bejegyzések

Japán folklór vol. 10 - Amabie

Kép
A japán folklór sorozat jelen epizódjában egy újabb mitológia entitással fogunk megismerkedni, ami nem más mint az amabie (アマビエ). A korábbi bejegyzésekből tudhatjuk, hogy a japán hegyek , folyók , tengerek hemzsegtek a legkülönbözőbb regionális yōkaiokban (妖怪), a tengerpartok kapcsán korábban már volt szó például a szerte Japánban "megfigyelt" félelmetes  umibōzuról , az amabie alakja viszont mindekelőtt az 1800-as évek Higo tartományához (肥後国), vagyis a mai Kumamotóhoz kapcsolódik.  Egyesek úgy tartják hogy az amabie az tulajdonképpen azon a más említésekben amabikóként (アマビコ, 海彦, 尼彦, 天日子, 天彦, あま彦) (amahiko), amahiko-nyūdóként (尼彦入道), vagy éppen arieként (アリエ) szereplő lényekkel, ezekről úgy általánosságban azt kell tudni, hogy nem az Ariel-fajta kis hableány féle, félig ember-félig hal képében, ellenben különböző leírásokban egy háromlábú, hosszú hajú, hol majom, hol madárszerű , törzs nélküli lábasfejű formájában öltöttek testet. Ami talán érdekesebb viszont, hogy ...

Hinamatsuri 雛祭り

Kép
A Hinamatsuri (雛祭り) baba enumeráció - a babák, vagy lányok napját Heian-kori rucikban feszitő barbikkal ünneplik, melyet február végén előhalásznak a sufniból és közszemlére tesznek lányos családoknál március elejéig. A babák a császárt, császárnét illetve kísérőiket szimbolizálják, zenészekkel, hivatalnokokkal, harcosokkal, mindezt a lánygyermekek egészségéért illetve boldogságáért szokás celebrálni, korabeli hiedelmek szerint ugyanis a babák megóvták a gyereket a balesetektől illetve betegségektől másegyéb nyavalyáktól. Gyönyörűen kidolgozott figurák, azt meg kell hagyni, például a császár napernyőjének hordozójának az arcának többi babához képest pirosabb árnyalatú a színezése, hiszen ő leég a nap alatt... De a többi figura is hasonlóan míves, saját személyiségének megfelelő ábrázolással, egytől-egyig meghatározott sorrendben áll a lépcsőzetes állványon. Március 3-a után mennek vissza a babák a sufniba, hiszen a hagyomány szerint ha nem így tesznek, akkor...

Makaót kilóra? Japán kísérlete Makaó megvásárlására 1935-ben

Kép
Az 1930-as évek nyugati sajtójában előszeretettel ábrázolták Makaót, mint bűnözők, csalók , zsiványok tanyáját, hol lutrival verték el a napot, s ópiumot fülstöltek az éj folyamán. A két háború közötti években nagy népszerűségre szert tett francia író, Maurice Dekobra 1938-as, Macao, enfer du jeu (Makaó, a szerencsejátékok rejtett oldala, az USÁban mint Maco, Gambling Hell-ként jelent meg) című novellája bombasiker lett, amit egyébiránt filmre is vittek a kor nagy sztárjaival: Erich von Stroheim, Mireille Balin , valamint az első japán színésszel, aki mind Hollywoodot és mind az európai mozit is meghódította: Sessue Hayakawa (早川 雪洲 a színészvilágban ismert nevén, valójában Kintaro Hayakawa, 早川 金太郎).  A korabeli Beijing lazaságát , Shanghai modernitását vagy éppen Hong Kong dinamikáját nélkülözve Makaó szigete a Dél-Kínai tengeren a letűnő portugál gyarmatbirodalom egyik utolsó ékköve volt. Nyögvenyelősen muzsikált a makaói gazdaság, aminek a Brit Királyi Haditengerészet vo...

Te patkányszemű! - patkányos mondások a kínai nyelvben

Kép
Az, hogy Miki Egér vagy hogy Miki Patkány, egy kínai számára teljesen lényegtelen. Miki a kínaiak szemében egy gerinces, négylábú, elevenszülő méhlepényes rágcsáló , ahogy arról a kecskebirka ominózus esete kapcsán már volt szó . Akárhogy is, a 鼠 shǔ patkány / egér képzete, mint számos egyéb nyelvben, a kínaiban is többnyire derogáló kifejezésekhez kapcsolódik. A patkány évébe lépvén vizsgáljunk meg pár ehhez kapcsolódó chéngyǔ (成语)-t: 贼眉鼠眼 (zéiméi, shǔyǎn): " tolvaj szemöldöke, patkány szeme": magyarul talán a "szeme se áll jól" mondással párosíthatjuk, avagy a tolvajképű kifejezéssel, kétes kinézetű alak, rossz benyomást keltő ember leírása használt mondás.  这个人贼眉鼠眼的,恐怕不是好人。 Attól tartok, hogy nem túl megbízható pasas.  鼠目寸光 (shǔmù cùnguāng): "egy cùn-ig lát csak a patkány szeme", ergo vak egér / patkány. Ősi kínai képzetek szerint a patkány nem látott tovább, mint egy cùn. A 寸 (cùn) kínai hosszmérték, hüvelyk, a láb (尺 chi) tizedrés...

Kis koreai kaja-történet vol. 2 - Lakomák a Remetekirályságban

Kép
1592-ben Toyotomi Hideyoshi, a legtökösebb daimyō in da house , miután rendet tett Japánban, masszív inváziót indított Korea ellen . Hogy felmérjék az offenzíva, illetve a támadó had ellátottságát, a Koreában regnáló Cheoson (magyarosan Csoszon)-dinasztia kémeket küldött a japán hadseregbe, hogy megtudják mennyi rizst hoztak a japánok magukkal . A koreai kémek megnyugató jelentéssel jöttek vissza: aggodalomra semmi ok, Toyotomi seregeinek mindössze egy hónapra elegendő rizs-ellátmányuk van. Ergo egy hónapnyi hadjárattal számolva, a koreaiak úgy döntöttek, hogy szimplán kivárják az ostrom elapadását. Mindazonáltal egy hónap múlva is, a japán haderő változatlan intenzitással folytatta a harcokat. A koreaiak aztán ellentámadásba lendültek, többek között a félelmetes teknőchajóikkal , majd végül hathatós kínai támogattással (Ming-dinasztia) visszaverték a japánokat. A japán sereg maradványai között kutakodó koreai katonák meghökkenve szemlélték, hogy a japánok milyen kis mére...

2019 - Top15

Kép
Év végi, hagyományosnak mondható fotó-összegző poszt következik, melyben az idei legjobb 15 fotómat próbálom meg összeválogatni. Az idén elégedettebb vagyok, mint tavaly , bár lehet hogy pusztán azért, mert sokkal több fotót készítettem. Igazából bele se merek gondolni, mennyit, de hát ennek főleg az új váz, a D500 az oka, ami tényleg sokat segített elsősorban a madárfotózás szempontjából. De haladjunk csak kronológiailag, s kezdjük valahol a zimankós Chichibuban, Misotsuchi jégcsapjaival: Kellemes túra volt, a tököm is lefagyott mire végeztem a fotókkal, még szerencse hogy találtam némi tüzet, és Ichiro's Maltot . Viszont megérte! Misotsuchi jégfala valóban nem mindennapi látvány, remélem e fotó is valamennyire képes visszaadni.  Az ugró majom. Február havában Nagano hófödte hegyeibe mentünk, hogy vértelenül vadásszuk le a hírös makákókat. A Pokolvölgye-majmai azonban nem voltak túl kooperatívak, és nem túl sok csita-jakuzzis fotóm lett, mindenestre legalább ezt a pill...