Bejegyzések

Takino-temető

Kép
A magányos Buddha szobor a Sapporo közelében található Makamonai Takino temető (真駒内滝野霊園) legfőbb szimbóluma. Az ún. Atama Daibutsu (頭大仏殿) köré felhúzott dóm pediglen Tadao Andō (安藤 忠雄) ismert épitész nevéhez köthető. Sapporói utam során a hotel szobájában böngésztem a #sapporo cimkével ellátott képeket az Instán, és egyszer csak megakadt a szemem jelen bejegyzés tárgyán - gondoltam itt csinálhatok majd pár érdekes képet -  úgyhogy az egyik reggel fogtam magam, és elzarándokoltam a várostól jó messzire található temetőbe.  Azt kapásból konstatálhattam, hogy bizarrnál bizarabb dolgok fognak itt várni, ahogy leszálltam a buszról, valami kisállatot széttéppő nagyállat szobra fogadott, yokoso , na de hát mégiscsak temetőbe sempedig vidámparkba jöttem, szóval mentem tovább. Hozzá kell tennem, hogy végig szakadt az eső aznap, ergo elhatároztam, hogy ennek adekvát komor, bús fekete-fehér képeket gyártok majd. Szerencsémre rajtam kivül senki nem volt az egész komplexumban, ezá...

Túrák Tōkyō körül vol. 6 - 弘法山

Kép
Tōkyō környéki túrák sorozat soron következő túráját inkább csak idézőjellel lehetne "túrának" nevezni, állapodjunk meg a sétafika jelzőnél a Kōbō-yama (弘法山) esetében, amit még Mátra is foggal herél lévén 235 méternél nem terpeszkedik feljebb a tengerszint fölé.  Amennyiben a Takaó-kakaó hegyre , mint bébihegymászásként szoktuk volt aposztrofálni, a Kōbō-yamára kvázi gördeszkázva is feltolhatjuk a babakocsit, de hát ez a túra korántsem nehézségéről hires, és hát nem is feltétlenül kell minden hétvégén meghóditanunk a K2-t. A Kōbō-yamára az ún. shinrin-yoku (森林浴), " erdőfürdőzés " kapcsán jövünk, japán tudosók szerint ugyanis nem a forró vizben , hanem az erdők az emberi szervezetre való jótékony hatásában hisznek.  Erre pedig tökéletes: néha ki kell szabadulni a városból, szerincsére a természet pedig viszonylag könnyen elérhető  Tōkyō körül, az  Ōyama  hegylábától délre található Kōbō-yama sem kivétel ez alól: a Hadano állomástól (秦...

Sir Edmund Backhouse

Kép
Sir Edmund Trelawny Backhouse (1873 - 1944) brit orientalista, nyelvész, sinológus egy személyben, kinek művei nagy hatást gyakoroltak a nyugati közvélemény késő Qing-kori (1644 - 1912) Kinát illető nézeteire. Túlzásokban igen gazdag emlékiratai szerint ágyba vitte Oscar Wild-tól kezdve a mandzsu Anyacsászárnőt, Cixi-t is. Halála után azonban az a vélekedés terjedt el, hogy egyik leghiresebb munkája a China Under the Empress Dowager saját maga által irt konfabuláción, koholmányon alapult, mely alááasta hirnevét hosszú évtizedekre. Halálos ágyán lejegyzett emlékiratainak egyes részletei beillenének valami hardcore melegpornó forgatókönyvébe is,  s igy homoszexualitását illető megvetés miatt sem lett azok publikálva egészen 2011-ig. Az ehhez kapcsolódó újabb kutatások mindazonáltal arra engednek következtetni, hogy a számos túlzó, pontatlan részlet avagy kitaláció ellenére is,  ha nem is állitásának megfelelő mértékben, de valóban külföldi kortársai között szorosabb viszony...

土用の丑の日

Kép
Július 20-ra esett a nyárközépi ökör napja ( 土用の丑の日 ) a kínai tradícionális holdnaptár szerint, 18 nappal az ősz kezdete előtt (mely a ugyanezen kínai képzetek szerint Augusztus 7 körül kezdődik). Ez az ún. doyou no ushi -nap van tavasszal, ősszel és télen is, de általánosságban ha az ushi no hi-ről beszélnek az emberek, akkor a mostanit, azaz a nyárközépi ökör napját értik alatta. Ilyenkor Japánban unagit, azaz angolnát esznek hagyományosan, azt mondják hogy már az Edo-kor óta. A legismertebb sztori szerint, egy korabeli angolna-árus tanácsot kért egy híres gondolkodótól, hogy mégis hogyan adhatna el több angolnát e forró nyári napok közepette, amikor az eladás a béka segge alatt volt, mivelhogy az nem számított éppen szezonális ételnek.  A tudós gondolkodónak eszébe jutott egy régi japán népi hiedelem, miszerint azon ételek, melyek elnevezésében szerepel az “u” fonéma (udon tészta, umeboshi befőtt szilva, uri tök, etc) azok jó hatással vannak az egészségre, mi több...

Kirifuri-felföld

Kép
Őrült dilemma súlyos malomkövei őrölték, s szilánkokra forgácsolták lelkem végig a múlt hét során. A dilemma tárgya pediglen, hogy mit vigyek magammal a hétvégi kirándulásra Nikkō ba.  Ugyanis nemrégiben szereztem egy Osmo Mobile 2 -t, amit mindenképpen szerettem volna tüzetesebben kipróbálni, csakhogy tudniillik a tasak, amivel jön, némileg drabális a szerkezet egyébiránt nem túl nagy voltához képest. Na mármost drónt biztosan vinni akartam a felföldre, és azon a kalkuláción kaptam magam, hogy a drón, az Osmo, és a D610 már objektív nélkül sem fér be a Lowepro 400 AW-be. A kisördög, azaz a józanész pedig azt súgta, hogy a Nikont otthon kell hagyni.  Soha nem utaztam még Nikon nélkül . Polgárpukkasztó volt maga a gondolat is otthon hagyni, de hát a tököm vigyen annyi cuccot, főleg hogy már tudtuk pár nappal az út előtt hogy újfent esni fog - talán egyáltalán nem sikerül majd fotózni, ez is benne volt a pakliban. Mindenesetre, amikor pakoltam be a táskába, a polcon pih...