Doufukuai

Yamanashi a hegyvidékek ölelésében, a hideg hőmérséklet és talajban bőségesen megtalálható vulkanikus törmelék miatt arról is hires, hogy nemigen lehet itt rizst termeszteni, illetőleg csak nagyon viszontagságos körülmények között.  A helyiek ezáltal a rizs helyett a liszt, azaz búza-termelésre feküdtek rá, aminek következtében a térség meghatározó étele is a tészta lett a rizzsel szemben. A búzatermesztés elterjedését követően a hōtō (ほうとう) nem csak a Fuji és az Öt tó (富士五湖) vidékének egyik kedvelt ételkölteménye lett, de a környező tartományokban - Nagano, Shizuoka, Gunma vagy éppen Saitamában is elterjedt.  A hōtō alapvetően vastag udon-tészta és zöldségek miso-levesben való összefőzése útján készül. Jóllehet a tészta maga az udonhoz hasonló, a helyiek nem szeretik annak nevezni, mert az udonhoz képest eltérő módon készitik. A hōtō tésztájának készitésekor ugyanis nem használnak sót, ezáltal pedig a konzisztencia puhább lesz, és nem olyan kemény és rágós, mint az ...

三十而立 - kicsit megelőlegezve, de gyárlátogatást kaptam ajándékba - vesémbe lát a babám, hiszen hajókázással egybekötött túra ez, hogy megcsodálhassuk a Keihin-kanális (京浜運河鉄道) éj leptében is irizáló, indusztriális komplexumait.  Innen az Akarenga előtt indult a hajó a Negishi-öbölből (根岸湾), ahova már késő délután megérkeztünk, s a közeli gourmet-fesztiválon felvértezük magunkat némi hamikával. Egyébiránt a várakozásommal ellentétben alig volt, aki komolyabb cuccal jött volna, a résztvevők többnyire mobillal kattintgattak, s inkább csak egy ital mellett élvezték a látnivalót.  Ilyen baromságot. Hogy lehet ezt élvezni, pontosabban a kamera keresőjén kivül, nekem szabályosan elzsibbadtak az ujjaim mire ennek vége lett, s csak nyomtam az exponálógombot mint az őrült, ki letépte láncát.  Na jó beismerem ez rosz hasonlat volt, hiszen az őrült, akinek sikerült leténie a láncát, az bizonyára nem elsődlegesen fényképezni szeretne. Akárhogy is, mérgezett egér módjára...