Egy érdekes adást hallgattam a minap a Fantastic History of Food podcasten, amit egyébiránt ajánlok, miszerint a második világháború során egy amerikai romboló burgonyával támadott meg egy japán tengeralattjárót. A japánok kézigránátnak nézték a feléjük repülő krumplikat, pánikba estek, az amerikai hajó pedig kihasználta a zűrzavart és elsüllyesztette ellenfelét.
Kevés második világháborús történet hangzik ennél filmszerűbben. Gondoltam kicsit utánajárok a témának és megzenésítem egy bejegyzésbe, és ezen utánajárás során jöttem rá, hogy a USS O'Bannon és a japán RO-34 találkozása azonban jóval összetettebb annál, mint ahogyan a népszerű cikkek és podcastok gyakran elmesélik.
Tény ami a tény, a tengeri összecsapás valóban megtörtént. A burgonyadobálás viszont nem szerepel a hivatalos harcjelentésben, és az RO-34 sem aznap süllyedt el. Ami fennmaradt, az részben a dokumentált hadművelet, részben pedig az évtizedek alatt kialakult haditengerészeti folklór.
Egy radarjel a sötétben
1943 áprilisában az amerikai és a japán haditengerészet továbbra is kemény harcot vívott a Salamon-szigetek térségének ellenőrzéséért. A Guadalcanalért folytatott hadjárat ugyan véget ért, de a japánok még jelentős erőkkel rendelkeztek a környező szigeteken, az amerikai hajók pedig folyamatosan járőröztek és támadták az utánpótlási útvonalakat.
Április 5-én hajnalban a Fletcher-osztályú USS O'Bannon és a USS Strong Santa Isabel térségében teljesített járőrszolgálatot. A Strong radarja egy felszínen haladó ismeretlen hajót észlelt. Az O'Bannont küldték közelebb, hogy azonosítsa a célt.
Az O'Bannon romboló a legendás Fletcher-osztály tagja volt. A Fletcher-rombolókat a második világháború egyik legsikeresebb hadihajó-osztályának tartják. Nagy sebességük (36–38 csomó), hosszú hatótávolságuk és erős fegyverzetük miatt egyszerre tudtak légvédelmi, tengeralattjáró-elhárító és felszíni harci feladatokat ellátni. A harcedzett romboló harcolt Guadalcanalnál, a Kula-öbölben, Kolombangaránál, Vella Lavellánál, Leyténél, Okinawánál és a háború számos más kulcsfontosságú ütközetében. Szinte végigkísérte a csendes-óceáni hadjáratot.
Az O'Bannon 1943. április 7-én keltezett harcjelentése szerint az éjszaka különösen sötét volt, az eget felhők és záporok takarták. A célpontot körülbelül ezer yardról azonosították ellenséges tengeralattjáróként. Az amerikai romboló nagyjából nyolcszáz yardról tüzet nyitott 5 hüvelykes lövegeivel, majd közvetlen közelről több mélységi bombát dobott le. Az 5 hüvelykes löveg egy olyan haditengerészeti ágyú, amelynek a cső belső átmérője (kalibere) 5 hüvelyk, vagyis 127 mm csőátmérővel rendelkezett. Az említett mélységi bomba (angolul depth charge) pedig egy kifejezetten tengeralattjárók elleni fegyver volt, amelyet nem közvetlen találatra, hanem a víz alatt meghatározott mélységben történő robbanásra terveztek.
A hajó ezután újabb támadómeneteket hajtott végre. A kisebb légvédelmi fegyverekből is tüzeltek, majd egy szonárkontaktus alapján tíz további mélységi bombát dobtak le. A legénység robbanást hallott, és az O'Bannon jelentésében a tengeralattjáró megsemmisítését valószínűsítette. Az eseménysort az eredeti harcjelentés alapján a U.S. Naval Institute történeti tanulmánya rekonstruálta, lásd U.S. Naval Institute: “Depth Charges, Rods, and Spuds!.
De hol a krumpli?
A hivatalos harcjelentésben sehol.
A később elterjedt változat szerint az O'Bannon olyan közel került a tengeralattjáróhoz, hogy fő lövegeit már nem tudta megfelelően lefelé irányítani. A Fletcher-osztály 127 mm-es fő lövegei ugyanis bár nagy szögben fel tudtak emelkedni repülőgépek ellen, de lefelé csak néhány fokkal tudtak süllyedni. Amikor a tengeralattjáró gyakorlatilag a romboló orra alatt volt, a lövegek csövei már nem tudtak eléggé lefelé irányulni, hogy rálőjenek. A hajó nagy sebességgel haladt, ezért az ütközés veszélye is fennállt.
A népszerű történet szerint az O'Bannon legénysége nem tudta biztosan, milyen típusú tengeralattjáróval áll szemben. Több beszámoló szerint először attól tartottak, hogy aknatelepítő tengeralattjáró lehet, amelynek fedélzetén vagy közvetlen közelében tengeri aknák lehetnek. A hajón voltak persze kisebb gépágyúk, csakhogy ezek használata ebben a helyzetben kockázatos lett volna, mert ha egy akna vagy a tengeralattjáró fedélzetén lévő robbanóanyag felrobban, ami az amerikai rombolót is súlyosan megrongálhatta volna.
És a japán legénység közben mit csinált?
A podcast adás szerint a japán legénység elaludt és váratlanul érte őket a romboló megjelenése. Bár bizonyára több körülmény együttesen hozzászolgált ahhoz, hogy nem vették észre a hajót, az egyik bizonyára a látási viszonyok korlátozottsága volt, hiszen a japán tengeralattjáró valószínűleg a felszínen haladt az éjszaka során. A második világháborúban ez teljesen megszokott volt, mert: a dízelmotorokat csak a felszínen lehetett használni, valamint ilyenkor töltötték az akkumulátorokat, amelyekkel később a víz alatt haladtak. Továbbá a felszínen sokkal gyorsabbak voltak (kb. 20–23 csomó), mint merülve (7–9 csomó).
.jpeg)
S ha nem is aludt a japán legénység, a tengeralattjáró felszínen általában csak néhány tengerész figyelte a horizontot. Nem állt őrség minden irányban, és ha a romboló gyorsan közeledett, könnyen előfordulhatott, hogy csak az utolsó pillanatban vették észre. Amikor a japánok meglátták az O'Bannont, már túl késő volt a biztonságos merüléshez. Egy akkori tengeralattjárónak általában 30-60 másodperc kellett a vészmerüléshez, ennyi idő azonban nem állt rendelkezésre.
.jpg) |
| RO-34 osztályú tengeralattjáró |
A történet szerint tehát amikor japán tengerészeket pillantottak meg a fedélzeten, az amerikaiak egyrészt a masszív lövegekkel egyrészt nem is tudtak, a fedélzeti géppuskákkal meg nem mertek tüzet nyitni a japán tengeralattjáróra, és hirtelen felindulásból burgonyákat kezdtek feléjük dobálni. A japánok állítólag kézigránátnak nézték ezeket, ezért fedezékbe húzódtak vagy megpróbálták a tengerbe dobni őket.
Ez okozott annyi zűrzavart a japán legénységnek, mely során az O'Bannon kitért, majd amikor már volt elegendő távolsága a tengeralattjárótól, hogy a lövegeket is használni tudja, megfordult, tüzet nyitott, és mélységi bombákkal is támadta a tengeralattjárót. A japán tengeralattjáró súlyosan megsérült, majd röviddel később elsüllyedt.
Erre a jelenetre azonban nincs kortárs dokumentum vagy tárgyi bizonyíték. A japán legénység reakciójáról sem maradt fenn beszámoló, hiszen az RO-34 néhány nappal későbbi elsüllyedését senki sem élte túl.
A U.S. Naval Institute 2005-ös vizsgálata több egykori O'Bannon-tengerész visszaemlékezését is összegyűjtötte. Néhányan évtizedekkel később úgy emlékeztek, hogy valóban burgonyát dobáltak. Egy másik szemtanú inkább különböző fedélzeti tárgyakra és szénrudakra emlékezett, és nem tudta biztosan megerősíteni a burgonyák jelenlétét.
.webp)
Donald J. MacDonald, aki az O'Bannon első tisztjeként, majd később parancsnokaként szolgált, elutasította a krumplis történetet. És bár tény, hogy a tengeralattjáról nagyon közel került az amerikai rombolóhoz, a tényleges harcjelentésben szereplő legkisebb távolság is körülbelül kilencven yard volt, vagyis több mint nyolcvan méter. Ez nem zárja ki, hogy a fedélzetről valaki eldobott valamit, de valószínűtlenné teszi, hogy a burgonyák ténylegesen elérték volna a japán hajót, és meghatározták volna az összecsapás kimenetelét.
A történet legóvatosabb megfogalmazása ezért a következő: elképzelhető, hogy néhány tengerész burgonyát vagy más kéznél lévő tárgyat dobott a tengeralattjáró irányába, de ennek megtörténtét és katonai jelentőségét nem lehet bizonyítani. (Bár valamilyen szinten az is benne volt a pakliban, hogy MacDonald, aki tulajdonképpen korának Death Starját irányította, nem kicsit érezte cikinek a történetet, főleg hogy kortárs amerikai lapok eléggé felkapták a sztorit és jól kiröhögték a kapitányt meg az esetet.)
Ez az eset mindenesetre plasztikusan szemlélteti, hogy mennyire kaotikusak lehettek az éjszakai tengeri összecsapások a Csendes-óceánon. Néhány másodperc alatt olyan közeli helyzet alakult ki, amelyre egyik fél sem számított, és amelyet a korabeli haditengerészeti kiképzés sem igazán tudott modellezni.
Mi történt az RO-34-es tengeralattjárólva?
Az amerikai haditengerészet modern O'Bannon-összefoglalója az április 5-i célpontot RO-34-ként azonosítja, de nem állítja, hogy az O'Bannon akkor elsüllyesztette volna. Naval History and Heritage Command: USS O'Bannon
Két nappal később, április 7-én este a USS Strong újabb tengeralattjárót észlelt radarral. A keresőfényben az amerikaiak az RO-34-et azonosították, amelyet Tomita Rikichi (富田理吉) korvettkapitány vezetett.
A Strong 5 hüvelykes lövegekkel és légvédelmi fegyverekkel nyitott tüzet. A hivatalos hajótörténet szerint legalább három nagy kaliberű találat érte a japán tengeralattjárót. Az RO-34 tatjával előre merült a víz alá, mire a Strong több sorozat mélységi bombát dobott le. A felszínen később roncsdarabokat és más törmeléket találtak.
A háború után megvizsgált japán nyilvántartások szerint az RO-34 nem válaszolt a visszatérésére vonatkozó, április 16-án kiadott parancsra. A tengeralattjárót a 66 fős legénységgel együtt elveszettnek nyilvánították. Az amerikai haditengerészet hivatalos története az elsüllyesztést a USS Strongnak tulajdonítja, lásd bővebben Naval History and Heritage Command: USS Strong I
Ez alapján az O'Bannon április 5-i támadása megrongálhatta az RO-34-et, de nem semmisítette meg. A végső elsüllyesztés két nappal később történt.
Hogyan lett a bizonytalan történetből legenda?
A háborús harcjelentések gyakran hiányos információk alapján készültek. Ha egy megtámadott tengeralattjáró eltűnt, robbanást hallottak, és olaj vagy törmelék jelent meg a vízen, a támadó hajó joggal feltételezhette, hogy elsüllyesztette ellenfelét. A végleges azonosítást sok esetben csak évekkel később, az ellenséges nyilvántartások átvizsgálása után lehetett elvégezni.
Az O'Bannon történetéhez ehhez társult egy jó anekdota. A krumplival harcoló tengerészek képe sokkal könnyebben megmaradt az emlékezetben, mint a radaradatok, a lőtávolságok vagy az egymásnak részben ellentmondó harcjelentések.
.jpeg)
A történetet könyvek, magazinok és újságok újra meg újra közölték. Idővel már az is megjelent egyes változatokban, hogy egy burgonya beesett a tengeralattjáró nyitott nyílásán, és közvetlenül ez okozta annak pusztulását. Ennek viszont abszolút semmilyen dokumentált alapja nincs.
A legenda olyan népszerűvé vált, hogy az amarikai, maine-i burgonyatermelők egy emléktáblát ajándékoztak az O'Bannon legénységének. Az 1984-es amerikai Congressional Record még évtizedekkel később is a burgonyás változatot ismételte meg. Ez fontos bizonyíték a történet kulturális utóéletére, de nem bizonyítja, hogy az esemény a leírt formában megtörtént. Congressional Record, 1984. január 27.
Az O'Bannonnak nem kell krumpli!
A burgonyás történet nélkül is figyelemre méltó az O'Bannon haditengerészeti pályafutása. A romboló elnöki egységkitüntetést és tizenhét második világháborús harci csillagot kapott. Az amerikai haditengerészet történeti parancsnoksága szerint ez volt a legtöbb harci csillag, amelyet amerikai romboló a háború alatt kiérdemelt.
A krumpli-atak ezért nem úgy érdekes, mint egy érdemi támadás története, inkább azt illusztrálja, hogyan alakul át egy zavaros éjszakai tengeri összecsapás néhány évtized alatt kerek, humoros és könnyen továbbadható legendává.
Summa summárum, a dokumentumok alapján az O'Bannon valóban megtámadott egy japán tengeralattjárót 1943. április 5-én. Lehetséges, hogy valaki burgonyát is dobott. Azt azonban már nem állíthatjuk, hogy a japánok kézigránátnak nézték, vagy hogy a burgonya döntötte el az ütközetet. Az RO-34 két nappal később, a USS Strong támadásában pusztult el. Ergo kevesebb krumpli, akarom mondani humorbomba, de így is érdekes legenda!
Kapcsolódó bejegyzések:
1945. március 9-10. éjszakája: Tōkyō bombázása - a világtörténelem egyik legbrutálisabb légitámadása
1945. augusztus 6 /9 - Hiroshima és Nagasaki
A hiroshimai villamosok - atomtámadás után pár nappal már ismét üzemben
Kúszó sárkányok - Öngyilkos japán búvárok a második világháborúban - a Fukuryū története
Project Fantasia - s rókák móresre tanítják a vakbuzgó Yamato népét
A 731-es alakulat története - középpontban a japánok Dr. Mengeléje, a hátborzongató ember-kísérletek és Amerika pestissel fertőzött bolha-bombázásának kiötlője
Amikor a gonosz Miki Egér bombázta Japánt - propaganda rajzfilm 1936-ból
Tōyama Mitsuru és a Sötét Óceán Társasága - az ultranacionalista bábmester, aki háborúba sodorta Japánt
Chiune "Sempo" Sugihara - a filantróp japán diplomata, a zsidók megmentője a második világháborúban
Makaót kilóra? - Japán kísérlete Makaó megvásárlására 1935-ben, e bejegyzés bővebben kifejti e korszak rivalizálását Japán és Amerika között
Japán agresszió Mandzsúriában - a bábállam történetéről
Az agymosás kínai művészete - manipulatív technikák a szomszédból
Mao Zedong elit őrgárdája - a 8341-es alakulat története
A szétlőtt Hitachi repülőgépgyár - mai is látható a lövegek nyoma
Fuchu légitámaszpont - urbex egy elhagyott légitámaszponton
Gyilkosságok a Tokyo Ekinél - sötét múlt mementói a város szívében
A Távol-Kelet harcászata - hadtörténelmi bejegyzés sorozat
Amerika, a rizs országa - avagy mi rejlik az USA japán elnevezése mögött?
Project Fantasia - s rókák móresre tanítják a vakbuzgó Yamato népét
A 731-es alakulat története - középpontban a japánok Dr. Mengeléje, a hátborzongató ember-kísérletek és Amerika pestissel fertőzött bolha-bombázásának kiötlője
Amikor a gonosz Miki Egér bombázta Japánt - propaganda rajzfilm 1936-ból
Tōyama Mitsuru és a Sötét Óceán Társasága - az ultranacionalista bábmester, aki háborúba sodorta Japánt
Chiune "Sempo" Sugihara - a filantróp japán diplomata, a zsidók megmentője a második világháborúban
Makaót kilóra? - Japán kísérlete Makaó megvásárlására 1935-ben, e bejegyzés bővebben kifejti e korszak rivalizálását Japán és Amerika között
Japán agresszió Mandzsúriában - a bábállam történetéről
Az agymosás kínai művészete - manipulatív technikák a szomszédból
Mao Zedong elit őrgárdája - a 8341-es alakulat története
A szétlőtt Hitachi repülőgépgyár - mai is látható a lövegek nyoma
Fuchu légitámaszpont - urbex egy elhagyott légitámaszponton
Gyilkosságok a Tokyo Ekinél - sötét múlt mementói a város szívében
A Távol-Kelet harcászata - hadtörténelmi bejegyzés sorozat
Amerika, a rizs országa - avagy mi rejlik az USA japán elnevezése mögött?