DOUFUKUAI

17 éve nem középiskolás fokon Kelet-Ázsiáról

A szecsuáni bo függőkoporsók: eredet, rítusok, történelmi megsemmisülés

Függőkoporsók

A dél-szecsuáni sziklasírok népe

Na még egy sztori Szecsuánból. Szóval kik voltak azon bizonyos szecsuáni sziklasírok építői? Egyáltalán, miért izgi sziklasírokról írni, vagy éppen olvasni? Görgess tovább, hidd el totál izgalom.

Vörös sziklarajzok világos kőfelületen: emberalakok, állatok és jelek.

Az van, hogy a dél-szecsuáni karsztvidék folyóvölgyeiben, különösen a mai Yibin (宜宾) prefektúrához tartozó Gong megyében (珙县, Gongxian) – legfőképp a Matangba-völgyben (麻塘坝) – és Xingwen megyében (兴文县) magasodó mészkőfalakon függő koporsók évszázadok óta foglalkoztatják a történetírókat és a régészeket.

Függőkoporsók fagerendákon egy szürke mészkő sziklafalon.

A néprajzi diskurzusban és a köztudatban ezek a temetkezések „bo függőkoporsók” (僰人悬棺, Bórén xuánguān) néven váltak ismertté, amely elnevezést a Szecsuáni Népi Kormányzat 1956-ban műemlékvédelmi szinten rögzített, majd az Államtanács 1988-ban nemzeti szintű védett kulturális örökséggé nyilvánított.

Illusztrált térkép a szecsuáni bo függőkoporsókról Yibin, Gong és Xingwen megyével.

A modern történettudományi és filológiai kutatások azonban rámutatnak arra, hogy az elnevezés mögött van némi katyvasz.

A történeti források tanúsága szerint az ókori bo népcsoport (Bó, 僰) már a Hadakozó fejedelemségek korában önálló etnikai csoportként létezett a térségben, majd a Qin-Han korban (秦汉时期) közigazgatásilag létrehozták Bodao megyét (僰道县, a mai Yibin térségében), és a későbbi feljegyzések ezt kezdték el Bo-királyságként (僰国, Bóguó) emlegetni.

A Szecsuáni Egyetem Történettudományi Karán megjelent újabb kutatás (Liu Fusheng, 2020) azonban éppen azt mutatta ki, hogy a tényleges ókori bo törzsszövetség mint önálló csoportosulás már a késő Északi Song-dinasztia korában felbomlott és megszűnt létezni. Az egykori bo lakosság szétforgácsolódott, és évszázadok alatt beolvadt a környező népességekbe. A források alapján a történeti bo etnikum nem használt bronzdobokat, nem gyakorolt rituális fogkihúzást (dǎyá, 打牙) és egyáltalán nem temetkezett függőkoporsókba. Pedig éppen a fogkihúzást mutatták ki a függőkoporsók csontvázain. Ez Dél-Kínában és Délkelet-Ázsiában ősi, elterjedt szokás volt: többnyire felnőtté avatáskor vagy házasság előtt végezték, néha gyászrítusként, sok helyen pedig etnikai jelként is szolgált.

A valóságban azok a csoportok, amelyek a déli Szecsuánban a Yuan-korban és a Ming-korszakban a függőkoporsós rítust fenntartották és a XVI. század második feléig megőrizték félig önálló helyzetüket, a déli liao (僚/獠) népességhez, közelebbről a Ming-kori forrásokban duzhangokként vagy duzhang barbárokként (都掌蛮, Dūzhǎngmán) lejegyzett népcsoporthoz tartoztak. Oké, de miért csontosodott meg a bo nép és a függőkoporsók szokásának kapcsolata?  

Fekete sziklarajzok: egymás mögött haladó emberalakok.
僰人岩画

A magyarázat a következő: a Ming-dinasztia idején e harcias csoportok a nehezen megközelíthető karszti hegyi erődítményeikben éltek és a környező sziklafalakra temetkeztek. Amikor a Ming-hadjáratok a XVI. században felszámolták ezt a népességet, a Qing-dinasztia idején keletkezett helytörténeti munkák - mint a Qianlong-kori Gongxian Zhi (珙县志) - az ókori földrajzi toposzokhoz visszanyúlva a régen eltűnt bo néppel azonosították a hátrahagyott sziklatemetőket.

Bár az akadémiai történetírás tisztázta a duzhang liao kapcsolatot, a kifejezés úgy megcsontosodott, hogy a köznyelv és a hivatalos műemléki megnevezés mindmáig a hagyományos „bo függőkoporsók” terminust alkalmazza.

Történeti kategóriaIdőbeli kiterjedésFőbb társadalmi-kulturális sajátosságokTemetkezési és anyagi attribútumok
Ókori bo nép (僰人)Zhou-korszak – Északi Song-kor végeFöldművelő törzsek, a Qin–Han kori Bodao megye lakói; önálló csoportként a Song-kor végére feloszlottak.Nem függőkoporsóba temetkeztek; nem használtak bronzdobot, nem végeztek rituális fogkihúzást.
Duzhang liao / Duzhangman (都掌蛮 / 僚人)Tang/Song-kortól a XVI. század második feléig (1573)Hegyi karszterődökben élő, ellenálló liao törzsek; fegyveres konfliktusok a birodalmi adminisztrációval.Mészkőszirteken elhelyezett függőkoporsók (Gong megyében kb. 260–295 megmaradt koporsó), sziklarajzok.
Helytörténeti megnevezés („僰人悬棺”)Qing-korszak – jelenkorKései krónikási toposz, amely a duzhang liao sziklasírokat a térség ókori népének nevével kapcsolta össze.Védett műemléki elnevezés a Matangba és Sumawan völgyek sziklasírjaira.

A függőkoporsós temetkezési rítus mechanizmusa és technológiája

A függőkoporsós temetkezési szokás (xuánguānzàng, 悬棺葬) a sziklasíros temetkezések (yázàng, 崖葬) egyik leglátványosabb formája. A délkelet-kínai területekről mintegy 3600–3800 évvel ezelőttről ismert legkorábbi emlékek után a szokás a folyóvölgyek mentén terjedt el, és Szecsuán, valamint Jünnan határvidékén érte el legkésőbbi dokumentált szakaszát a Song–Ming korszakban.

Térkép: a függőkoporsós szokás útja a délkelet-kínai Wuyi-hegységtől Szecsuán és Jünnan határvidékéig.Wuyi-hegység · kb. 3600–3800 éveLonghu-hegyWushanGong megye · Song–MingSzecsuánJünnanJangceKína
A szokás útja a régészeti lelőhelyek alapján, vázlatosan.
Régi kínai nyomtatvány- vagy kézirat-oldal függőleges írással és vörös pecsétekkel.

A sziklasírok kialakításának indítékait a történeti források és a néprajzi párhuzamok több tényezővel magyarázzák. A Yuan-kori krónikás, Li Jing (李京) a déli területek szokásait rögzítő Yunnan Zhilüe (云南志略) című munkájában kiemelte a rítus szerencsehozó jellegét, feljegyezve azt a hiedelmet, mely szerint szerencsés előjelnek tekintették, ha a magasan elhelyezett koporsó idővel magától lezuhant. Emellett a magasan fekvő sziklafalak természetes védelmet biztosítottak a vadállatok bolygatása és a talajvíz romboló hatása ellen.

Illusztráció: a koporsók három elhelyezési típusa és a feljuttatás négy feltételezett módja.

A feltárások tanúsága szerint a koporsók leggyakrabban egyetlen rönkből, hosszirányban kivájt fatörzsből készültek. Anyagukként gyakran tartós nanmu fát (Phoebe zhennan latinul) vagy más helyi keményfafajtát használtak. A koporsótesteket fejszével és vésővel alakították ki, a zárófedelet pedig csapfészkekkel és illesztésekkel (zǐmǔkòu, 子母扣) rögzítették az alsó részhez.

A koporsók sziklafalakon történő rögzítését a régészeti megfigyelések három fő kategóriába sorolják:

Vázlat: a koporsók három elhelyezési módja egy sziklafalon.cölöpöstermészetes fülkemesterséges fülke
Vázlat. Koppints vagy vidd az egeret a táblázat egy sorára.
Elhelyezési típusTechnológiai kivitelezésMagassági tartományJellemző előfordulás
Cölöpös konzolos elhelyezés (木桩置棺 / 凿孔安桩)A sziklába lyukakat véstek, keményfa gerendákat ékeltek beléjük, és ezekre fektették a koporsót.20–60 méter a völgytalp felett, Laoyingyannál akár 110 méterMatangba: Jiuzhandeng, Koporsóbolt (棺材铺), Laoyingyan
Természetes karsztfülke (天然洞穴 / 岩墩)A függőleges fal természetes karsztpárkányait, fülkéit vagy barlangnyílásait használták fel.10–50 méter a völgytalp felettMatangba
Mesterséges sziklafülke (人工凿穴 / 悬壁石龛)A sziklafal síkjába vízszintes üregeket, fülkéket faragtak a koporsó elhelyezésére.nincs pontos adatSumawan

A több száz kilogrammos koporsók sziklafalra juttatásának mikéntjéről a mai napig több hipotézis él párhuzamosan a kutatásban:

Vázlat: a koporsó feljuttatásának négy feltételezett módja.

Görgess, vagy válassz a listából.

  • Felső leeresztés módszere (垂索说): Mivel a hegyek hátoldala gyakran lankásabb, a koporsókat és a munkásokat a platóról köteleken ereszthették le a kiszemelt hasadékhoz vagy a bevert fa cölöpökhöz. Ez a legvalószínűbb elmélet.
  • Cölöpjárda módszere (栈道说): A falakba vert cölöpsorokra ideiglenes pallókat fektettek, amelyeken felvitték a koporsót, majd az állást elbontották.
  • Állványzat építése (搭架说): Bambuszból emelt ideiglenes szerkezet a völgytalpról; bár rendkívül munkaigényes, bizonyos alacsonyabb falszakaszoknál elméletileg kivitelezhető volt.
  • Földhányásos módszer (垒土说): Ideiglenes rámpa vagy földtöltés építése, amely azonban a meredek folyópartokon kevésbé valószínű.

A duzhang népesség történelmi felmorzsolódása: Az 1573-as Jiusicheng-i hadjárat

Vázlatos térkép: Yibin, Gong és Xingwen megye; a Ming-sereg útja Lingxiaocheng és Doudouzhai érintésével Jiusichengig, valamint a matangbai és sumawani koporsók helye.Yibin (Xuzhou)Gong megyeXingwenLingxiaochengDoudouzhaiJiusichengMatangbaSumawanSzecsuánJünnanGuizhouJangce

Vázlat, a helyek közelítők.

A szecsuáni sziklasíros temetkezések lezárulását a Ming-kori birodalmi közigazgatás kiterjesztése és az azt kísérő katonai összecsapások idézték elő a XVI. század második felében.

A Ming-dinasztia a hegyvidéki őslakos csoportok felett kezdetben a helyi törzsfőkre támaszkodó vazallusi rendszert (tusi, 土司, erről a déli nagyfal története kapcsán írtunk) alkalmazta. Ez afféle mézesmadzag volt a részükről, a Mingeknek egyszerűen nem volt elég hivatalnokuk és pénzük ahhoz, hogy minden eldugott hegyvidéket közvetlenül igazgassanak. A konfliktusok akkor robbantak ki, amikor a gyorsan növekvő han kínai lakosság elkezdett benyomulni a hegyvidékekre, vagy amikor az udvarnak épp faanyagra, ezüstre, rézre és közvetlen adóra volt szüksége. A déli Szecsuánban élő duzhang liao csoportok pedig gyakran szembeszálltak a központi adóztatással és a hatóságokkal. Márpedig ha egy közösség ellenállt, és megtagadta az adót, mint a duzhangok, akkor a Mingek nem szarral gurigáztak a karszthegyeken, hanem 100-200 ezres seregeket mozgósítottak, és szisztematikusan töröltek el egész népcsoportokat és önálló törzsszövetségeket a térképről. Nem történt ez másképp itt sem, a Ming központi udvar az 1570-es évek elején a duzhangok katonai felszámolása mellett döntött.

A döntő hadjáratra 1573 tavaszán, Wanli császár uralkodásának első évében került sor. Zeng Shengwu (曾省吾) szecsuáni főkormányzó és Liu Xian (刘显) hadparancsnok mintegy 140 000 fős masszív sereggel indított offenzívát a térségben. A birodalmi csapatok egymás után számolták fel a kisebb erődítményeket, visszaszorítva a védőket fő hegyi bázisaikra: Lingxiaochengbe (凌霄城), Doudouzhaiba (都都寨) és Jiusichengbe (九丝城, a mai Xingwen megye területén).

Illusztráció: Ming katonák rohamozzák meg a hegytetőn égő erődöt.

A hadjárat a hagyományos források szerint 1573 őszén ért a végponthoz. A kilencedik holdhónap kilencedik napján (a mi naptárunk szerint október folyamán) a duzhang védők a hagyományos őszi hálaadó ünnepüket (Saishenjie, 赛神节) tartották. Kihasználva az ünneplést és az éjszakai korlátozott látási viszonyokat, a Liu Ting (刘綎) által vezetett Ming elit egységek megmászták a meredek sziklafalakat és behatoltak az erődbe. Jiusicheng elesett, a fellegvárat felgyújtották; a törzsfő, A Da (阿大) elmenekült, de Liu Ting elfogta, és később kivégezték.

A katonai vereséget követően a duzhang liao közösség politikai szervezete felbomlott. A túlélők elmenekültek a környező jünnani és guizhoui területekre, elrejtették származásukat, és a helyi néphagyomány szerint nevüket gyakran a han He (何) családnévre változtatva olvadtak be a szomszédos népcsoportokba. Az 1573-as hadjáratot követően a déli Szecsuánban felhagytak a függőkoporsók állításával.

Anyagi kultúra és sziklaművészet: A Matangba-völgy emlékei

A szecsuáni sziklatemetők legfontosabb központja Gong megye déli részén, a Luobiao településhez (洛表镇) tartozó Matangba (麻塘坝) völgyben található. Ez a mintegy 5000 méter hosszú, 300-500 méter széles karsztvölgy a két oldalán magasodó 22 sziklafallal a függőkoporsós temetkezések leggazdagabb lelőhelye. A hivatalos felmérések szerint Matangbában 228 koporsót dokumentáltak, a szomszédos Sumawan (苏麻湾) szikláin további mintegy 50 koporsó maradványa ismert, így a tágabb védelmi övezetben megközelítőleg 260–295 koporsóhelyet tartanak számon.

Műholdkép Gong megye déli részéről, a 僰人悬棺 jelöléssel Luobiao közelében.

Szecsuáni régészeti szakemberek (a Tartományi Múzeum és a Gong megyei kulturális ház munkatársai) 1974-ben Matangbában tíz koporsót emeltek le és vizsgáltak meg (jelentésük 1980-ban jelent meg a 《文物》 folyóiratban), 1985-ben pedig helyreállítási munkák folytak. A feltárt koporsók anyagi kultúrájának főbb jellemzői:

Régészeti leletkategóriaRészletes leírásKulturális-történeti jelentőség
Humán csontmaradványokNyújtott háton fekvő temetkezések (yǎngshēn zhízhī zàng), kendervászonba burkolva.Dél-kínai jellegű embertani vonások; elsődleges és csontvázas másodlagos rítusok nyomai.
Kerámia és porcelánKék-fehér porcelántálak (qīnghuā cíwǎn), lakkozott faedények.A kék-fehér porcelánok stiláris jegyei a XV–XVI. századi Ming-korszakhoz köthetők, alátámasztva a késői datálást.
TextíliákDurva szövésű kendervászon nadrágok, kabátok maradványai, ritka selyemtöredékek.Helyi növényi rostfeldolgozásra és a környező térségekkel folytatott kereskedelemre utalnak.
Fémeszközök és fegyverekVas nyílhegyek, hüvelyes vas kések (dàixiào tiědāo), bambusztokok.Harcos, hegyvidéki vadászó életmód hagyományos felszerelési tárgyai.

A sziklafalakon a koporsók mellett számos vörös színű, vas-oxid (hematit) alapú ásványi festékkel készült sziklarajz (Bórén yánhuà, 僰人岩画) maradt fenn. A kutatók több mint 200 önálló sziklafestményt azonosítottak a körzetben; a Jiuzhandeng sziklafalon például 24 koporsó mellett 62 sziklarajz látható.

Rajzolt sziklarajz-fal: lovas íjászok, táncosok, akrobata, lovak és napkorongok.lovas íjásztáncostáncosnapkorongakrobatalóíjászkörállattáncoslándzsás alaklovas íjásztáncosnapkorongló
Rajzolt fal a leírt motívumokból. Koppints vagy vidd az egeret egy alakra.
Fehér emberalakos sziklarajzok sötét sziklafalon.

A sziklaművészet jelenetei a mindennapi életet és a rituális szokásokat örökítik meg: feltűnnek lóháton ülő íjászok (qíshè), rituális táncosok, akrobaták, valamint állatábrázolások (lovak, vadállatok) és geometrikus motívumok (sugaras napkorongok, körök), amelyek a hegyvidéki törzsek szimbolikus világát tükrözik.

Vörös sziklarajzok: lovas, emberalakok és ló.

Molekuláris antropológia és populációgenetika: A legújabb tudományos eredmények

Szóval a délnyugat-kínai sziklasírok népességének sorsát a közelmúltig homály fedte. A korábbi csonttani vizsgálatok csupán az általános dél-kínai anatómiai rokonságot tudták kimutatni, ám a paleogenomika legújabb eredményei közvetlen genetikai adatokat szolgáltattak a térség koporsós népességeiről.

A Kínai Tudományos Akadémia Kunmingi Állattani Intézetének kutatói (Zhou Hui, Zhang Xiaoming, Ji Xueping), valamint a Fudan Egyetem (Wang Chuanchao) és sok más intézmény munkatársai által jegyzett, a Nature Communications szakfolyóiratban 2025-ben megjelent átfogó összehasonlító genomiális tanulmány áttörést hozott a kérdésben. A kutatócsoport 7 lelőhelyről - Jünnanból (köztük a Zhaotong környéki Weixinből, amely alig egy-két órányira fekszik a szecsuáni Gong megyétől), Guangxiból és Észak-Thaiföldről - származó 15 ősi koporsós maradvány genomszintű adatait elemezte. Ebből a szériából szecsuáni Gong megyei minták nem szerepeltek az elemzésben.

Térkép: a genetikai vizsgálat helyszínei Jünnanban, Guangxiban és Északnyugat-Thaiföldön, valamint Gong megye, ahonnan nem volt minta.ZhaotongWeixinGuangxiPang Mapha (Thaiföld)QiubeiGong megye: nincs mintaSzecsuánJünnanThaiföldVietnamKínafüggőkoporsós mintákrönkkoporsós mintákma élő bo közösség
Koppints vagy vidd az egeret a táblázat egy sorára.

A tanulmány a délkelet-jünnani Qiubei megyében (丘北县) élő, magukat „bo”-nak valló közösségre fókuszált. Bár ezt a csoportot az 1950-es években hivatalosan a yi nemzetiséghez sorolták, hagyományaikban és szokásaikban elkülönülnek a környezetüktől, és fenntartották az ún. „lélek-barlangtemetés” (línghún dòngzàng, 灵魂洞葬) néprajzi rítusát, amelynek során az elhunyt profiljára kivágott, arcvonásokkal vésett réz- vagy vaslemezeket (línghúnpiàn) őriznek egy fatörzsből kivájt kis „ősi koporsóban” (祖棺), egy csak a nemzetségfő által ismert barlangban.

Vizsgált minta / CsoportAdattípus és forrásFőbb genetikai és populációtörténeti eredmények
Zhaotong és környéke (Jünnan sziklasírok)Ősi sejtmagi DNS-adatokFokozott genetikai affinitás a Kelet-Ázsia déli partvidékén élt neolitikus népességekkel.
Thaiföldi rönkkoporsós barlangi temetkezések maradványaiŐsi sejtmagi DNSKözös genetikai gyökerek a délnyugat-kínai sziklasíros populációkkal; a szerzők szerint a terjedés iránya nem állapítható meg, egy korábbi (2020-as) vizsgálat szerint pedig a rítus Thaiföldre inkább kulturális átvétellel jutott el.
Jünnani Qiubei „bo” közösség30 élő egyén teljes genomszekvenálásaGenomjuk 43-79%-a visszavezethető a Zhaotong környéki ősi függőkoporsós népességre, ami a szerzők szerint közvetlen leszármazásra utal.
Weixin Washi (威信瓦石) sírokKét Tang-kori egyén (kb. 1200 BP)Az egyiknél Sárga-folyó menti földművelő, a másiknál ősi északkelet-ázsiai genetikai komponens mutatható ki, mégis azonos módon temették el őket, ami a közösség kulturális integrációs nyitottságát mutatja.

Zhaotong (昭通) Jünnan északkeleti csücske, ahol a tartomány Szecsuán és Guizhou közé ékelődik. Ugyanaz a szakadékos karsztvidék, mint a határ túloldalán fekvő Gong megye, és évszázadokig ez volt a Szecsuáni-medence és a jünnani fennsík közötti fő átjáró: itt haladt a Qin-korban kiépített „ötlábnyi út” (Wǔchǐ Dào, 五尺道) is. A sziklasíros hagyomány sem állt meg a tartományhatárnál. A yanjini Doushaguan (豆沙关) szorosában a folyó feletti falon ma is láthatók a koporsók, és helyben ezeket is „bo függőkoporsóként” emlegetik. A tanulmány weixini mintái a Washi-sírokból (威信瓦石) származnak, és nagyjából 1200 évesek, tehát Tang-koriak. A matangbai koporsók ennél 600-800 évvel fiatalabbak. Zhaotong tehát nem Matangba, de ugyanannak a sziklasíros világnak egy szomszédos, jóval korábbi szelete.

Összefoglalva, a 2025-ös genetikai eredmények szerint a sziklasíros temetkezések népe nem tűnt el nyomtalanul: a mai qiubei közösség genomjának jelentős része a Zhaotong környéki koporsós ősökre vezethető vissza, és a nemzetség barlangban őrzött „ősi koporsója” talán a régi szokás kicsinyített, rejtett továbbélése. Van ebben némi irónia. A bo név, amelyet a Qing-kori krónikások tévesen ragasztottak rá a szecsuáni sziklasírokra, ma éppen egy olyan közösség önelnevezése, amelynek ősei valóban koporsós temetkezők voltak. Hogy a Gong megyei duzhangok leszármazottai is köztük vannak-e, azt egyelőre nem tudjuk: a legközelebbi vizsgált sírok a szomszédos Jünnanban, a határ túloldalán vannak, szecsuáni minta azonban nem került a vizsgálatba. Matangba koporsói tehát egyelőre megőrzik a titkukat.

Ajánlott irodalom

Genetika

Történet, néprajz

  • 刘复生 (Liu Fusheng): 《僰国与泸夷:民族迁徙、冲突与融合》. Chengdu: 巴蜀书社, 2000.
  • 刘复生 (Liu Fusheng): 古代“僰国”地区的僰人及其“消亡”. 《四川大学学报(哲学社会科学版)》 2020/5, 51–59. o. Online: https://journal.scu.edu.cn/info/1109/30277.htm
  • 黎成田 (Li Chengtian): 僰人悬棺——一个神秘部族的历史印记. 《巴蜀史志》 2022/2. Online: https://www.thepaper.cn/newsDetail_forward_18090454
  • Fei, Siyen (2026): Captivity, Migration, and Regime-Building: Cross-Border Labor Economy in Ming Zomia. Annales. Histoire, Sciences Sociales 81/1. https://doi.org/10.1017/ahss.2026.10159 (a duzhangok 16. századi államépítéséről)
  • 李京 (Li Jing): 《云南志略》 (Yunnan zhilüe), XIV. század eleje.

Ismeretterjesztő

Doufukuai僰人悬棺

Megjegyzések