Bejegyzések

nagano címkéjű bejegyzések megjelenítése

Kurumayama 車山

Kép
Idén másodjára jártunk Naganóban, ezúttal a Kurumayamát (車山) kerestük fel a Japán Alpokban, mely egyébiránt nem túl ismert, de anyósék számára kedves hely, kifejezetten az ott található hütte, melyet már a kilencvenes évek óta rendszeresen látogattak, s töltötte ott gyerekkorának szép emlékeit asszony és a sógorok is. A hütte tulajdonosa egy idős pár, ki már a család jó barátjává vált az évek során, és mivel elég idős házaspárról van szó, anyósék tudtára adták hogy jó lenne még az idén elmenni hozzájuk egyszer, mert nemsokára lelövik a rolót koruknál fogva. Szóval bepattantunk a kocsiba és irány a hegyek, 3,5-4 órás út Tōkyōból , és bár már végre felénk is beköszöntött a kellemes őszies idő, és végre hűvösebb van, itt a hegyekben 1915 méteren még délután is csak 7 fok volt.  Megérkezésünk után elmentem futni, hiszen ki kellett használni e kilátást a horizonton tespedő ormokra - a hírös ún. Venus Line (ビーナスライン), majd az ósdi, ám hangulatos hütte forró fürdőjében sous-videáltam mag...

Zenkōji - 善光寺

Kép
Nagano városában nem túl sok érdemes látnivaló van bár, a Zenkōji templom (善光寺) viszont minden kétség kivül megér egy látogatást - rég jártam hasonlóan érdekes buddhista templom-együttesben! A Zenkōji az egyik legnépszerűbb, mi több a japán buddhizmus számára az egyik legfontosabb templomok egyike, melyet még az i.sz. 7. században alapitottak. Népszerűsége többek között annak is köszönhető, hogy a Zenkōjit még azelőtt alapitották, hogy a buddhizmus Japánban különöbző tanitásokra /iskolákra szegregálódott volna, ezáltal valamennyi szekta számára egyaránt szent helyként tartják számott - nem túl sok ilyen hely van Japánban, ha van még egyáltalán.  Ezért van az is hogy manapság a Tendai és a Jōdo-szekta is egyaránt "osztozik" a templomon, és közösen tartják fenn. A templomban található Amida Buddha ábrázolása, ami  két rivális szamuráj-család hadakozásából adódó zavaros időszak harcainak káoszában egyszer csak egy csatornába került. A legenda szerin...

Pokolvölgye majmai

Kép
Jigokudani , vagyis a Pokol-völgye (地獄谷) a hely neve, ahol Japán híres hómajmai tengetik mindennapjaikat. Tokyo, shinkansen, Nagano, onnan még busz, majd 40 percnyi túra a hófödte rengetegben s már fél nap utazás után ott is vagyunk a majmok bolygóján, vagy mi völgyében .  Jigokudani Yaen Koen (地獄谷野猿公苑), melyet Gaikoku mint Snow Monkey Parkként ismer, a szigetország egyik közkedvelt turistalátványossága, hiszen itt szó szerint tesközelből lehet a Nihonzarukat (ニホンザル), azaz a japán makákókat ( Macaca fuscata , vörös pofájú makákó) megfigyelni. Becslések szerint Japán szerte mintegy 150,000 egyed garázdálkodik egészen a féltrópusi régióktól, úgymint a Kyushu-tól délre található szigetektől Észak-Honshú erdős hegyeiig bezárólag, Hokkaido klímája viszont már túlságosan hideg az emberszabású szőrmókoknak.  Az ősmajmok vélhetőleg a koreai-félszigetről érkeztek valamikor 300 - 500,000 évvel ezelőtt, még jóval azelőtt, hogy az ember megvetette ...