Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2013

Chichiro a Yuyuanben

Kép
Jó, nem egy Jiufen (九份), de azért a Yuyuannek is megvan a maga varázsa, s az éj leszálltával valósággal megelevenedik egy titokzatosnak bár kevésbé titokzatos; ám annál magával ragadóbb fénylabirintus, hol helyenként bűzhödt bár helyenként csábító szagorkánok egymásba feszülése közepette grasszálhatunk kedvünkre. Yubabával (湯婆婆) találkoztunk a Starbucksban, Chichirót (千尋) pedig egy anhui taxisofőr kergette, Haku (ハク) sárkánnyá változott alakját valami éhenkórász levágta és fáradt olajban kisütötte, mindeközben lőttem pár képet.

A legjobb kínai internetes mémek 2013-ban

Kép
Egy kis internetszleng az év végére, a 2013-as kínai internetes mémekből mazsolázva: 10. “ 我和我的小伙伴们都惊呆了 ” – „ én és a kis cimboráim teljesen ledöbbentünk ” – az év egyik legfelkapottabb mémje, egy kínai diák melodramatikus dolgozatából merítették, akit szinte sokkolt az a páratlan lehetőség, hogy minél többet tanulhasson a kínai sárkányhajó fesztiválról . A tanárja viccesnek találta a Lei Feng-szindrómában küzdő deák lelkesedését, és Weibón posztolta a mondatot, mely azóta az internetes berbekben a sokk, illetve meglepődés kifejezésére használt. Például, ha ma is 500 fölött van a pm 2.5, akkor el lehet sütni, hogy: 我和我的小伙伴们都惊呆了 9. „ 贱人就是矫情 ” – „A ribanc az ribanc” – derb fordításban, a 矫情 -re méltóságteljes, nagyvonalú ( 道貌岸然 ) de színészkedő ( 装模作样 ) jelentést is találtam, a fővárosi dialektusban pedig állítólag szándékos bajkeverést ( 无理取闹 ) is jelent. A kifejezés a  后宫甄嬛传 – Zhen Huan háremhölgy legendája népszerű történelmi szappanoperából származik, m...

2013 Karácsonya Shanghaiban

Kép
Az idei karácsonyi hiperszonikus giccsparádé a már jól megszokott eklektikával szerte Kelet Párizsából képekben:  Fényárban úszik a Xintiandi A KissMass Xintiandi installációjában a fagyöngy alatt való csókolózás során vörösre változik az óriási karácsonyfa  A Jing'an buddhista templom előtti karácsonyfa Ez a macska a Tianzifangban állandóan, gyanúsan nyugodtan alszik.  Dementornak látszó tárgyak a Shikumenek között Karácsonyi ledpalást húzott a Metro City gigantikus pszeduojósgömbje  Európai utca nyílt a Metro City negyedik emeletén, kevés sikerrel Ezúttal is minden olvasónak kellemes ünnepeket kívánok! 祝各位阅读者圣诞节快乐!

Galaktikus piac

Kép
Kínában időnkét nehéz eldönteni, hogy egy messzi-messzi galaxisban, vagy csak egy közeli piacon vagyunk . Az alkudozás képessége legyen velünk! 

Kutyáknak és kínaiknak tilos - 狗与中国人不许入?

Kép
A régi Shanghai kapcsán sokaknak kapásból a " kínaiaknak és kutyáknak tilos a belépés " frázis jut eszébe, mely a Huangpu-park szabályzatai között szerepelt. Állítólag. Az ominózus rendelkezést feltüntető függőtábla mintegy jelképe lett az 1949 előtti nyugati gyarmatosítók agressziójának, a kollektív emlékezettől kezdve a nyugati és kínai historiográfiában is mély gyökeret vert, holott közvetlen bizonyíték a kínaiakat a kutyákkal azonos szintre degradáló rendelkezésre nincsen .  Ami bizonyos, hogy az 1928 júniusát megelőző hatvan évben a kínaikat bizonnyal kitiltották a Nemzetközi Telephely ( International Settlement ) területén belül a Shanghai-i Helytartóság (Shanghai Municipal Council , SMC ) kezelésében lévő parkokból. Az International Settlement viszont külföldi koncessziós területet volt: hogy mennyire széttagolt is volt az akkori Shanghai, arról korábban beszámoltunk már a Zöld Banda illetőleg a shanghai-i városfejlődés története kapcsán. A Nemzetközi telephe...

Shanghai szellemtúra

Kép
Tegnap este részt vettünk a Newman Tours szervezte Shanghai Ghost Tour kísértettúráján, mely a város sötét múlttal rendelkező épületei, illetőleg szellem-járta, parás helyein vezet végig. Az idegenvezetővel együtt öten vágtunk neki, a túra a Jing’an templomtól ( 静安寺 ), illetve az azt őrző oroszlánoktól indult. A templom előtt lévő oroszlánokról tudni érdemes, hogy bal oldalt, lábát az oroszlánkölyökre tévő értelemszerűen a nőstény (szárított datolyák vannak a szobor lábánál, melyhez a termékenység növelésének kultusza tartozik) ki a templom belső békéjéért felel, míg jobb oldalt, a labdaszerű tárgyon térdeplő oroszlán a hím, mely úgy univerzálisan őrzi a békét, távol tartja a gonoszt, ergo tipikus szellemcsendőr funkciókkal ( 驱除邪恶 ) van ellátva, mint mondjuk a morózus kapuőrzők . Minden egyes célállomásnál volt némi kvíz, és ahogy arra igen hamar rájöttem, ez a túra leginkább azoknak ajánlatos, akik semmit nem tudnak sem Kína, sem Shanghai történetéről. Szóval az első kérdés az volt, ...

Szmoghíradó

Kép
Az elmúlt hét óta a hírek folyamatosan Shanghai szmogkríziséről szólnak, mely eleddig nem látott méretek ölt, a kínai Mikulás december 6-án Xujiahui (徐家汇) negyedben élőknek 602 mikrogramm PM 2.5 részecskét csúsztatott egy négyzetméternyi levegőbe, amiből összevetésképpen 25-nél többnek nem szabadna lennie egy egészséges városban, 100 fölötti érték egészségtelennek számít, 300 fölötti érték esetén pedig kockázatos a szabad térre való kimerészkedés.  December 6, Xujiahui  Ennek ellenére december 6-án voltak, akik az egyetem focipályáján kocogtak, maszkot pedig aligha hordanak. Az egyetemünk által a hallgatóknak juttatott maszkok hatásfokukat tekintve hozzávetőlegesen egy végbélkúppal egyenértékűek, bár ilyen mértékű légszennyezés esetén nem vennék mérget rá, hogy a saját maszkom bármivel is többet érne. A kínaiak teljesen lazán kezelik a problémát, a shanghai-i környezetvédelmi hivatal egyszerűen felemelte a szmogriadó minimum PM 2.5 határértékét 75-ről 115-re, majd a...

Paulaner karácsonyi vásár 圣诞集市

Kép
Shanghaiban a szmog mellett a karácsonyi láz is eluralkodott, s mivel tegnap délután a PM 2.5 koncentráció afféle bukolikus idillbe illő 180-as szintet mutatott, elsétáltunk a nem túl messze lévő Pauliner étterem által rendezett karácsonyi vásárra.  Már az odafelé vezető úton megsokszorozódott az egy utcára jutó laowaiok száma, belépve pedig egy Kínában nem túl jellemző felállásként megtapasztalhattuk, milyen az, amikor a laowai nyomja agyon a laowait. Számtalan árus kínálta portékáját, ahogy egy Christkindlmarkthoz ez dukál. Tavaly a Xintiandi közelében lévő vásárnál még panaszkodtam, hogy nincs forralt bor (热红葡萄酒), így ezúttal a rendelkezésre álló  glühwein t nem hagyhattuk ki, ám a tumultuózus karácsonyi káoszban normálisan meginni sem lehetett, mert löktek-böktek elölről-hátulról, ettől függetlenül jó hangulat volt, mosolyogva tolták egymást az emberek. Cím: Paulaner étterem, Fen Yang Road 150, Xuhui negyed [ 徐汇区汾阳路 150 号 ] Szubjek...