Szmoghíradó

Az elmúlt hét óta a hírek folyamatosan Shanghai szmogkríziséről szólnak, mely eleddig nem látott méretek ölt, a kínai Mikulás december 6-án Xujiahui (徐家汇) negyedben élőknek 602 mikrogramm PM 2.5 részecskét csúsztatott egy négyzetméternyi levegőbe, amiből összevetésképpen 25-nél többnek nem szabadna lennie egy egészséges városban, 100 fölötti érték egészségtelennek számít, 300 fölötti érték esetén pedig kockázatos a szabad térre való kimerészkedés. 
December 6, Xujiahui 
Ennek ellenére december 6-án voltak, akik az egyetem focipályáján kocogtak, maszkot pedig aligha hordanak. Az egyetemünk által a hallgatóknak juttatott maszkok hatásfokukat tekintve hozzávetőlegesen egy végbélkúppal egyenértékűek, bár ilyen mértékű légszennyezés esetén nem vennék mérget rá, hogy a saját maszkom bármivel is többet érne. A kínaiak teljesen lazán kezelik a problémát, a shanghai-i környezetvédelmi hivatal egyszerűen felemelte a szmogriadó minimum PM 2.5 határértékét 75-ről 115-re, majd a CCTV tipikus komcsi humorbomba formájában elmagyarázta az embereknek, hogy voltaképpen örülni kell az egészségre súlyosan káros légszennyezésnek, a taobao pediglen megragadta az üzleti lehetőséget és "könnyedén nézzünk szembe a szmoggal" szlogennel hirdet hipszter maszkokat.
December 8, Xujiahui
A külföldi lapok horrorisztikus képeket közölnek a városról - bár saját telefonos képeim is igen plasztikus képet festenek -, mindeközben mi magunk éljük e horrort, a 80-as évek sci-fi filmjeiben vannak hasonló jövőbeli, apokaliptikus városok, talán pont Shanghait vetítették előre. Saját magam idáig nem mutattam különösebb érzékenységet a szmogra, az elmúlt napokban viszont valamennyi ismerősömmel egyetemben egyre gyakrabban tör ránk heves köhögési inger. Az ember Kínában sok mindent kénytelen nélkülözni, nem titok a higiénia teljes hiánya, veszélyes élelmiszerek, ezenkívül a csapvíz ihatatlan, de még a palackozott is, az utóbbiakban pedig ildomos volna, ha többet nem vennénk levegőt a Középső Birodalomban.  Mindezeket a tényezőket szintén mérlegelni kell, mielőtt Kínába hosszabb távra tanulni, dolgozni, vagy pusztán utazni készülünk. 

Légminőség ellenőrzése:

Graphing Air Pollution in China

Megjegyzések

  1. Ilyen rossz még nem volt, mióta Kínában vagyok.

    VálaszTörlés
  2. Most nagyon örülök, hogy úgy döntöttem, Európában karácsonyozom. Remélem, túléli a város a dolgot és nem hullahegyekre megyek majd haza ... Szöulban élő ismerősöm írta, hogy már oda is eljutott ez a fincsi levegő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kétség kívül jobb most minél messzebb lenni innen. Az elmúlt napokban csökkent bár a PM 2.5, így is 200-nál alig megy alább, ami továbbra is masszívan egészségtelen. Hát igen, Korea viszonylag közel van :(

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ギャル文字

A Kék-folyó tényleg kék?

A kínai írásjegyek