Doufukuai

Évszázadokon keresztül, a  warabit  (蕨) - Pteridium aquilinum , magyarul  saspáfrányt - többnyire az elégtelen rizs-termésből fakadó éhínségekkel azonosították, kényszerből fogyasztott növényként: a ugyannyira a fájdalom és a nyomor, mint a túlélés szimbóluma. Ugyanakkor, ezzel mintegy párhuzamosan volt egy egészen más oldala és más célközönsége a warabiből készített édességnek, mégpedig a mindenkori arisztokrácia, ergo igencsak széles spektrumon mozog a warabihoz köthető fogalmak tárköre. Ezt fogja körbe járni az alábbi bejegyzés, kezdjük is mindjárt az alapokkal. Mégpedig a kőkori alapokkal! Kőkori kaja A mezőgazdaság megjelenése előtt az élelem fogalmát a vadon termő növények és állatok jelentették a világon mindenhol, és ez alól Japán sem kivétel. Az ún. Jomon-korszak (縄文時代), a tulajdonképpeni japán csiszoltkő-korszak (i.e. 10,000 - 300 között) mintegy tízezer évet átívelő intervallumának emberei vadásztak , halásztak , gyűjtögettek: mindent, amit a föld kínált. S ezen ősemberek

Mostanában láttam a boltokban ayut ( 鮎)  - amit japán édeshalként szoktak volt fordítani - és hát nem is véletlenül, hiszen egy szezonális, és kifejezetten nyári halról van szó. Ja, és édes is! Túrák alkalmával szerte Japánban találkoztam vele, tulajdonképpen egy hegyi street food, hurkapálcikán szokás faszenen kisütni. Most gondoltam megpróbálkozom vele, oly kacéran kacsingatott rám e két pajkos ayu, hogy nem volt szíven otthagyni őket.   Igazi faszénen sütött ayu, Nikkóban Az ayu Japán (Kína, és Korea) tiszta vizű hegyi patakjaiban él, és már a legelső japán krónika, a Nihon Shoki (日本書紀) is megemlíti. A legendabeli Jingu császárné (神功皇后, i.sz. 169 - 269) aki éppen Korea lerohanását tervezgette, kifogott egy ayut, és jó szerencse szimbólumaként tekintett rá. Azzal kapcsolatban nem maradt fenn adat, mennyire volt sikeres a hadjárat, mindenestre erre vezetik vissza, hogy az ayu írásjegye 鮎 egy halból (魚) és a jövendölés / jóslat (占) gyökeiből tevődik össze. Az ayu sajátossága, ho