Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2023

Japán kocsmológia vol. 15 - A japán sörök története

Kép
Bevezetés a japán sörök világába a kezdetektől a kisüzemi sörökig. A japán sörkultúra kezdetei egészen a XVII. századra vezethető vissza, az Edo-korig ( Tōkyō  régi neve mint tudjuk), amikor is holland tengerészek nyitottak egy sörkertet Nagasakiban a Holland birodalom és Japán között furikázó matrózok számára. Tokugawa Yoshimune shōgun – aki sokat lazított a korábban teljesen bezárkózott, külföldi javakat megtiltó ország politikáján – felvilágosult nézeteinek formálásában egyesek szerint a sörnek is fontos szerepe volt, miután 1724-ben megízlelte a hollandusok különös italát.   Korabeli Sapporo sörreklám 1853-ban Koumin Kawamoto nevű japán orvos nevéhez fűzhető az első dokumentált sörfőzés Japánban, ami az előbbiek alapján nem meglepően szintén egy holland kézikönyv nyomán készült. A szigetország rohamos, nyugati mintájú modernizációja az ún. Meidzsi-korszakban ment végbe, ekkor indult be igazán a söripar is egyrészt külföldi sörfőző mesterek megjelenésével, másrészt p...

Hány ürege van a ravasz nyúlnak? Nyúllal kapcsolatos mondások a kínai nyelvben

Kép
A nyúl évébe csöppentünk, ami számomra nem csak abból a szempontból különleges, hogy magam is nyúl évének szülöttje vagyok , de a nyúl évére (兎年) legutóbb éppen 12 évvel ezelőtt került sor, mikor is még Nánjīngban tengettem diáknapjaimat, mely nem mellesleg az első Kínában megélt holdújévem volt. S lám a kínai zodiákus köre forgott egyet azóta, hogy repül az idő! De ha már itt tartunk, ahogy azt a korábbiakban is számos esetben tettük - lásd  kígyó , patkány és tigris  - most pár nyúllal kapcsolatos mondást veszek elő a kínai nyelvből , jöjjön először talán az egyik legismertebb: 守株待兔 Tönk mögül várja a nyulat A Tavaszok és őszök korából ( i.e. 771 - i.sz. 476) származó sztori szerint volt egyszer egy paraszt, aki hosszú napjait követően gyakorta heverészett egy fa töviben, s egy nap munka közben arra lett figyelmes, hogy egy megriadó nyúl úgy beleszalad a fába - ahol a paraszt pihenni szokott - hogy menten megdöglött. A paraszt nagy örömében azon kezd el gondolkozni...