Doufukuai

Fuji látkép a Takao-hegyről Mintegy 1400 éven keresztül, sok száz évvel azelőtt, hogy a shinrin-yoku (森林浴), az "erdőfürdőzés", vagyis az erdő illetve a természet gyógyító hatásaira rácsodálkozott volna mind a japán, mind külföldi közönség, a yamabushi (山伏) szerzetesek már rég többek között Dewa Sanzan (出羽三山, Dewa történelmi tartomány három szent hegye) vagy éppen bérceit Ōmine (大峰山) járták szerte az országban. Jóllehet korántsem hobbiból vagy terápiás célból, ellenben szigorú önfegyelem, aszkéta életmód útján a természettel való szoros kötelékben kerestek spirituális megtisztulást és újjászületést. Tōhoku szent hegyeitől Kansaibeli ormokig    Számos korábbi bejegyzésemben említettem már Tōhoku régióját, ami Japán északkeleti térsége, meglehetősen izolált, hegyvidékes terület, rengeteg hóval és kemény telekkel, mely mezőgazdasági művelésre alkalmatlan , talán ezért is maradt fenn a medvevadászát hagyománya évszázadokon keresztül, és ezért volt olyan nehéz beolvasztani a hely...

Valamikor i.sz. 1000 környékén, egy Sanuki no Sanmi (讃岐の三位) nevezetű fiatalember aggódni kezdett lelke üdve miatt. Biztosra szeretett volna menni, hogy következő újjászületése sikeres lesz, s megkezdte a szükséges előkészületeket.Első gondolat az volt, hogy elégeti magát . Testének ily mód való feláldozása megfelelő opciónak tűnt a derűs reinkarnációhoz, de aztán mégis revízió alá vonta elhatározását. Miként a halál pillanatának tudatállapota meghatározó volt a következő újjászületésre nézve, tökéletes koncentráció hiányában a siker nem lehetett garantált. Sanukinak jobb ötlete támadt: volt egy hely, ahol úgymond biztosabbra mehetett testének prezentálásával, nevezetesen a Potalaka hegye n (Fudoroku 補陀落, kínaiul Bǔtuóluò 补陀落).  Sanuki tudta, hogy a Potalaka valahol a Japántól délre eső szigeteken található, így a korabeli Tosa (土佐国) tartományból, a mai Kōchi prefektúrából hajóra szállt, s a megfelelő északi szeleket kihasználva csónakra szállt, s lassan eltűnt a horizonto...