Doufukuai

Mostanában nem volt túl sok kocsmológiai témájú elukubráció a blogon, hiszen kik járnak már manapság kocsmába. Én nem járok, nincsenek is nyitva. Vagy ha vannak is csak kilencig, én meg akkor mennék.  Amabie könyöröghet érettünk akárha isten báránya, a korona vírus nem akar eltakarodni se  Tōkyōból , se Japánból, se a világból. Az élet viszont mégiscsak megy tovább, de mielőtt túlzott elmélkedésbe bonyolódnék, gyorsan el is mesélek egy tavaly év végi kocsma vizitet, amit szakértőtársammal ejtettünk a Tokyo Whisky Libr ary nevű helyen.  Ez egy olyan hely volt, amiről sokat hallottunk, mindig is afféle bakancslistás kocsmaként állt a jövőbeli csekkolandó helyek lajstromán, de aztán sose mentünk, hiszen egy-két törzshely kialakulását követően alábbhagy az ember kuriózumra szomjazó krimó-kalandvágya, de elég a szóból, megéri-e a hypot a nagy fővárosi pia könyvtár? Tsumari, meg . Nem hétköznapi választék, az egyszer szent, a whisky könyvtár jelző pediglen nagyon is helytálló, mert az. M

Az első kriminálisan szar kocsmológia esettanulmány, amit egy whisky bárról írtam, még Nanjingban került elkövetésre , életemben először ittam egy menő bárban, és szerettem volna valamit írni a bárról meg a whiskyről is. Csak hát írni nem tudtam és a whiskyről is halvány fingom volt.   Most így utólag visszaolvasva e posztot, tényleg nem tudom mitől szartam be ennyire, a menüt nézve elég szegényes a nanjingi Finnegans wake portékája, ám ami e bejegyzésből továbbra is megállja a helyét, hogy Nanjingban vélhetőleg ezzel is az élmezőnyben van a Déli Főváros kocsmáinak lajstromjában. (Apropó ha tévednék és tudsz valami tuti whisky bárt Nanjingban, kérlek ne tartsd magadban s nyomj és kommentet!) De most, hogy hét évig ültem a fügefa alatt, kurva nagy szakértővé avanzsálódtam, s éppoly messzire söpröm az ártó mentális tényezőket mint a Glenfiddich 12-t.  Természetesen visszaszívom az utóbbit csak olyan menőnek tűnt leírni. Akárhogy is, mióta megszerettem a whiskyt, azóta ig